2021. tavasz különszám: 18 festmény, amit imádunk
ITT támogathatsz bennünket

Szeptember 11 nemzetközi következményei

2001. december 20. 02:37 Rostoványi Zsolt

Minél inkább távolodunk szeptember 11-től, annál világosabban látszik, hogy markáns változások mentek végbe a nemzetközi rendszerben, olyanok, amelyek hosszú távon is meghatározónak tűnnek. Ezek a változások azonban nem értintik - sőt: megerősítik - az Egyesült Államok hegemón szerepét, pusztán a szövetségesi erőviszonyokat, a nemzetközi rendszerben elfoglalt pozíciókat rajzolták át. Megállapítható emellett az is, hogy a “rend vs. szabadság” párosból az előbbi látszik erősödni, miután a biztonság szempontjai jelenleg sokkal fontosabbnak tűnnek, mint a szabadságjogok. Mindennek komoly politikai következményei is lehetnek. S bár mindenki hangsúlyozza (kivéve Oszama bin Ladent és néhány radikálist), hogy nem civilizációk illetve vallások állnak szemben egymással, az események egyre határozottabban támasztják alá a civilizáció mint kategória megkerülhetetlenségét a hidegháború utáni nemzetközi rendszer folyamatainak elemzésében.

Az Egyesült Államok - ha lehet így fogalmazni - mind pszichikailag, mind a nemzetközi rendszerben betöltött szerepét tekintve megerősödve jutott túl a kezdeti sokkon. Az amerikai mentalitásból eredo elso "elszólásokat" gyorsan korrigálták. Bush elnök "keresztesháborút" említett, s a terrorizmus-ellenes akciónak a "végtelen igazság" elnevezést adták, aminek a hátterében áll a sajátos "amerikaiság-tudat", a képen létható Seymour Martin Lipset (amerikai szociológus, politikai filozófus) által kiválóan jellemzett "amerikai kivételesség", amely magát tartja az igazság letéteményesének. Egy sor kérdésben (költségvetés stb.) megszintek a belso viták, a nézeteltérések foként az ellencsapás jellegét és mértékét illetoen maradtak meg. A legeroteljesebben Paul Wolfowitz védelmiminiszter-helyettes (és valamivel finomabban "fonöke", Donald Rumsfeld védelmi miniszter) által képviselt, a "terrorizmust támogató országokkal" szembeni határozott katonai visszacsapást sürgeto irányvonallal szemben végül is Colin Powell külügyminiszter sokkalta mérsékeltebb, a nemzetközi terrorizmus elleni széles koalíciót összehozó diplomáciai módszerei kerekedtek felül - legalábbis egy idore. Foként Powellnek (és katonai múltjának) volt köszönheto az afganisztáni erosen visszafogott amerikai katonai részvétel. Powell világosan meg is fogalmazta az okot: az USA mindig könnyen bele tudott keveredni egy háborús helyzetbe, azonban annál nehezebben tudott kikerülni belole. Mindehhez persze pontosan meg is kellett határozni a célpontot. A nemzetközi terrorizmussal mint megfoghatatlan valamivel szemben úgy általában véve nagyon nehéz konkrét lépéseket tenni. Miután azonban a terrorizmust sikerült "belesiríteni" egy személybe (Oszama bin Ladenbe) és szervezetébe, magától értetodoen nyílt meg az út az ot befogadó ország (pontosabban eloször bin Laden feltételezett búvóhelyei és a kiképzotáborok) elleni katonai akció elott. Mindennek kettos motivációja is volt. Egyfelol az amerikai közvélemény megfoghatatlantól való általános félelemérzetének csökkentése, másfelol a transznacionális terrorizmus elleni eddig még ki nem próbált módszereket és eszközöket igénylo küzdelem visszaterelése a "hagyományos" nemzetállami terepre. Ehhez persze "kapóra jöttek" az Afganisztánt uraló tálib rendszer (egyébként már sok éve folytatott) embertelen lépései s így a rendszer megdöntése is (népszeri) stratégiai célként jöhetett szóba. Az, hogy végül is az elso számú célpont Oszama bin Laden lett, ami azután minden további lépést meghatározott és Afganisztánt mint célországot tette a hadmiveletek színhelyévé, kifelé mindenekelott politikai döntésnek tint, miután arra