Dedikált Ady Endre-portré kerül kalapács alá Budapesten
2019. május 10. 13:30 MTI
A költő aláírását is őrző Ady Endre-portrét árvereznek el május 16-án a Múzeum Antikvárium aukcióján, a fővárosi Kossuth Klubban - közölték a szervezők az MTI-vel csütörtökön.
Korábban
A 365 tételből álló aukciós anyag igen sokrétű, számos irodalmi első kiadás dedikált példánya, például Kosztolányi Dezső Szent Imre himnuszok műfordítása, valamint több 18. és 19. századi magyar nyelvű irodalmi, művészeti, történelmi és természettudományos kiadvány is megtalálható köztük - olvasható a közleményben. Az árverés különlegessége a dedikált Ady Endre-portré, amelyet Székely Aladár készített. A fényképet a költő 1909-ben Beretvás Hugó zeneszerzőnek dedikálta, aki verseinek megzenésítésére vállalkozott.
Mint a közlemény írja, bár Ady Endre szeretett dedikált könyveket adományozni, ritkák a keze írását őrző dokumentumok, és utóbbi több mint két évtizedben egyetlen alkalommal bukkantak rá Ady Endre által szignált képre. Néhány héttel ezelőtt egy árverésen a Balázs Bélának ajánlott könyve kétmillió forintért kelt el.
"Kedves, jó Beretvás Hugómnak, verseim muzsikába röptetőjének, Bpest 1909 nov. 17 Ady Endre" - olvasható a közlemény szerint a mára már kissé megsárgult fotográfián.
A fényképek szerelmesei az Ady Endre-portrén túl Lucien Hervé a Le Corbusier épületéről készített fotójára vagy Kossuth Lajos utolsó napjaira Turinba érkezettekről készült csoportképre, míg a metszetek gyűjtői Albrecht Dürer 1510 körül készült Agónia a kertben című eredeti metszetének nyomatára, illetve Leonhard Beck 1517-ben Szent Lászóról készült fametszetére licitálhatnak az árverésen.
Az aukción olyan ritka kiadványok is fognak szerepelni, mint például egy 1880-ból származó Fegyintézeti értesítő, valamint a Magyar Zsidó Szemle 1942 és 1945 közötti lapszámai. A kéziratok gyűjtőinek figyelmét Seress Rezső dedikált kottái, Bernáth Aurél 1956-os kiállításának vendégkönyve, Fekete István Macskavásár című elbeszélésének teljes kézirata, valamint Gróf Erdődy Tamás horvát bán 1607-ben kelt levele kelthetik fel.
A könyvek között az egyik legritkább darab Bolyai Farkas 1843-ban Marosvásárhelyen nyomtatott Arithmetikájának javított kiadása, amely a matematika-történet egyik fontos mérföldköve volt; de különleges tétel a gasztronómiai tárgyú kiadványok között Zelena Ferenc tetemesen kibővített Nemzeti Szakácskönyve, amelyet 1846-ban adtak ki, és irodalomtörténeti források szerint Petőfi Sándor könyvtárában is megtalálható volt - olvasható a közleményben.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
tél
Múlt-kor magazin 2021
- A popzene és a politika az 1980-as és 1990-es években
- Holländer Margit lágerélményei
- Göring, az élvhajhász náci
- A középkori élet hét legkülönösebb veszélye
- A két Karátsonyi-kastély Beodrán
- A magyar könnyűzene az 1980-as években
- Az indián fogságnaplók üzenete
- Szendrey Júlia világai
- Vacsoraversenyek az 1930-as évek Budapestjén
- Ferenc Józsefet is elkápráztatta a Lumière testvérek mozgóképelőadása tegnap
- Manstein tábornok terve vitte sikerre a Franciaország elleni német hadjáratot tegnap
- Sokáig tagadta a maffia létét az Egyesült Államokban az FBI legendás vezére tegnap
- Együttműködésről állapodott meg a Magyar Nemzeti Levéltár és a Magyar Batthyány Alapítvány tegnap
- A Rubik-kocka lesz a pécsi Zsolnay Fényvesztivál versenyének fő témája tegnap
- Lázár Ervin nyakkendőgyűjteménye is megtekinthető a PIM kiállításán tegnap
- Végrendeletében tiltotta meg Fred Astaire, hogy életéről film készüljön tegnap
- Versenyt futottak a nagyhatalmak a német tudósokért a 2. világháború után tegnap