Elhunyt Terry Jones, a Monty Python humortársulat alapító tagja
2020. január 23. 10:45 MTI
Meghalt 77 éves korában kedden este Terry Jones brit komikus, író, forgatókönyvíró, színész, rendező, a Monthy Python sztárja - írta a BBC hírportálja szerdán a színész ügynökére hivatkozva.
Korábban
Jonesnál 2016-ban diagnosztizálták a demencia egy ritka fajtáját. Halálát is ez okozta.
A komikus 1942. február 1-jén született a walesi Colwyn Bay-ben. Középiskolái elvégzése után középkori történelmet tanult Oxfordban, itt találkozott Michael Palinnel, aki később szintén a Monty Python tagja lett.
Együtt kezdték pályájukat a BBC-nél, először a Twice a Fortnight, majd a The Complete And Utter History of Britain című komédiában szerepeltek.
1966-ban indult útjára a szatirikus The Frost Report, amelynek a humorista David Frost volt a házigazdája. Műsora olyan íróknak és szereplőknek jelentett ugródeszkát, mint Graham Chapman, John Cleese vagy Eric Idle, akik mindannyian a Monty Python csapatban kötöttek ki.
1967-ben Jones és Palin közösen írták a gyerekműsornak szánt, de inkább a felnőttek körében sikeres A hiba nem az ön készülékében van (Do Not Adjust Your Set) című műsort is, amely már előrevetítette a Monty Python szatirikus humorát tele "pythoneszk" elemekkel.
Épphogy vége lett a sorozatnak, máris zászlót bontott a Monty Python Repülő Cirkusza 1969-ben, amelynek tagjaihoz csatlakozott egy amerikai animátor is, Terry Gilliam személyében.
Az 1969 és 1974 között sugárzott 30 perces epizódokból összesen 45 készült. Az Egyesült Királyságban a humor szinte minden formájára hatott szabad asszociációkkal, szürreális, abszurd, olykor fekete humorral megtűzdelt komédiázásuk.
Jelentőségüket a Beatles zenei hatásával szokták összehasonlítani. Igyekeztek ledönteni azokat a korlátokat is, amelyek stílusban és tartalomban addig még elfogadhatónak számítottak az angol televíziós komédiában.
Ugyanúgy kigúnyolták a híres politikusokat, médiaszemélyiségeket és művészeket, mint a londoni kispolgárokat.
Érdekesség, hogy az alkotók saját maguk játszották a sorozat szereplőit, nőket és férfiakat egyaránt. Eleinte még próbálkoztak színésznőkkel, de úgy tapasztalták, velük a poénok nem elég csattanósak, kevésbé ülnek, ezért később már csak csinibaba szerepre kértek fel nőket. A sorozat egyes jeleneteit Terry Gilliam egyedi animációi kapcsolták össze.
1974-ben a Monty Python-csoport feloszlott, de azután még több filmben dolgoztak együtt, ilyen a Gyalog galopp (Monty Python and the Holy Grail) című emblematikus történelmi vígjáték, a Brian élete vagy Az élet értelme.
Munkásságukról 2009-ben dokumentumfilm készült Monty Python: majdnem az igazság - az ügyvéd változata (Monty Python: Almost the Truth - the Lawyer's Cut) címmel.
A bemutatót a 48 évesen elhunyt Graham Chapman már nem élhette meg. Ugyanebben az évben a Monty Python csoport filmes és televíziós munkásságáért megkapta a Brit Film és Televíziós Akadémia (BAFTA) különdíját.
2014-ben vállaltak egy utolsó közös fellépést Londonban. Eredetileg egyetlen előadást terveztek, de a jegyek 43,5 másodperc alatt elkeltek, ezért tízre változtatták a fellépések számát, a legutolsót világszerte közvetítették.
Jones filmrendezői karrierje túlélte a Monty Python-éveket és később olyan kiváló filmek kerültek ki a keze alól, mint a Julie Walters főszereplésével készült Personal Services.
A mozi, amelyben a színésznő egy aranyszívű madámot alakított, mindenben eltért a szokásos Python-stílustól. 1989-ben fejezte be az egyik gyerekkönyvén alapuló, abszurdba hajló történetét: az Erik, a viking főszerepeit Tim Robbinsra és Mickey Rooneyra bízta.
Az évek során több komoly, tudományos értékű történelmi témájú könyvet is írt, mint például a Chaucer's Knight: Portrait of a Medieval Mercenary vagy a Who Murdered Chaucer? A Medieval Mystery.
Közreműködött a Discovery Channel egyik ismeretterjesztő filmjében, cikkei jelentek meg a The Guardienben és a The Observerben, amelyekben főként az iraki háború miatt ostorozta a világpolitika ismert szereplőit. Írásait könyv alakban is megjelentette.
2006-ban vastagbélrákkal diagnosztizálták, de ennek ellenére részt vett a Gyalog galoppból készült musical, a Spamalot bemutatóján.
Másnap sikeres műtétet hajtottak rajta végre, betegségéből teljesen felépült. 2016-ban megállapították, hogy a demencia egy ritka fajtájában szenved és egyre kevésbé képes a beszédre, így interjút sem tud adni többé.
Első feleségét, Alison Telfert 1970-ben vette feleségül, két gyermekük született. Házasságuk azután ért véget, hogy Jones egy dedikáláson találkozott a nála 41 évvel fiatalabb Anna Söderströmmel. A párnak 2009-ben kislánya született, és 2012-ben - a válás kimondása után néhány hónappal - titokban össze is házasodtak.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
tél
Múlt-kor magazin 2010
- Magyar békefenntartók Kínában: haditengerészek a felkelők ellen
- Egy világrekorder magyar stewardess 27 ezer órája a levegőben
- Interjú Oborni Terézzel
- Paraszt Bruegel. Egy holland humanista élete
- Elhurcolva és elhurcolva. Lajos Iván próféciája 1939-ben
- A szovjetterror fehérorosz áldozatai, avagy a Kuropati erdő borzalmas titka
- Anyatejút. A szoptatás kultúrtörténete
- Csellóval a frontra. Egy kalocsai körorvos különleges kalandjai
- Prodam Guidó szenzációs akciója: az első repülés Budapest felett
- Eredetileg veszélyesnek tartották a Nagy-Britanniát és Franciaországot összekötő alagutat tegnap
- Érvénytelen házasságok és törvénytelen gyermekek tarkították Anglia történelmét tegnap
- Rooselvelttől kapott segítséget a nácik elől menekülő Freud tegnap
- Hazugságok sora kísérte Peary északi-sarki expedícióját tegnap
- Épített fény címmel nyílt kiállítás Lucien Hervé munkáiból a zürichi Le Corbusier-pavilonban tegnap
- Harci bemutatók és ókori játékok is várják a látogatókat az aquincumi Floralián tegnap
- Sosem tudott egészen kiteljesedni az egyik legkeresettebb rendező, Orson Welles tegnap
- Minden korosztálynak adott valami újat Lázár Ervin egyedi stílusa 2024.05.05.