2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
ITT vásárolhatsz termékeinkből

Lóval és a hajtóval együtt eltemetett vaskori szekérre bukkantak

2018. október 10. 10:19 Múlt-kor

Az elmúlt két évben már másodízben leltek vaskori szekérre az észak-angliai Yorkshire megyében. A legújabb felfedezést is Pocklington városában tették, ahol egy kétszáz férőhelyes lakópark építését tervezik. A megelőző ásatáson 2018 októberében egy vaskorból származó lovaskocsit találtak. A jelentések szerint ló- és emberi maradványokkal együtt.

„Megerősítjük, hogy a fejlesztések kezdeti fázisában, Pocklingtonban jelentős régészeti leletre bukkantunk, mégpedig egy vaskori lovaskocsira. Régészeink alapos feltárást végeznek, részletes vizsgálatokat folytatunk a leleten, hogy meg tudjuk állapítani a korát” – mondta Simon Usher, a Persimmon Homes Yorkshire ügyvezető igazgatója.

Vaskori szekérmaradványokat különösen ritkán lehet találni, így valóban különös, hogy 18 hónappal korábban, szintén Pocklingtonban, ám egy távolabbi ásatási helyszínen szintén ráleltek egyre, amely mellett két lócsontvázat is találtak. Az Archaeology Arts akkor így írt erről: „a lovaskocsi egy temetkezési rítus része volt, ami egyáltalán nem számított szokatlannak a vaskorban. Ám a lovak maradványai már meglepő kiegészítők voltak”.

A mostani izgalmas leletről a Telegraph azt írja, hogy Kr. e. 500 körülre datálhatók, és a maga nemében egyedülálló az elmúlt kétszáz év régészetében (leszámítva természetesen a 2017. áprilisi felfedezést). Hozzátette: az Egyesült Királyság területén mindössze 27 lovaskocsit tártak fel az elmúlt időkből.

A kutatók szerint rendkívül szokatlan, hogy a lovak és a szekerek együtt legyenek eltemetve egy emberrel. A Burnby település felé vezető úton megtalált szekérmaradvány feltehetőleg az Arras-kultúra részét képezi, amely a vaskor középső szakaszához köthető, és Észak-Franciaországból származik. A korabeli jármű valószínűleg egy tehetős ember birtokában volt. Érdekes, hogy a régészek még azon is vitáznak, hogy a lovak szekérrel való elföldelése a temetkezési rítus részei-e vagy sem.

Mielőtt rábukkantak volna a szekérre, a Burny Lane-en zajló ásatás során találtak már vaskori kardot, pajzsot, lándzsákat, brossokat és edényeket is. A feltárás lenyűgöző betekintést nyújt a 2500 évvel ezelőtt a Kelet-Yorkshire-ben élő kultúra tagjainak mindennapjaiba. Az észak-angliai megye egyébként csak úgy ontja magából a felfedezéseket, 2016-ban például 150 emberi maradvány és több ezer személyes tárgy került elő a Yorkshire Wolds néven emlegetett dombokról.

A régészek korábban például találtak egy, a tízes évei végén vagy húszas évei elején elhunyt férfit is, akit a kardjával az oldalán temettek el, az elhunytból hat darab lándzsa állt ki.

A kutatók úgy vélik, a környéken feltárt leletek mind a vaskorba datálhatók, amely a szigetországban Kr. e. 800-tól a végső római hódításig, azaz Kr. u. 43-ig tartott. Készülőben van a helyszínről és a leletekről egy összegző tanulmány is, amely a DNS-vizsgálatok alapján arra fog összpontosítani, hogy kiderítse: Britannia vaskori lakossága „bennszülött” volt vagy a kontinensről érkezett.

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
9 945 ft 8 990 Ft
Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 25% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.
20 000 ft 14 990 Ft

Játsszon!

Miről híresült el I. Miklós pápa?

Történelmi adattárak

Mi történt a szülinapomon?

Adja meg e-mail címét, és hetente megküldjük Önnek a Múlt-kor legjobb írásait!

Bezár