„Amikor a sors teret nyitott neki, maga is történelmet csinált”
2016. május 20. 17:10 MTI
A polgári átalakulásért címmel emlékkötetet mutattak be Szabad György, az első szabadon választott Országgyűlés elnökének tiszteletére az Országházban pénteken. Szabad György 1951-től tanított az ELTE BTK új- és legújabb kori magyar történeti tanszékén.
Korábban
A Közép- és Kelet-európai Történelem és Társadalom Kutatásáért Közalapítvány, valamint az Eötvös Loránd Tudományegyetem (ELTE) Bölcsészettudományi Kara (BTK) tavaly decemberben A polgári átalakulásért címmel konferenciát rendezett Szabad György emlékére. A most bemutatott könyvben a tanácskozáson elhangzott beszédek, Szabad György életrajza és munkásságának bibliográfiája található.
Kónya Imre volt belügyminiszter, az MDF egykori frakcióvezetője beszédében kiemelte: a kötet az első fontos lépés abban a folyamatban, amelyben Szabad György példaadó életműve közkinccsé válhat. A könyv méltó a tudós történészhez, aki "- amikor a sors teret nyitott neki - maga is történelmet csinált" - mondta. Felidézte: Szabad György azt tanította, hogy a nemzeti érdek a képviseleti demokrácia keretében érvényesíthető a legnagyobb eséllyel. A politikában is kezdettől a képviseleti demokrácia megvalósítására törekedett, és a képviseleti demokrácia elsőszámú testületének, az Országgyűlésnek lett a tisztségviselője - mutatott rá. Kónya Imre hangsúlyozta: Antall József egykori miniszterelnök tevékenységét ma már széles körben elismerik, de Szabad György alakja "méltatlanul homályban maradt". Fontos feladat a volt házelnök munkásságának megismertetése - tette hozzá.
Gerő András történész, az ELTE tanára elmondta: Szabad György egykori tanítványait kérték fel, hogy szólaljanak fel a tavalyi konferencián, és mondják el, mit jelentett nekik oktatójuk. Emellett Szabad György életének politikai szakaszáról is beszélni akartak, arról, hogy milyen tevékenységet végzett házelnökként és milyen szerepet töltött be a rendszerváltásban - magyarázta. Mint mondta, ebben a részben szólalt fel Kövér László jelenlegi házelnök és Kónya Imre, aki a politikai táboron belül az egyik legnagyobb "harcostársa" volt. Az elhangzott beszédekből állt össze a kötet, amelynek megjelenését a közalapítvány biztosította - mondta Gerő András. Véleménye szerint a könyv maradandó értéket képvisel, mert jó, ha megemlékeznek azokról, akiknek a rendszerváltásnál meghatározó szerepük volt.
Erdődy Gábor történész, az ELTE tanára kiemelte: Szabad György negyven éven át volt az ELTE iskolateremtő oktatója. A könyvben tizenöt tanítvány vallomása igazolja "a mester tevékenységének hatékonyságát". Hozzáfűzte: valamennyien egyetértettek abban, hogy a tanítványai szakmai előrejutását állandó figyelemmel kísérő egykori tanáruk messzemenően meghatározta életpályájuk alakulását. Szabadné Suján Andrea, az egykori házelnök felesége arról beszélt: a bemutatott kötet nagymértékben hozzájárul ahhoz, hogy Szabad György értékeit, üzenetét életben tartsák.
Szabad György (1925-2015) 1951-től tanított az ELTE BTK új- és legújabb kori magyar történeti tanszékén. Kutatásaiban elsősorban a 19. századi magyar gazdaság- és társadalomtörténettel foglalkozott. Életműve elismeréseként 2006-ban vehette át a Széchenyi-díjat. 1987-ben a Magyar Demokrata Fórum (MDF) alapító tagja lett, 1990-ben az MDF budapesti listájáról került be a parlamentbe, ahol az Országgyűlés elnökének választották. 2000-ben a Magyar Köztársasági Érdemrend nagykeresztjével tüntették ki. A tavaly megrendezett emlékkonferencián Kövér László házelnök azt mondta az első szabadon választott Országgyűlés elnökéről: Szabad György az összetartás embere volt a 20. század magyar szétszakítottságában.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
17. A náci Németország jellemzői
V. Politikai intézmények, eszmék, ideológiák
- Ciánkapszula és pisztoly vetett véget Hitler és Eva Braun másfél napos házasságának
- Már 1918-ban lépéseket tett az egyesülés felé Németország és Ausztria
- 12 ezer, Argentínában élt náci nevét tartalmazó listára bukkantak
- Tökéletes ürügy volt a szabadságjogok megszüntetésére a Reichstag felgyújtása
- A háború utolsó napjaiban megpróbálta átvenni Hitlertől a hatalmat Hermann Göring
- Máig nem tudni pontosan, hány roma áldozata lehetett a holokausztnak
- Miért foglalkoztatták az ikrek az embereken kísérletező náci tudósokat?
- Két falu teljes kiirtásával bosszulták meg Reinhard Heydrich halálát a nácik
- Elhunyt a sobibóri haláltábor utolsó túlélőinek egyike
- Megkeseredett emberré vált élete végére Garibaldi, az olasz egység hőse 19:05
- Örömünnepként indult, majd tragédiába fulladt a bradfordi mérkőzés 15:05
- Először még sikerült megmenekülnie a hamis iratokkal Adolf Eichmannak 12:30
- Gyökereit kutatva vált Bob Marley azzá, akit a világ ma is ismer 10:35
- Ferenc Józsefet is elkápráztatta a Lumière testvérek mozgóképelőadása tegnap
- Manstein tábornok terve vitte sikerre a Franciaország elleni német hadjáratot tegnap
- Sokáig tagadta a maffia létét az Egyesült Államokban az FBI legendás vezére tegnap
- Együttműködésről állapodott meg a Magyar Nemzeti Levéltár és a Magyar Batthyány Alapítvány tegnap