Az oroszlánfejű istennő, Szehmet huszonhét szobrára bukkantak Egyiptomban
2017. december 5. 10:41 MTI
Az ókori egyiptomi oroszlánfejű istennőt, Szehmetet ábrázoló újabb 27 szobrot fedezett fel egy európai-egyiptomi régészcsoport III. Amenhotep fáraó halotti templománál a Nílus-parti Luxor közelében, az ősi Théba területén - jelentette be vasárnap az egyiptomi műemlékvédelmi minisztérium.
Korábban
Musztafa Vaziri, az egyiptomi régészeti tanács vezetője elmondta, hogy a fekete gránitból faragott szobrok egy része a két métert is eléri. A szobrok trónon ülve, vagy bal kezében az élet szimbólumát tartva, vagy állva, mellkasa előtt egy papirusztekercseket tartva ábrázolja az oroszlánfejű istennőt. Vaziri hozzátette, hogy az istennő ábrázolására jellemző módon Szehmet fejét napkorong veszi körül, amelyet egy ureuszkígyó ölel körbe.
A missziót vezető egyiptológus, Horig Szuruzian szerint a talaj felsőbb részeiben talált leletek jó, a mélyebben fekvő rétegekben találtak azonban meglehetősen rossz állapotban vannak. Hozzátette, hogy munkatársaival jelenleg a leletegyüttes megtisztításán és megőrzésén dolgoznak, hogy a projekt befejeztével a nagyközönség elé tárhassák a szobrokat.
Az európai-egyiptomi régészcsoport 1998 óta folytat ásatásokat III. Amenhotep fáraó halotti templomának romjai között az egykori Thébában, és azóta nagyjából 287 különböző méretű és formájú Szehmet-szoborra bukkantak a területen.
Szehmet ókori egyiptomi istennő, Ré napisten lánya, neve azt jelenti, hogy hatalmas. Az oroszlánfejű istennőt tartották az anyák oltalmazójának, az orvosok védelmezőjének, de a háború, a járvány, a gyűlölet és a halál úrnőjének is.
Idén már több jelentős régészeti felfedezés is született Egyiptomban. A szakemberek egyebek között fáraókori sírokra, szobrokra, koporsókra és múmiákra, egy fáraókori ácsműhely, egy 4000 éves temetkezési kert, egy hellenisztikus korszakból származó, nagyjából 2300 éves tornacsarnok maradványaira bukkantak, valamint egy hatalmas rejtett kamrát találtak a gízai nagy piramisban.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
4. A világgazdaság a 20. században
I. Gazdaság, gazdaságpolitika, anyagi kultúra, pénzügyi és gazdasági ismeretek
- Tizenhatszor annyi követ használtak fel az Asszuáni-gáthoz, mint a Kheopsz-piramishoz
- Saját hatalmát és a Szovjetuniót is elsöpörték Gorbacsov reformjai
- Szaddám Huszein 1991-ben úgy gondolta, megnyerte a történelem első élőben közvetített háborúját
- Gyűlölte a Sebhelyesarcú gúnynevet Al Capone
- A niagarai vízerőműhöz is szállított alkatrészeket a Škoda Művek
- A hadiipari korlátozásokból született az ikonikus olasz robogó, a Vespa
- Heves vitát váltott ki Potsdamban a háborús jóvátételek kérdése
- Keserédes „áldásként” formálta át Izlandot a második világháborús megszállás
- Kereskedelmi viszonyait fenntartva maradt semleges Svájc a második világháborúban
- A rekordot hajszoló francia pilóták eltűnése ma is a repüléstörténet egyik legnagyobb rejtélye 17:05
- Megvakult egyik szemére a Róma előtt megtorpanó Hannibál 14:20
- A Liszt Ferenc Kamarazenekar izgalmas átiratokkal is készül a jövő évadra 13:20
- Május közepén kezdődik a Margitszigeti Szabadtéri Színház idei szezonja 11:20
- Híresebbé tette a halála, mint a politikája Teleki Lászlót 09:50
- Visszautasította a BBC főigazgatói posztját a filmezés miatt David Attenborough 09:05
- Csak késve követte amerikai hadüzenet a Lusitania elsüllyesztését tegnap
- Kevés örömet lelt a pesti társasági életben Berzsenyi Dániel tegnap