Október 23.

A Szovjet Kommunista Párt XX. kongresszusa után a változás elkerülhetetlenné vált nemcsak a Szovjetunióban, hanem Magyarországon is. A helyzet azonban nem volt ennyire egyértelmű, ugyanis egy évvel korábban nemcsak Nagy Imre, de a reformirányzat is megbukott. Gerő és csapata a jól bevált forgatókönyv szerint az erő politikájával kívánta megoldani a helyzetet...


A lengyel események után Magyarországon is felerősödtek az ellenzéki megmozdulások. A fővárosban egyre több gyűlést tartottak a diákok. Ennek eredményeképpen október 20-án az Építőipari Műszaki Egyetemen megfogalmazták követeléseiket. Az Írószövetség a poznani tüntetések után elhatározta, hogy október 23-án szolidaritásuk jeléül koszorút fognak elhelyezni Budapesten. A diákok pedig ezen a napon néma tüntetéssel akarták rokonszenvüket kifejezni a lengyelországi eseményekkel kapcsolatban.

A politikai vezetés minden erejével azon volt, hogy a pattanásig feszült helyezetet valahogyan feloldja. Az MDP PB (Magyar Dolgozók Pártja Politikai Bizottsága) a Szabad Nép vezércikkében üdvözölte az ifjúság gyűléseit és elfogadta a fiatalok több követelését. Ezek közé tartozott, hogy március 15-e nemzeti ünnep legyen.

Október 23-án délelőtt a Demokratikus Ifjúság központjában gyűltek össze a fiatalok a Petőfi Kör vezetőivel, hogy megbeszéljék a tüntetés útvonalát. A társasághoz később csatlakozott Nagy Imre is, aki kategórikusan elutasította a tüntetést. Mező Imre korábban ugyanis arra figyelmeztette Nagy Imrét, hogy Gerő csak azért nem akadályozta meg az eseményeket, mert indokot akart találni a vele való leszámoláshoz.

A rádió 12.53-kor a déli cigányzenét megszakítva ismertette a Belügyminisztérium közleményét, amely a rend védelmére hivatkozva megtiltotta az utcai gyűléseket. Két órával később a belügyminiszter feloldotta a tiltó intézkedést és közölte, hogy Gerő este beszédet mond a rádióban. A diáktüntetés pontosan 15 órakor kezdődött a Petőfi-szobornál, ahol Sinkovics Imre elszavalta a Nemzeti dalt. A hangulat egyre feszültebbé vált. Ezt bizonyítja az is, hogy előszőr csak lengyelbarát, később Rákosi és Gerő ellenes, majd legvégül a szovjet csapatok kivonulását sürgető jelszavakat skandált a tömeg.

A 200 ezer főre duzzadt tömeg a Parlament elé vonult. A kormány miután látta, hogy nem tudja felügyelni az eseményeket, elrendelte a a fontosabb középületek védelmét. A néphadsereg és az ÁVH alakulatait harckészültségbe helyezték az ország egész területén, de egyelőre megtiltották, hogy bevetéskor fegyvert használjanak. A Kossuth téren 18.30-kor kikapcsolták a villanyokat, arra számítva, hogy a tömeg meggondolja magát és hazamegy. A tüntetők ekkor a Szabad Népet és más újságokat használták fáklyaként.

Gerő Ernő 20 órakor beszédet mondott a rádióban:
"Munkás elvtársak, dolgozók! Nyíltan meg kell mondanunk, most arról van szó, szocialista demokráciát akarunk-e, vagy burzsoá demokráciát?"

Beszéde végén beismerte, hogy a párt elkövetett súlyos hibákat is, de a júliusi határozatok ezeket feltárják, és kijelölik a helyes utat. Gerő nacionalista jellegűnek titulálta a tüntetést és elzárkózott mindenfajta engedmény elől. Ezzel csak tovább ingerelte a tömeget. Gerő miközben Andropovtól kért segítséget, egyben utasította a székesfehérvári szovjet különleges hadtest parancsnokát, Pjotr Lascsenko altábornagyot, hogy vonuljon be csapataival Budapestre. Ezt Lascsenko visszautasította azzal az indokkal, hogy a kialakult helyzetet a magyaroknak kell megoldaniuk. Csak akkor hajlandó beavatkozni, ha erre Moszkvából jön parancs. Közben 20-21 óra között a rádió védelmére kirendelt katonáktól a tömegnek sikerült 30-35 géppisztolyt zsákmányolnia. Nemsokkal 21 óra után - körübelül ekkor döntötték le a Sztálin szobrot is - az épületet ostromló tömeg közé lőttek.

A Kossuth téren ugyanebben az időben a tüntetők egyre radikálisabbak jelszavakat skandáltak:
"Ez a haza magyar haza, minden orosz menjen haza."

Nagy Imre beszédét elég rosszul kezdte, ugyanis a tömeget "elvtársak"-ként szólította meg. Ez persze zúgolódást váltott ki az emberekből. Nagy Imre önmérsékletre szólított fel mindenkit.Ugyanakkor elismerte a követelések jogosságát és megígérte, hogy a párt reformokat fog megvalósítani.

Hegedűs András visszaemlékezései alapján Nagy Imre passzívnak mutatkozott a Központi Vezetőség ülésén. Amikor Gerő megállapodott Andropovval a szovjet csapatok bevonásáról, Nagy szó nélkül felállt az asztaltól és elment. A szovjet csapatok behívásáról szóló okmányt végül október 26-án Hegedűs írta alá október 23-i dátumozással. Ennek több oka is volt, pl.: október 23-án még Hegedüs volt a miniszterelnök.

A rádió 22.22-kor közölte, hogy a Magyar Dolgozók Pártja Politikai Bizottsága azonnal összehívta a Központi Vezetőséget. Ezt a hírt 10 percenként megismételték. Nagyjából ugyanekkor megostromolták a Szabad Nép székházát.

Közben Moszkvában Rákosi felháborodott a kormány passzivitásán. Az egykori szovjet pártvezér elengedhetetlennek találta a szovjet beavatkozást. A Szovjetunió Kommunista Pártjának Központi Bizottságának ülésén egyedül Mikoján ellenezte a katonai beavatkozást: "Nagy nélkül nem lehet úrrá lenni a mozgalmon, így nekünk is olcsóbb... Végezzék el a rendcsinálást maguk a magyarok."

Budapesten az első szovjet harckocsik október 24-én hajnali 2 órakor jelentek meg, a Móricz Zsigmond körtéren. A Kossuth rádió 4.30-kor a következő bejelentést tette:
"Fasiszta, reakciós elemek fegyveres támadást intéztek középületeink ellen és megtámadták a karhatalmi alakulatainkat. A rend helyreállítása érdekében további intézkedésig tilos minden gyülekezés, csoportosulás és felvonulás."