Móra Ferenc, az író és a régész
2004. július 19. 10:09
125 éve született Móra Ferenc író, újságíró, muzeológus és régész, akinek munkássága történettudományi szempontból is fontos.
Korábban
Móra Ferenc |
1904-től a város Somogyi Könyvtárának és a Városi Múzeumnak őre. Tömörkény István 1917-es halála után a múzeum igazgatója. Komoly értéket jelentenek az Alföldön és főleg a Szeged körüli őskori településeken ásatással feltárt anyagokról szóló tanulmányai: A kunágotai sírok (Régészeti tanulmány. Szeged, 1926). 1925-ben Olaszországban, 1929-ben Spanyolországban járt.
Hírlapi cikkei, gondosan szerkesztett és tökéletes stilisztikai bravúrral felépített tárcái a szegedi Délmagyarország hasábjain jelentek meg. 1922-től a Világ című szabadkőműves napilap munkatársa, majd annak megszűnése után a Magyar Hírlapban jelentek meg tárcái, az utóbbinak haláláig főmunkatársa volt.
Tagja volt a Petőfi (1915) és a Kisfaludy Társaságnak (1931). Pályáját versírással kezdte (Az aranyszőrű bárány, elbeszélő költemény, Szeged, 1902; Szegénysoron, Szeged, 1905). Később is írogatott verseket (Könnyes könyv, Bp., 1920).
Elbeszéléseiben és regényeiben a parasztság kiszolgáltatottságának egyik legérzékenyebb ábrázolója. Szépprózáját kitűnő mesélőkészség, higgadt humor és az élőbeszédhez közelálló világos, magyaros stílus jellemzi.
Mint publicista játékosan, ironikus irányban is bátran bírálta a Horthy-korszak társadalmi igazságtalanságait és visszásságait. Ennek adott hangot a Hannibál feltámasztása című regényében, amely az író életében önállóan nem jelenhetett meg, csak 1955-ben adták ki Szegeden. Ebből a kisregényből készítette Fábri Zoltán 1956-ban a Hannibál tanár úr című filmjét.
1905-ben ismerkedett meg Szegeden Pósa Lajossal, aki az ifjúsági irodalom felé fordította érdeklődését. 1905-től Az Én Újságom című gyermeklapba írt, 1922-ig több mint ezer írása jelent itt meg. Ifjúsági művei, amelyeknek ihlető anyagát gyermekkori élményei szolgáltatták, a magyar ifjúsági irodalom klasszikusává tették (Csilicsali Csalavári Csalavér, Kincskereső kisködmön, Dióbél királyfi). Meleg barátság fűzte Juhász Gyulához. Művei több idegen nyelven is olvashatók.
Móra Ferenc munkássága történettudományi szempontból is jelentős: 1907 és 1914 között Csókán európai hírű kőkori telepet tárt fel, és a római kort kivéve Szeged környékén számos korszakból származó értékes leleteket hozott felszínre.
1933-ban Karlovy Varyban gyógykezelték, ugyanezen év augusztusában meg is operálták. Halálát hasnyálmirigyrák okozta.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
pápaság
- Már temetésén követelték II. János Pál szentté avatását a hívek
- A Képes Krónika díszmásolatát kapta ajándékba Ferenc pápa
- Magyarországi pápalátogatások
- Prédikálás miatt jelentette fel Husz Jánost az érsek
- A „Hit védelmezője”, VIII. Henrik még Lutherrel is szembeszállt
- A tökéletes naptár nyomában: a szökőnap története
- Másodjára szőrcsuha helyett páncélban zarándokolt IV. Henrik a pápához
- Gátlástalan eszközökkel gyűrték le Itáliát a semmitől vissza nem riadó Borgiák
- Szembenézett a katolikus egyház múltbeli tetteivel II. János Pál pápa
- Ferenc Józsefet is elkápráztatta a Lumière testvérek mozgóképelőadása 20:20
- Manstein tábornok terve vitte sikerre a Franciaország elleni német hadjáratot 18:05
- Sokáig tagadta a maffia létét az Egyesült Államokban az FBI legendás vezére 16:05
- Együttműködésről állapodott meg a Magyar Nemzeti Levéltár és a Magyar Batthyány Alapítvány 15:50
- A Rubik-kocka lesz a pécsi Zsolnay Fényvesztivál versenyének fő témája 15:05
- Lázár Ervin nyakkendőgyűjteménye is megtekinthető a PIM kiállításán 13:20
- Végrendeletében tiltotta meg Fred Astaire, hogy életéről film készüljön 11:20
- Versenyt futottak a nagyhatalmak a német tudósokért a 2. világháború után 09:05