Tényleg hat ember kellett ahhoz, hogy kihúzzák a kádból a legtúlsúlyosabb amerikai elnököt?

2017. szeptember 19. 08:27

Régóta közszájon forog egy történet az amerikai történelem legkorpulensebb elnökéről, William Howard Taftról. Eszerint a Fehér Ház hat legerősebb emberére volt szükség ahhoz, hogy az 1908-as elnökválasztást a Republikánus Párt elnökjelöltjeként megnyerő politikust kihúzzák a saját kádjából. De vajon mennyi igaz ebből a történetből?

Korábban

A 160 évvel ezelőtt született elnökről a legtöbben csak emiatt a történet miatt emlékeznek, pedig Taft politikusként elért eredményei is figyelemre méltók voltak. Ő volt például az egyetlen ember az amerikai történelemben, aki a végrehajtás és az igazságszolgálatás élén is állt: 1909 és 1913 között mint elnök, 1921 és 1930 között pedig mint a Legfelsőbb Bíróság főbírája. A történettel kapcsolatban azonban csak a kisebb probléma, hogy elhomályosítja Taft érdemeit. Súlyosabban esik latba, hogy valójában nem igaz, ennek ellenére nem akar kikopni a köztudatból – olvasható a New York Times cikkében.

A közelmúltban a legtöbbet Mac Barnett President Taft is Stuck in the Bath (Taft elnök a kádban ragadt, bár a tükörfordítástól elszakadva, a könyv által a túlsúlyos emberek kapcsán megjelenített, meglehetősen dehonesztáló képre utalva talán a Taft, a dagadt a kádban ragadt magyarítás adná vissza megfelelőbben a könyv tartalmát) című, láttató erejű képekkel gazdagon illusztrált gyerekkönyve tett a legtöbbet azért, hogy a legenda továbbra is a köztudatban maradjon. A kiadványban Taftot morbid módon kövér emberként ábrázolják, akinek gyakorlatilag alig van olyan testrésze, amelyről ne lógnának hurkácskák. Alig fér el a testméretéhez képest kicsiny kádban, amelynek oldalán halmokban lógnak a zsírpárnái, és a kilátástalan helyzetet látva a mezőgazdasági miniszert azt javasolja, használjanak vajat az elnök kiszedéséhez.

Azt egy interjúban maga Barnett is elismerte, hogy nincs bizonyíték arra, hogy az eset valóban megtörtént, egy könyve végére illesztett megjegyzésben azonban jóval kevésbé precízen úgy fogalmazott, „[p]ersze sokan azt mondják, Taft sohasem ragadt a kádban”.

A történet eredeti változata egy Irwin „Ike” Hoover néven ismert, a Fehér Házban 42 éven át szolgáló komornyikhoz köthető, aki Taft elnöksége idején is a rezidencián dolgozott. 1934-es visszaemlékezésében írta le, hogy Taftot minden egyes fürdése alkalmával ki kellett segíteni a kádból. Arról nem számolt be részletesen, hogy pontosan ki is segített neki kiszállni, és ugyancsak elmulasztotta lejegyezni a segítők számát. Arról sem írt, hogy pontosan milyen módon segített(ek) az elnöknek kiszabadulni a fürdőalkalmatosság szorításából, olyasmit pedig szintén nem említett, hogy ez egy különösen nehéz művelet lett volna.

Hooveren kívül más szemtanú nem említett hasonló esetet. Csak egy másodkézből származó beszámoló tudósít róla, Lilian Rogers Parks 1961-ben megjelent visszaemlékezése. Ám a fiatal szolgálólány és varrónő tíz évvel azután kezdett el a Fehér Házban dolgozni, hogy Taft kiköltözött onnan (Taftnak egyébként az édesanyja dolgozott).

Azalatt a 104 év alatt, mióta az elnök elhagyta a Fehér Házat, a legendához újabb elemeket is kapcsoltak, és egyre komolyabb történet kerekedett, annak ellenére, hogy soha egyetlen történész sem támasztotta alá az abban foglaltakat. Az anekdotát a Virginiai Egyetem partnereként ismert és elismert Miller Center nevű egyesület egyébiránt kiváló holnapja is visszahangozta, kijelentve, hogy a „nemzet sajtójának nagy napja” volt, amikor nyilvánosságra hozták a történetet. A bejegyzés szerzője, a Notre Dame Egyetem politikatudományt tanító professzora, Peri E. Arnold maga is elismerte, hogy puszta kitalációról van szó, ám ezt nem jelezte a Miller Centernek. Ezt csak a New York Times cikkírója, Alexis Coe tette meg, amelyet követően azt a bizonyos mondatot eltávolították a szervezet honlapjáról.

A pletykáknak persze mindig van alapja is, legalábbis bizonyos tekintetben. Az például igaz, hogy Taft rajongott a kádakért, és egy hatalmassal fel is szerelte a Fehér Házban található fürdőszobáját. De több hajóján is nagyméretű kád fogadta a nehéz napok végén, többek között a North Carolina nevű cirkálón is, amelyen 1912-ben elutazott a Panama-csatorna építését felügyelni. Létezik egy híres kép, amelyen négy, az elnök kádját beszerelő férfi pózol a fürdőalkalmatosságban, miközben a kamerába mosolyognak. 1915. június 19-én a New York Times pedig arról írt, hogy a Pennsylvania Bankers Association meghívására a New Jersey-i Cape Mayben tartózkodó elnök úgy szállt be a kádjába, majd úgy emelkedett ki belőle, hogy nem számolt azzal, hogy el fogja áztatni a padlót.

Emellett az sem kétséges, hogy az amerikai elnökök közül Taft rendelkezett a legnagyobb túlsúllyal. Taft a maga korában egyfajta popkulturális mémmé vált, aki gyakorta szórakoztatta a közönséget a súlyával kapcsolatos anekdotákkal. Elihu Root – aki 1899 és 1904 között töltötte be a hadügyminiszteri posztot (később külügyminiszter lett) – például, amikor meghallotta, hogy Taft 25 mérföldet lovagolt, táviratot küldött, amelyben mindössze ennyi állt: „HOGY VAN A LÓ?”. Az elnök egy 1909-es beszédében kifejtette, egy demokrácia egészsége, csakúgy, mint a testé, az önuralomtól függ. És hogy nem beszélt a levegőbe, bizonyítja, hogy míg elnöki beiktatásán 160 kilót nyomott, haláláig 33 kilót leadott.