vonatkozó meggyozo és egyértelmi bizonyítékokat, hogy valóban o állt a szeptember 11-ei merényletek hátterében, nem tártak a nyilvánosság elé. Egészen november elejéig azonban Afganisztánban szinte semmilyen elorelépés nem történt. November 9-étol kezdve viszont a tálib rendszer teljesen váratlanul összeomlott, s az USA által csak jobb híján támogatott Északi Szövetség olyan gyozelmet aratott, amelyre senki sem számított. Ráadásul nem vették figyelembe az Egyesült Államok kéréseit (például, hogy ne foglalják el Kabult, megnehezítve ezáltal a további rendezést). Mindennek komoly következményei lettek. Egyfelol különösen nehézzé vált az afganisztáni helyzet rendezése, a törzsi-etnikai szembenállásokkal keresztül-kasul szabdalt ország tálibok utáni politikai vezetésének kialakítása. Mindez tükrözodött a petersbergi konferencián is, de az igazi nehézségek csak ezután fognak majd megmutatkozni. Másfelol a váratlan gyozelem az Egyesült Államokban felerosítette azokat a hangokat, amelyek most már nem kívánnak megállni, hanem szorgalmazzák további csapások mérését a terrorizmust támogató országokra, mindenekelott Irakra, Szomáliára és Szudánra. Ez a szándék azonban tovább mélyíti a repedéseket a terrorizmus elleni amúgy is meglehetosen törékeny nemzetközi koalíción. Colin Powell külügyminiszternek meghatározó szerepe volt a koalíció létrehozásában, amelyhez a nyugati szövetséges országokon kívül meglepo gyorsasággal csatlakozott az az Oroszország, amelynek elnöke rendkívül jó taktikai érzékkel ismerte fel a helyzet által számára felkínált lehetoséget és vállalva még Oroszországon belüli pozícióinak gyengülését és az ot éro heves kritikákat is, deklarálta Oroszország egyértelmi Nyugathoz való tartozásának illetve csatlakozásának a szándékát és nyíltan fellépett Oroszország világpolitikai pozícióinak erosítése érdekében. A kölcsönös érdekeltség alapján (Oroszország dönto szerepet játszik az afganisztáni hadmiveletekben) Oroszország az USA egyik elso számú stratégiai partnerévé vált. Kínát elsosorban világpolitikai státusza és az ország északnyugati részén élo nagy számú muszlim kisebbség (az ujgurok) helyzetének "rendezési" szándéka vezérelte a koalícióhoz való gyors csatlakozásban. A koalíció miködése illetve léte szempontjából meghatározó fontosságú az iszlám országok részvétele. Ezt felismerve az Egyesült Államok különbözo gesztusokat tett irányukban, amelyek közül a legfontosabbnak november végéig közel-keleti politikájának hangsúly-áttevodése bizonyult Izraelrol a palesztinokra. Izrael kimaradt a terrorizmus-ellenes koalícióból, Bush elnök kinyilvánította a palesztin állam létrehozásának szükségességét, s több ízben eroteljes nyomást gyakorolt az izraeli vezetésre a tizszünet illetve a tárgyalásos rendezés érdekében, ami Saron miniszterelnök részérol heves USA ellenes kirohanásokra szolgáltatott alapot. A december 2-ai Jeruzsálemben és Haifában elkövetett öngyilkos merénylet-sorozat mindezt megváltoztatta. Izrael úgy érezte, helyzete nagymértékben hasonlatossá vált az USA szeptember 11. utáni helyzetéhez, s ezért joggal elvárhatja az Egyesült Államok támogatását, legalábbis megértését az izraeli ellencsapásokkal kapcsolatban. Az amerikai vezetés deklarálta, hogy nem szól bele abba, hogyan válaszol Izrael - jóllehet Bush óvakodott attól, hogy Arafatot terroristának minosítse (mint azt korábban Saron több ízben is tette).
