Kádár János és az ő Piroskája

2018. október 10. 12:18 Murányi Gábor

Ez az évődős, némiképp feminista beütésű szópárbaj az Asszony a viharban című 1974-ben forgatott tévéfilmben hangzott el a Mihályt alakító Avar István és az Annát megszemélyesítő Piros Ildikó között. „A háború pusztító vihara adja a komor hátteret ahhoz a tragikus kimenetelű szerelemhez, amely két illegális kommunista között szövődött az 1940-es évek elején” – ekként ajánlotta a nézők figyelmébe egy rövid tartalmi ismertető a parádés szereposztású, Málnay Levente rendezte „filmballadát”. Azt feltételezni lehetett, hogy Döme Piroska – aki az 1960-as években a Fény és árnyék című „szépirodalmi eszközökkel megformált” memoárjával lépett úgymond írói pályára – az Asszony a viharban című 1969-es regényének nőalakját, Annát önmagáról mintázta. Azt viszont csak a legbeavatottabbak sejthették, hogy az írónő Mihály figuráját is az illegális kommunista mozgalom hús-vér alakjából, Kádár Jánoséból gyúrta.

Vonzó férfi hamiskás mosollyal

Szinte országos hadititoknak számított évtizedekig az, hogy a Magyar Szocialista Munkáspárt első titkárát Döme Piroskához egykoron intim kapcsolat is fűzte. Minden bizonnyal ezért „felejtődött” ki az 1987-es, A magyar antifasiszta ellenállás és partizánmozgalom című lexikon Döméről írott szócikkéből is, hogy az illegális ifikhez az 1930-ban csatlakozó polgárlánynak, a „bányászellenállás pártösszekötőjének” nem csak („a csendőrnyomozókkal vívott tűzharcban hősi halált halt”) Ságvári Endre és (az 1970-es évek közepén kulturális miniszterként szolgáló) Orbán László volt úgymond a felső kapcsolata, hanem az illegális kommunisták egyik hazai vezetője, Kádár is.

A azonosítást számos módon, saját regényes életrajzát is némiképp átírva nehezítette Döme Piroska. A filmbeli Anna például a szerelem fellángolása idején már gyermekét egyedül nevelő és főleg – a valósággal ellentétben – elvált asszony, így a kommunista erkölcsöt betartva is lehetett neki udvarolni. A valóságban Döme Piroska az 1940-es években még csak külön élt első férjétől, gyermeke apjától, amit a korabeli közfelfogás nehezen tolerált.

A legjelentősebb eltérés a valóságtól azonban az volt, hogy főhősét, Mihályt az írónő „megölte”. Pontosabban miután a rendőrség letartóztatta a regénybeli férfit, az – elkerülendő a kínvallatást és azt, hogy esetleg bárkit beköpjön – kiugrott a rendőrségi kihallgatószoba második emeleti ablakán, és így hősi halált halt. Pszichológiai nézőpontból, persze, ugyanaz történt az irodalomban, mint az életben: az egy-másfél, legfeljebb kétéves viszony a nő számára véglegesen lezárult.