Szegeden kelta leleteket tártak fel
2003. szeptember 22. 11:10
A késői vaskorból, az időszámítás előtti 2-3. századból származó kelta szórt hamvas sír maradványaira bukkantak
További érdekességként említette: a kelta sír igazolni látszik egyes kutatók - történeti és nyelvészeti adatokra alapozott - feltételezését, miszerint a Szegeddel azonosítható római kori Partiscum város egy korábbi kelta település helyén jött létre.
"A sír körülbelül egy négyzetméteres nagyságú, négyzet alakú foltja hét végén bontakozott ki, és előkerült három kerámiaedény, urna is, amelyek közül kettőnek még csak a peremét látjuk" - mondta a régész. Hozzátette, hogy a már kiemelt urna peremének átmérője 27 centiméter, ami a kelta leleteknél jó közepes nagyságúnak számít.
Ismertetése szerint a pontos kormeghatározásra később kerül sor, de a földben lévő állatjárásokban szórványosan talált égett embercsontok alapján arra következtetnek, hogy a sírba feltehetően máglyán elégetett holttest hamvait szórták.
Valószínűsítette a szakember, hogy a későbbiekben, a sír kibontása során az edények mellett egyéb tárgyakra is akadnak. Kitért arra, hogy számítanak további hasonló sírokra, ugyanis nagyobb kelta temetőt gyanítanak a téren.
Elmondta, hogy a múzeum előtti téren a múlt évben vette kezdetét a leletmentés, amelynek költségeihez a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériuma tavaly és az idei évben összesen másfél millió forintot adott. "Előzőleg feltártunk a felsőbb rétegekben például 18. századi kaszárnya, valamint török kori épület nyomait, különböző korokból csontokat és kerámiaedény-töredékeket; a leletek a város és a vár történetének metszetét adják" - mondta Törőcsik István.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
tél
Múlt-kor magazin 2013
- Shakespeare elveszett világa
- Bájitalok a régmúltból
- Grace Kelly és Rainier: monarchia á la Hollywood
- Che Guevara Hollywoodban és a vasfüggöny mögött
- Domján Edit-Szécsi Pál: egy szerelem tíz hónapja
- Magyar űrhajósok a zűrben
- A Tenkes kapitánya
- Garibaldi magyar parancsnoka
- Az évszázad magyar műkincsrablása
- Húsz évig várt, hogy elvehesse kedvesét a brit filozófus, John Stuart Mill tegnap
- Minden kiküldetésük előtt bizarr szertartást végeztek el az azték kereskedők tegnap
- Marilyn Monroe is népszerűsítette a cowboyok viseletét, a farmernadrágot tegnap
- Haláláig tagadta bűnösségét Martin Luther King merénylője tegnap
- Szerzetesből besúgóvá vált a magyar jakobinusok vezére, Martinovics Ignác tegnap
- Charles Lindbergh már 23 órája ébren volt, amikor megkezdte az Atlanti-óceánt átszelő útját tegnap
- Fontos szerepe volt La Fayette márkinak az Egyesült Államok függetlenségi háborújában tegnap
- Névadó szentjével azonosította magát a megbomlott elméjű Kolumbusz Kristóf tegnap