A képen látható Zbigniew Brzezinski A nagy sakktábla című, a kilencvenes évek második felében publikált munkájában az amerikai hegemónia fenntarása mellett foglalt állást, utalván két az Egyesült Államokban elterjedt nézetre, Amerika önként vállalt globális kötelezettségeinek csökkentésére, illetve egy igazi multilaterális kapcsolatrendszer kialakítására. Szeptember 11-e után úgy tűnt, az USA szakít a Bush-kormányzat elso hónapjait jellemzo unilateralizmussal s inkább a multilateralizmus felé kanyarodik. Már az afganisztáni katonai akció során bebizonyosodott azonban, hogy a hadmiveleteket sem igazán koalíciós alapon kívánja miködtetni, s úgy tinik, ez általában véve is igaz az amerikai globális hatalmi politikára. A nyugat-európai szövetségesek egy része egymást túllicitálva sorakozott fel az Egyesült Államok mellé, katonai támogatást is felajánlva. Schröder német kancellár csak merész lépéssel (ti. a katonai egység küldésének és a bizalmi kérdésnek az összekapcsolásával) tudta megakadályozni a komoly belpolitikai válságot, a kormánykoalíció felbomlását. Ugyanakkor a Time magazin nem véletlenül fogalmazott úgy, hogy az afganisztáni amerikai bombázások a legtöbb kárt a terrorizmus ellenes nemzetközi koalíciónak okozták. A bombázásoknak ugyanis rengeteg a negatív "hozadéka" (egyre több a civil áldozat - "tévedésbol" lebombázott falu stb. -, menekültáradat, az amúgy is romokban hevero ország infrastruktúrájának további pusztulása). Ha tetszik, ha nem, valójában a hadmiveletek egy (iszlám) állam ellen irányulnak s ne feledjük azt sem, sokan eleve nem támogatták a katonai akciót, mások pedig a gyorsaságra és a pontosságra hívták fel a figyelmet. Egyik kritérium sem teljesült. Most viszont már a szövetségesek közül is egyre többen (például Schröder kancellár) aggodalmuknak adnak hangot, nehogy a háború más országokra is kiterjedjen. Más tények is okot szolgáltathatnak az aggodalomra. Még a világ legliberálisabb, "legdemokratikusabb" demokráciájában, az Egyesült Államokban is a biztonság olyannyira abszolút preferenciát élvezo kérdéssé vált, hogy biztosítása háttérbe szorítja a polgárjogokat. Többen hivatkoznak arra, hogy az Egyesült Államokban egészen a polgárháborútól kezdodoen ha a helyzet úgy kívánta, az elnökök (beleértve Lincolnt, Wilsont, Rooseveltet és most Busht is) a biztonság érdekében a szabadságjogokat akár jelentosen is korlátozó intézkedéseket léptettek életbe, amelyeket a közvélemény mindig támogatott. Lényegében ugyanez történik most is. Szeptember 11. után rögtön fölmerült a CIA jogkörének bovítése - telefonlehallgatások, "kétes" személyekkel való kapcsolatfelvétel stb. Elrendelték több ezer, nemrégiben az Egyesült Államokba érkezett közel-keleti bevándorló kihallgatását. Lehetové tették egyes orizet alatt álló személyek és ügyvédeik beszélgetéseinek lehallgatását. Engedélyezték hadbíróságok létrehozását a terrorizmussal gyanúsítható (nem amerikai állampolgárságú) személyek ügyeinek tárgyalására. A vádlottak gyakorlatilag nem is védekezhetnek, mivel a vádra vonatkozó bizonyítékokat sem ismertetik velük. Megnehezítették a vízumok kiadását iszlám vallású férfiak számára. Egy sor döntéshez nem kell a kongresszus illetve a szenátus jóváhagyása. Sajnos, mindez a mindennapok szintjén felerosíti az egyébként is meglévo idegenellenességet és óhatatlanul bizonyos civilizációs szembenállás jelleget kölcsönöz az eseményeknek. Berlusconi nyíltan beszélt a nyugati civilizáció felsobbrendiségérol. Amikor sokan szeptember 11-érol mint a nagybetis Civilizáció elleni támadásról beszéltek, Civilizáció alatt valójában a nyugati civilizációt értették. A megszorító intézkedések mindenekelott azok ellen irányulnak, akik nyilvánvalóan az iszlám civilizációhoz tartozók. A mindennapi tapasztalatok is azt tanusítják, hogy kimondva vagy kimondatlanul a közvélemény az iszlám vallást teszi felelossé a fanatizmusért, intoleranciáért, terrorizmusért, mintha az iszlám azonos lenne a szélsoséges fundamentalizmussal, s mindez mint valami ernyo beborítaná az iszlám világ valamennyi országát, s ami ott történik, minden ezzel lenne magyarázható. Beteljesül-e vajon a huntingtoni