Megválasztották a filmgyártás történetének legjobb vígjátékait
2017. augusztus 24. 11:35 MTI
A Van, aki forrón szereti című film lett minden idők legjobb vígjátéka a BBC által a világ több mint ötven országában megkérdezett 250 kritikus szerint. Az összesítésben Stanley Kubrick 1964-es alkotása, a Dr. Strangelove a második, Woody Allen 1977-es filmje, az Annie Hall a harmadik, Harold Ramis 1993-as komédiája, az Idétlen időkig pedig a negyedik helyen végzett.
Korábban
Billy Wilder 1959-es klasszikusa két zenészről szól, akik szemtanúi lesznek egy alvilági mészárlásnak, és nőnek öltözve rejtőznek el a gengszterek elől egy női zenekarban. A film főszerepeit Tony Curtis, Jack Lemmon és Marilyn Monroe alakította. A Hollywoodtól Bollywoodon át Nollywoodig, a nigériai filmgyártás fellegváráig megkérdezett kritikusokat az általuk leginkább kedvelt 10 vígjátékot tartalmazó lista összeállítására kérte a BBC.
Az összesítésben Stanley Kubrick 1964-es alkotása, a Dr. Strangelove, Woody Allen 1977-es filmje, az Annie Hall a harmadik, Harold Ramis 1993-as komédiája, az Idétlen időkig pedig a negyedik helyen. Az ötödik a Duck Soup című 1933-as film lett. Az első tízben szerepel még a Brian élete, az Airplane!, a Playtime című francia szatíra, valamint A turné című film és A Generális 1926-ból.
A BBC kulturális szerkesztőségének filmkritikusa, Nicholas Barber szerint a Van, aki forrón szereti azért diadalmaskodott, mert nemcsak egyszerűen romantikus vígjáték, a haverságról is szól, bűnügy is van benne és musical is. „Emellett a tolerancia, az elfogadás és az átalakulás lehetőségének himnusza, és ez olyan himnusz, amelyet napjainkban minden eddiginél jobban kell hallanunk” – fogalmazott. Charlie Chaplin, a komédia királya ugyan nem került be az első tízbe, a bővített, százas listán azonban négy filmje is szerepel.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
klímakutatás
- Egy évszázaddal ezelőtti vulkánkitörés okozhat hamuesőt Alaszkában
- Csigahéjak és cseppkövek mesélnek a Kárpát-medence jégkorszaki klímájáról
- Lényegesen hidegebb volt az utolsó jégkorszak, mint eddig gondoltuk
- Hét fokkal lehetett hidegebb a Föld a legutóbbi jégkorszak során
- Egy alaszkai vulkánkitörés is szerepet játszhatott a római köztársaság bukásában
- Készítőik elképesztő vakmerőségének állítanak emléket a 19. századi tornádófotók
- A Föld tengelyének dőlésszöge határozhatta meg a jégkorszakok végét
- Melegebb lehetett Grönland, amikor a skandináv telepesek megérkeztek
- Az amerikai őslakosok tömeges pusztulása is hozzájárult a kora újkori „kis jégkorszakhoz”
- Hatásvadász bestsellereiről lett ismert a 2. világháborút is megjárt Herman Wouk tegnap
- Tiszavirág-életűnek bizonyult Norvégia első függetlensége tegnap
- A magyar történelemben Mária volt az első nő, akinek fejére került a Szent Korona tegnap
- Újabb corvinák érhetőek el az Országos Széchényi Könyvtár online felületén tegnap
- Emlékérmékkel ünnepli a független magyar pénzügyi rendszer létrehozását a Nemzeti Bank tegnap
- Nemzedéke magányát és csalódásait jelenítette meg verseiben Dsida Jenő tegnap
- A bécsi udvar fojtogató légköréből menekülve érte utol a végzet a magyarok királynéját, Sisit tegnap
- Csak a halál tudta megállítani a világuralomra törő Dzsingisz kánt tegnap