Közel egy évszázad után eltörlik New Yorkban a bárokban való táncolást tiltó kabaré-törvényt
2017. november 3. 12:31 MTI
Kilencvenegy év után ismét szabad lesz a tánc a New York-i bárokban, éttermekben, az amerikai város önkormányzata eltörölte az 1926-ban életbe léptetett kabarétörvényt.
Korábban
A 91 éve bevezetett törvény tiltotta, hogy a bárokban, klubokban, éttermekben bármilyen zenét játszanak és táncoljanak. A törvény ellenzői akkor úgy vélték, az intézkedés egy rasszista kísérlet arra, hogy ellenőrzés alatt tarthassák Harlem jazzklubjait. Tíz évvel később kisebb korlátozásokkal, de engedélyezték a zenélést. Az 1990-es években Rudy Giuliani akkori polgármester az egyre népszerűbb elektronikus zene korlátozására használta a törvényt.
A szigor azt jelentette, hogy jelenleg az amerikai nagyváros mintegy 25 ezer étterme, bárja közül csupán száznak van kabaré-engedélye. A törvény eltörlését Rafael Espinal, a városi önkormányzat egyik demokratapárti képviselője kezdeményezte, és az önkormányzat 40-1 arányban kedden elfogadta azt. A jogszabály most Bill de Blasio polgármester elé kerül aláírásra, aki már közölte, hogy támogatja. Blasio aláírásától számított 30 nap múlva ismét szabad lesz a tánc New Yorkban.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
- Ferenc Józsefet is elkápráztatta a Lumière testvérek mozgóképelőadása 20:20
- Manstein tábornok terve vitte sikerre a Franciaország elleni német hadjáratot 18:05
- Sokáig tagadta a maffia létét az Egyesült Államokban az FBI legendás vezére 16:05
- Együttműködésről állapodott meg a Magyar Nemzeti Levéltár és a Magyar Batthyány Alapítvány 15:50
- A Rubik-kocka lesz a pécsi Zsolnay Fényvesztivál versenyének fő témája 15:05
- Lázár Ervin nyakkendőgyűjteménye is megtekinthető a PIM kiállításán 13:20
- Végrendeletében tiltotta meg Fred Astaire, hogy életéről film készüljön 11:20
- Versenyt futottak a nagyhatalmak a német tudósokért a 2. világháború után 09:05