Villamosítják a fogaskerekűt
2004. július 2. 14:00
Hetvenöt évvel ezelőtt ezen a napon váltotta fel a gőzüzemet villamos üzem a budapesti Fogaskerekű vasúton.
A fogaskerekű sváb-hegyi végállomása az 1800-as évek végén |
Forgalma 1874. július 24-én indult meg, ekkor még csak Sváb-hegy állomásig, 2,8 km hosszban. A Széchenyi-hegyig 1890-ben hosszabbították meg vonalát, ekkor a legkisebb ívsugár 180 méteről 90 méterre csökkent. Legnagyobb emelkedője töbször változott, általában 110-113 ezrelék körüli volt - átlagos emelkedője 86-88%.
1910-ig télen nem közlekedett. A fogaskerekűnek nagy szerepe volt a hegyvidék fejlesztésében, mert a személyszállításon kívül építési anyagokat és más szállítmányokat kocsival együtt vitt fel a sváb-hegyi állomásig. Az üzemeltetők bekapcsolódtak a telekparcellázásba is, a forgalomszerzés érdekében pedig együttműködtek a vendéglőkkel: személyzetüket a fogaskerekű ingyen szállította, ebédre is érvényes jegyeket bocsájtott ki stb.
1926-ban a vasút koncessziója lejárt, üzemét a BSZKRT vette át. A környezeti károk miatt sokat bírált gőzüzemet 1929. július 2-án váltotta fel villamos üzem. Ezzel együtt a vasút menetideje is csökkent, 30 percről előbb 20, majd 15 percre.
1944. december 25. és 1945. június 16. között a fogaskerekű nem járt. 1973-ban rekonstruálták a vonalat: a pályát felújították, a megállókat magasperonossá alakították, a János Kórháznál új megálóhelyet létesítettek, a városmajori végállomást és járműtelepet átépítették. A mozdonyos vonategységek helyett az osztrák SGP cégtől motor- és vezetőállásos pótkocsiból álló vonategységeket szereztek be. A 600 V feszültségű vontatási áramról 1500 V feszültségűre tértek át.
Budapest Lexikon (Akadémiai, 1993)
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
24. A két világháború közötti diktatúrák és ideológiájuk
V. Politikai intézmények, eszmék, ideológiák
- Argentínában sem menekülhetett sorsa elől a „végső megoldás” végrehajtója, Adolf Eichmann
- Amnéziát tettetett, de a nürnbergi tárgyalásra „visszatért” az emlékezete Rudolf Hessnek
- A legkülönfélébb okokból csatlakoztak Szálasi mozgalmához annak női tagjai
- Ciánkapszula és pisztoly vetett véget Hitler és Eva Braun másfél napos házasságának
- A bukott Duce maradványain vezette le háborús dühét az olasz nép
- A Führer és a nők – Hitler szerelmi kalandjai nem egyszer tragikus véget értek
- Olaszország átállása adta meg a löketet Magyarország német megszállásához
- Irigységtől fűtve kegyetlenkedett foglyaival Irma Grese, az „auschwitzi hiéna”
- Az ismeretlenségből a világhírnévbe repítette Hitlert a sikertelen sörpuccs
- Ferenc Józsefet is elkápráztatta a Lumière testvérek mozgóképelőadása 20:20
- Manstein tábornok terve vitte sikerre a Franciaország elleni német hadjáratot 18:05
- Sokáig tagadta a maffia létét az Egyesült Államokban az FBI legendás vezére 16:05
- Együttműködésről állapodott meg a Magyar Nemzeti Levéltár és a Magyar Batthyány Alapítvány 15:50
- A Rubik-kocka lesz a pécsi Zsolnay Fényvesztivál versenyének fő témája 15:05
- Lázár Ervin nyakkendőgyűjteménye is megtekinthető a PIM kiállításán 13:20
- Végrendeletében tiltotta meg Fred Astaire, hogy életéről film készüljön 11:20
- Versenyt futottak a nagyhatalmak a német tudósokért a 2. világháború után 09:05