Először jelent meg magyarul Hollywood magyar alapítóinak önéletrajzi kötete
2020. december 21. 14:31
A könyvbemutatón az Emberi Erőforrások Minisztériumának miniszter-helyettese, dr. Rétvári Bence elmondta: „Nagy öröm és büszkeség, hogy az Emberi Erőforrások Minisztériumának közreműködésével végre hazatérhetett az itthon korábban magyarul soha ki nem adott két önéletrajzi regény.” Zukor Adolf, a Paramount Pictures alapítójának, az amerikai filmgyártás atyjának önéletrajzi kötete, a The Public Is Never Wrong 1953-ban jelent meg, most A közönség sohasem téved címmel jelenik meg itthon.
Fried Vilmos, ismertebb nevén William Fox, a 20th Century Fox alapítójának, a hangosfilm úttörőjének életrajzi regénye Upton Sinclair presents: William Fox 1933-ban jelent meg, most Upton Sinclar bemutatja: William Fox címmel kerül a magyar olvasók elé.
Miniszter-helyettes úr hozzátette: „Ők fektették le a mai napig uralkodó hollywoodi stúdió- és sztárrendszer alapjait. Zukor volt az első amerikai nagyjátékfilm producere, míg Fox a hangosfilm úttörője a tengerentúlon. Filmjeik nyerték el a filmtörténelem első Oscar szobrait 1929-ben.
Zukor életművéért húsz évvel később, 1949-ben is kapott egy tiszteletbeli Oscar díjat, a szobron ennyi állt: "az amerikai játékfilm atyja". Jelentőségük nem csupán az amerikai film, de az amerikai identitás formálásában is tetten érhető.”
Takó Sándor, a kötetek kiadója, szerkesztője megköszönte az EMMI és Rétvári miniszter-helyettes úr támogatását, kiemelte: „A két kötet a Magyarok Hollywoodban induló könyvsorozatunk keretében jelenik meg.
A munka a két életmű hazahozatalával nem befejeződött, inkább elkezdődött, a sorozat keretében több további kiadványon is dolgozunk. Közülük is kiemelném a jövő évben megjelenő Hollywood és a magyarok című ismeretterjesztő kötetünket.”
Kollarik Tamás, a kötetek szerkesztője, ötletgazdája Egri Lajos: A drámaírás művészete című legendás mű után újabb kiemelten fontos kulturális érték hazahozatalán dolgozhatott. Kollarik szerint: „A két életút és életrajz messze túlmutat személyes sorsok bemutatásán, komoly tanulságokat hordoz, összekötnek kultúrákat és nemzeteket.
Ami Liszt és Bartók a zenében, Kubala és Puskás a labdarúgásban, az Zukor és Fox az egyetemes filmkultúrában. Magyar földön születtek, kulcsfontosságú szerepet játszottak Hollywood „feltalálásában”, és életük végéig büszkén vallották magukat magyar amerikainak, nem elfeledkezve a gyökereikről.”
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
Őskor
- Végigkísérte az emberiség történelmét a trepanáció gyakorlata
- Évezredeken keresztül osztoznia kellett a Homo sapiensnek európai hatalmán
- Jerikó őskori régészeti lelőhelye is a világörökség része lett
- Helyben élhették túl a jégkorszakot a Kárpát-medence őshonos növényfajai
- Pusztulásra ítélték volna látogatóik a lascaux-i barlangrajzokat
- Neandervölgyiek nevelhettek – vagy ehettek meg – egy Homo sapiens csecsemőt 40 ezer éve
- Megkeseredett emberré vált élete végére Garibaldi, az olasz egység hőse 19:05
- Örömünnepként indult, majd tragédiába fulladt a bradfordi mérkőzés 15:05
- Először még sikerült megmenekülnie a hamis iratokkal Adolf Eichmannak 12:30
- Gyökereit kutatva vált Bob Marley azzá, akit a világ ma is ismer 10:35
- Ferenc Józsefet is elkápráztatta a Lumière testvérek mozgóképelőadása tegnap
- Manstein tábornok terve vitte sikerre a Franciaország elleni német hadjáratot tegnap
- Sokáig tagadta a maffia létét az Egyesült Államokban az FBI legendás vezére tegnap
- Együttműködésről állapodott meg a Magyar Nemzeti Levéltár és a Magyar Batthyány Alapítvány tegnap