vízió a civilizációk összecsapásáról? Igaza lesz-e az orientalisták doyenjének, Bernard Lewis-nek, aki 1990-ben publikált, nagy feltinést keltett, a "muszlimok dühének gyökereiről" írott tanulmányában (amelynek egyik alcímeként o használta eloször a "clash of civilizations" kifejezést) az iszlám Nyugattal való 1400 éves konfrontációjáról beszél s olyan "kemény küzdelmet" jósol, amellyel szemben a Nyugat lényegében tehetetlen? Nem feltétlenül kell ennek így történnie. Nem feltétlenül, amennyiben mindkét fél - az iszlám és a Nyugat - felismeri, hogy a civilizációs-kulturális szembenállás valójában a szélsoséges álláspontok túlhangsúlyozása. A muszlim szélsoségesek részérol a Nyugattól elszenvedett valós és vélt sérelmek és az ebbol következo alárendeltség-érzet és frusztráltság motiválják, a Nyugat szélsoségesei részérol pedig egyrészrol a nyugati civilizáció nemzetközi rendszerben elfoglalt domináns pozíciójának bázisán a nyugati értékek univerzalizmusába (és ezáltal közvetve vagy közvetlenül felsobbrendiségébe) vetett hit, másrészrol a téves általánosítás, az iszlám szélsoséges megnyilvánulásainak az iszlám egészével történő hibás azonosítása.
Jeffrey Sachs a Financial Times hasábjain nemrégiben közölt cikkében arra hívja fel a figyelmet, hogy az iszlám geopolitika valójában nem a moralitásról szóló történet. És igaza van, hiszen ha meggondoljuk, az iszlám országok gazdasága - igaz, teljesen alárendelt módon, de - integrálódott a tokés világgazdaság globalizált rendszerébe. 800 milliárd dollárra teheto a nyugati gazdaságokban befektetett, iszlám országokból származó olajtoke, az iszlám országok pedig külkereskedelmi forgalmuk túlnyomó hányadát a nyugati országokkal bonyolítják, s a nyugati toke jelen van az iszlám országok gazdaságaiban, amelyek az elmúlt években a piacgazdaságot erosíto, a hazai és a külföldi magántokét ösztönzo gazdasági reformprogramok sorát hajtották végre. A civilizációs szembenállás politikai, morális vagy egyéb okokból történo túlhangsúlyozása nem szoríthatja háttérbe a geoökonómiai vagy geopolitikai realitásokat. (Ráadásul a civilizációs-kulturális ellentétek jelentos része is mondvacsinált illetve érzelmi motivációk által eroteljesen felnagyított.) Az iszlám és a nyugati civilizáció "békés" együttmiködéséhez azonban az szükséges, hogy mindkét oldalon a mérsékelt álláspontok kapjanak meghatározó szerepet, s mindkét fél maga szorítsa háttérbe a saját szélsoségeseit. Az iszlám országoknak maguknak kell megfékezniük a terroristákat és a szélsoségesen Nyugat-ellenes fundamentalistákat, maguknak kell törekedniük a diktatórikus politikai rendszerek demokratizálására. E téren fontos lépés az elmúlt években sok országban tapasztalható demokratizálódási folyamat, a civil társadalom gyors kiépülése. Nyugaton viszont egyfelol háttérbe kell hogy szoruljanak a nyugati civilizáció felsobbrendiségét valló nézetek, másfelol mind politikailag, mind gazdaságilag egyenrangú partnerként kell kezelni az iszlám országokat. Ez azt is jelenti, hogy a Nyugatnak tevékenyen elo kell segítenie az iszlám világ legtöbb országára jellemzo súlyos gazdasági és szociális válsághelyzet megoldását, a gazdasági elmaradottság felszámolását.

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

2021. tavasz: Híres testvérek árnyékában
Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 18% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
7 960 ft 6 490 Ft
Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 50% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.
20 000 ft 9 990 Ft
Legfrissebb
Legolvasottabb

Játsszon!

Miről híresült el I. Miklós pápa?

Történelmi adattárak

Mi történt a szülinapomon?

Adja meg e-mail címét, és hetente megküldjük Önnek a Múlt-kor legjobb írásait!

Bezár