Asszír kincsek kerültek elő a moszuli mecset alól, amelyet az Iszlám Állam felrobbantott
2020. április 15. 09:59 MTI
Egy ókori palota maradványait fedezték fel Észak-Irakban német régészek az Iszlám Állam dzsihadista szervezet pusztítása nyomán.
Korábban
Az Iszlám Állam harcosai 2014 nyarán foglalták el az észak-iraki Moszul városát, majd később felrobbantottak egy mecsetet, amely a bibliai alak, Jónás sírja feletti dombon magasodott.
Peter Miglus, a Heidelbergi Egyetem régészprofesszora szerint a mecsetet annak idején az Asszír Birodalom egy katonai palotájára építették rá. A robbantást követően a terrorszervezet emberei egy kiterjedt alagútrendszert kezdtek kiépíteni a romok alatt, hogy régészeti leleteket keressenek és azokat az illegális műkincspiacon értékesítsék.
Miután az iraki biztonsági erők 2017-ben visszafoglalták Moszult, a több száz méteres, helyenként csak 70 centiméter magas alagútrendszer sértetlen maradt, hozzáférést biztosítva az ókori építményhez. Az iraki régiségügyi hatóság a Heidelbergi Egyetem kutatóit kérte fel a helyszín megvizsgálására, és öt évre szóló ásatási engedélyt adott nekik.
A szakemberek ritka régészeti kincsekre bukkantak az alagútrendszerben, köztük a palota tróntermére, és abban egy emelvényre, amelyen Assur-ah-iddína, a bibliai Eszarhaddon (Kr. e. 680 - Kr. e. 669. november 1.), az Újasszír Birodalom jelentős uralkodója a látogatókat fogadta.
A trónterem, amely egykor nagyjából 55 méter hosszú lehetett, az eddigi legnagyobb, amely az Asszír Birodalom idejéből fennmaradt. "A palota egy része igen jó állapotban maradt meg" - jegyezte meg Miglus.
Az új leletek közé tartoznak eddig kevéssé ismert királyfeliratok, asszír kapuőröket ábrázoló domborművek és többméteres szárnyas bikafigurák.
A német professzor szerint az iszlamisták kártétele nélkül a most feltárt kincsek valószínűleg örökre rejtve maradtak volna, mert jelenleg gyakorlatilag lehetetlen ásatást folytatni olyan helyen, ahol mecset áll.
Az Iszlám Állam számos régészeti leletet elpusztított a fennhatósága alatt álló iraki és szíriai területeken. A terroristák egyebek között egy csaknem 3000 éves asszír palotát is felrobbantottak a Moszultól délre fekvő Nimrúdban.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
pápaság
- Már temetésén követelték II. János Pál szentté avatását a hívek
- A Képes Krónika díszmásolatát kapta ajándékba Ferenc pápa
- Magyarországi pápalátogatások
- Prédikálás miatt jelentette fel Husz Jánost az érsek
- A „Hit védelmezője”, VIII. Henrik még Lutherrel is szembeszállt
- A tökéletes naptár nyomában: a szökőnap története
- Másodjára szőrcsuha helyett páncélban zarándokolt IV. Henrik a pápához
- Gátlástalan eszközökkel gyűrték le Itáliát a semmitől vissza nem riadó Borgiák
- Szembenézett a katolikus egyház múltbeli tetteivel II. János Pál pápa
- Ferenc Józsefet is elkápráztatta a Lumière testvérek mozgóképelőadása 20:20
- Manstein tábornok terve vitte sikerre a Franciaország elleni német hadjáratot 18:05
- Sokáig tagadta a maffia létét az Egyesült Államokban az FBI legendás vezére 16:05
- Együttműködésről állapodott meg a Magyar Nemzeti Levéltár és a Magyar Batthyány Alapítvány 15:50
- A Rubik-kocka lesz a pécsi Zsolnay Fényvesztivál versenyének fő témája 15:05
- Lázár Ervin nyakkendőgyűjteménye is megtekinthető a PIM kiállításán 13:20
- Végrendeletében tiltotta meg Fred Astaire, hogy életéről film készüljön 11:20
- Versenyt futottak a nagyhatalmak a német tudósokért a 2. világháború után 09:05