Elhunyt Carla Fracci, a milánói Scala világhírű primabalerinája
2021. május 28. 12:22 MTI
Meghalt 84 évesen Carla Fracci, a milánói Scala primabalerinája, számos előadásban Rudolf Nurejev és Mihail Barisnyikov partnere.
Korábban
Fracci milánói otthonában hunyt el csütörtökön. Hosszú ideje küzdött daganattal, állapota az elmúlt napokban súlyossá vált – írta a Corriere della Sera.
„A színház, a város és a tánc legendás, történelmi személyiségét veszítette el, aki erős nyomot hagyott az identitásunkon, és jelentősen öregbítette az olasz kultúra hírnevét a nagyvilágban” – írta közleményében a Scala.
Karrierje tündérmesébe illő: a milánói villamosvezető lányát „tehetsége, kitartása és munkája a világ leghíresebb balerinájává emelte, fiatalok generációit inspirálta, a tánc világán túl is” – írták.
Fracci 1936-ban született Milánóban. A második világháborút rokonaival vidéken töltötte, hogy túléljék a lombard fővárost érő bombázásokat. Egy tévéinterjúban úgy beszélt ezekről az évekről, hogy leginkább földművesnek érezte magát, semmit sem tudott a tánc világáról, még kevesebbet „azokról a kis cipőkről”.
A háború után azonban valaki felfigyelt „kecsességére és muzikalitására”, és azt ajánlotta, jelentkezzen a Scala akadémiájára. Tízéves volt, amikor felvették, naponta utazott apja villamosán az iskolába. 1954-ben, 18 évesen végzett, a következő évben lépett először színpadra Bellini Az alvajáró című darabjában, a főszerepet Maria Callas énekelte, Leonard Bernstein vezényelt, és Luchino Visconti volt a rendező.
Szinte azonnal híre ment a világban, meghívták a londoni Royal Festival Hallba, várták az amerikai színpadok, noha megtartotta vezető szerepét a Scalában is.
Legtöbben a Giselle című klasszikus balett címszereplőjével azonosítják, melyet Nurejevvel, Barisnyikovval és a dán Erik Bruhnnal is táncolt.
Utoljára 2000-ben lépett a Scala színpadára az Excelsior című darabban.
Idén januárban a színház a Giselle mesterkurzusára hívta meg, amelyet a közösségi média oldalain közvetítettek, valamint az olasz állami csatorna, a RAI dokumentumfilmjébe is bekerült.
„Megrendítő volt több mint tíz év után visszatérni a Scalába” – mondta el a SKY csatorna híradójában.
Fracci 57 éven át volt Beppe Menegatti színházi rendező felesége, egy fiuk született, Francesco.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
tél
Múlt-kor magazin 2022
- A szeretet mártírjai – megjelent a Múlt-kor téli száma
- Maksymilian Kolbe atya önfeláldozása
- Az embermentő Jane Haining
- Sisi unokahúgának botrányos emlékiratai
- Diego Velázquez: Krisztus Márta és Mária házában
- Karikás Mihály és a Kis Pipa
- A fordulatra képtelen fenegyerek: Grósz Károly
- A Szentföld egy magyar tiszt szemével
- Clara Schumann – A nő, akinek először sikerült
- A kisebbségek kárára képzelte el Csehszlovákiát Beneš a második világháború után 15:05
- Számos alkalommal sebesült meg, de imádta a csatazajt Sir Adrian Carton de Wiart 14:20
- József Attila egykor betiltott kötete és Apponyi Albert emlékirata is kalapács alá került 13:20
- Megtalálták a veszprémi Szentháromság-szoborcsoport eredeti szobrait 11:16
- Sérült hangszalagja ellenére is dúskált a sikerben Frank Sinatra 09:50
- A Szondi-teszt megalkotásában is jelenetős szerepe volt Kozmutza Flórának 08:20
- Saját magáról mintázta Árpád vezért Feszty Árpád tegnap
- Még a hóhér sem bírta a király elleni merénylő vallatásának látványát tegnap