Százhatvanöt éve született Ferdinand Zeppelin
2003. július 8. 10:17
A munkát Zeppelin halála után Hugo Eckener kapitány folytatta
megérte járműveinek harctéri sikereit is |
Még nagyobb volt a 245 méter hosszú, 41,2 méter átmérőjű, négy Daimler-motorral ellátott "LZ 129 Hindenburg", amely 1936-tól rendszeresen közlekedett az Egyesült Államokba. A "Graf Zeppelin" 1930. május 22-én repülte át először az Atlanti-óceánt, Sevillából Brazíliába 60 óráig tartott az út. (A hajóknak ehhez akkor 12 napra volt szükségük.)
Magyarországra 1931. március 29-én érkezett az első zeppelin Friedrichshafenből, és a csepeli repülőtérre szállt le. Az első utas, aki kilépett belőle, Karinthy Frigyes volt. A zeppelin magyarországi körrepülésre indult, ám a rossz időjárás miatt csak Debrecenbe jutott el. A léghajó még aznap visszatért Németországba.
Friedrichshafenban összesen 123 léghajó készült, a legtöbbjük katonai célokra. A harmincas éveket tartják a léghajózás virágkorának, amikor fellendült a polgári légiközlekedésnek ez a formája. A tervezők a felhajtóerőt adó hidrogént kezdték a nem robbanékony héliumra felcserélni.
LZ 129 Hindenburg |
A Boden-tó partján, Friedrichshafenben 1996-ban nyílt meg a léghajózás történetének múzeuma. Ennek legnagyobb attrakciója az 1937-ben elpusztult "LZ 129 Hindenburg" léghajó rekonstruált mása volt. Több országban várhatóan rövidesen ismét megjelennek a zeppelin típusú, kormányozható léghajók, amelyeket elsősorban a sétautazásra vagy rövidebb távra, turisták szállítására alkalmaznak majd. Előnyük, hogy nem szennyezik a környezetet, csekély a zajszintjük, és kevés energiát fogyasztanak. Nincs szükségük új repülőterekre vagy nagy karbantartó személyzetre. Egyesek szerint a kormányozható léghajót alkalmazni lehetne nyugat-európai nagyvárosok közötti repülésekre is.
Egy német cég évi 12-15 teherléghajó összeszerelését tervezi, a 110 m hosszú léghajók 100 utas vagy 10 tonna hasznos teher szállítására lesznek képesek. Egy másik vállalat kísérleti repüléseket folytat 12 utas szállítására alkalmas léghajókkal, melyek maximális sebessége 125 km/h, repülési magasságuk elérheti a 2 600 métert, hatótávolságuk 900 km.
MTI-Sajtóadatbank
Támogasd a szerkesztőségét!
Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 25% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.
Az első 500 előfizetőnek.
Legfrissebb
Legolvasottabb
- Ferenc Józsefet is elkápráztatta a Lumière testvérek mozgóképelőadása 20:20
- Manstein tábornok terve vitte sikerre a Franciaország elleni német hadjáratot 18:05
- Sokáig tagadta a maffia létét az Egyesült Államokban az FBI legendás vezére 16:05
- Együttműködésről állapodott meg a Magyar Nemzeti Levéltár és a Magyar Batthyány Alapítvány 15:50
- A Rubik-kocka lesz a pécsi Zsolnay Fényvesztivál versenyének fő témája 15:05
- Lázár Ervin nyakkendőgyűjteménye is megtekinthető a PIM kiállításán 13:20
- Végrendeletében tiltotta meg Fred Astaire, hogy életéről film készüljön 11:20
- Versenyt futottak a nagyhatalmak a német tudósokért a 2. világháború után 09:05