Az interneten böngészhetjük a geometriát forradalmasító Grothendieck jegyzeteit
2017. május 16. 10:23 MTI
Egy francia egyetem jóvoltából az interneten elérhetők Alexandre Grothendiecknek, a 20. század egyik legjelentősebb matematikusának mintegy 18 ezer oldalnyi kiadatlan jegyzetei. A 2014-ben elhunyt matematikus géniusz átalakította „a matematika egyik területét, az algebriai geometriát” – emlékeztetett Jean-Michel Marin, a dél-franciaországi Montpellier-i Egyetem igazgatója, ahol Grothendieck dolgozott, és amely közzéteszi a tudós jegyzeteit.
Korábban
„Jegyzeteinek feltárása több évi munkába kerül majd a szakértőknek. Csak néhány százan vannak a világon, akik képesek megérteni őket. Nem csak korábban nem publikált eredményeket, de a gondolatainak megértését segítő eszközöket is tartalmaznak” – tette hozzá az igazgató. Az internetre feltett jegyzetek egy 28 000 ezer oldalas archívumból származnak, amelyet a mester egyik tanítványának adott. Elsőként 18 ezer oldalnyi jegyzetet digitalizálták, amely itt elérhető. A diák, Jean Malgoire azóta is a Montpellier-i Egyetem tanára. A közzétételt a matematikus gyerekei engedélyezték, övék a tárgyi tulajdon joga, de átengedték a közlés jogát az egyetemnek.
Alexandre Grothendieck, akit a nagyközönség csak kevéssé ismert, de matematikusi körökben legendának számított, 1928. március 28-án született Berlinben és 1971-ben kapott francia állampolgárságot. Merész szellemű zseni volt, aki nem ismerte az engedményeket, radikális környezetvédőként ismerték nem mindennapi személyiséggel.
Forradalmasította a geometriát, majd 1990-ben a dél-franciaországi Pireneusok egyik kis falujába vonult vissza a világ elől, ahol 86 éves korában hunyt el. 1996-ban neki ítélték a matematikai Nobel-díjként ismert Fields-díjat.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
19. Magyarország a második világháborúban
VI. Nemzetközi konfliktusok és együttműködés
- Olaszország átállása adta meg a löketet Magyarország német megszállásához
- A pokol hajnala: 500 ezer szovjet katona zúdult az erőddé nyilvánított Budapestre
- Ma is rejtély, kik és milyen okból bombázták le Kassát
- A legjobb magyar felszerelés is kevésnek bizonyult a Don-kanyar embertelen viszonyai közt
- Szándékosan hitették el a szövetségesek Kállay Miklóssal a balkáni partraszállás gondolatát
- Sztójay Döme, a magyar Quisling
- "A népirtáshoz időnként elegendő néhány száz pokolian elszánt ember"
- Marhacsordákat is bombáztak a szövetségesek Magyarországon
- "Kétségbe esve várjuk, hogy mi lesz velünk, ha itt ér a tél"
- Ferenc Józsefet is elkápráztatta a Lumière testvérek mozgóképelőadása tegnap
- Manstein tábornok terve vitte sikerre a Franciaország elleni német hadjáratot tegnap
- Sokáig tagadta a maffia létét az Egyesült Államokban az FBI legendás vezére tegnap
- Együttműködésről állapodott meg a Magyar Nemzeti Levéltár és a Magyar Batthyány Alapítvány tegnap
- A Rubik-kocka lesz a pécsi Zsolnay Fényvesztivál versenyének fő témája tegnap
- Lázár Ervin nyakkendőgyűjteménye is megtekinthető a PIM kiállításán tegnap
- Végrendeletében tiltotta meg Fred Astaire, hogy életéről film készüljön tegnap
- Versenyt futottak a nagyhatalmak a német tudósokért a 2. világháború után tegnap