Új-Mexikóban talált lábnyomok írhatják át az amerikai kontinens benépesítésének történetét
2021. szeptember 27. 11:39 MTI
Az amerikai kontinens legrégebbi ismert emberi lábnyomait fedezhették fel Új-Mexikóban, a 21-23 ezer éves ősi maradványokat a White Sands Nemzeti Parkban tárták fel.
Korábban
A Science tudományos lapban közölt tanulmány szerint a nemzeti park talajának rétegeibe ágyazva bukkantak a nyomokra az Egyesült Államok Földtani Intézetének (U.S. Geological Survey) tudósai.
A nyomokban rejlő magok korát elemezve jutottak a szakértők a tucatnyi emberi nyom kormeghatározására, amelyekről megállapították, hogy többnyire gyerekektől és tinédzserektől származnak.
Korábban a tudósok azt feltételezték, hogy az ember legkorábban 11-13 ezer éve jelent meg az amerikai kontinensen, ugyanis ebből a korból, az úgynevezett Clovis-kultúrából származó kődárdákat találtak Észak-Amerikában.
Egészen mostanáig az ő népüket tartották az első amerikai őslakosoknak.
Meggyőző bizonyítékok
„A bizonyítékok nagyon meggyőzőek és igazán izgalmasak” – mondta Tom Higham, a Bécsi Természettudományi Egyetem régésze, a rádiókarbonos adatmeghatározással foglalkozó szakértője.
A vizsgálatot a White Sands Nemzeti Park, az amerikai nemzeti parkokat felügyelő hatóság, az Egyesült Államok Földtani Intézete, a Bournemouth Egyetem, az Arizonai Egyetem és a Cornell Egyetem szakértői végezték.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
- Ferenc Józsefet is elkápráztatta a Lumière testvérek mozgóképelőadása tegnap
- Manstein tábornok terve vitte sikerre a Franciaország elleni német hadjáratot tegnap
- Sokáig tagadta a maffia létét az Egyesült Államokban az FBI legendás vezére tegnap
- Együttműködésről állapodott meg a Magyar Nemzeti Levéltár és a Magyar Batthyány Alapítvány tegnap
- A Rubik-kocka lesz a pécsi Zsolnay Fényvesztivál versenyének fő témája tegnap
- Lázár Ervin nyakkendőgyűjteménye is megtekinthető a PIM kiállításán tegnap
- Végrendeletében tiltotta meg Fred Astaire, hogy életéről film készüljön tegnap
- Versenyt futottak a nagyhatalmak a német tudósokért a 2. világháború után tegnap