Michelangelo is csak ámulni tudott a „Paradicsom kapuján”

2015. december 1. 17:22 MTI

560 éve, 1455. december 1-jén halt meg Firenzében Lorenzo Ghiberti olasz ötvös, szobrász és író. Legcsodálatosabb munkáját, a firenzei Szent János-keresztelőkápolna keleti kapuját Michelangelo a Paradicsom kapujának nevezte el.

Korábban

1378 körül született Pelagóban, Firenze mellett. Anyja Firenzébe költözött később és Bartolo di Michele ötvös élettársa lett, férje halála után össze is házasodtak. Nem tudni, a két férfi közül ki volt az apja, Lorenzo mindkettőt annak említette. Bartolo tanította ötvösségre, de festeni is tanult. 1400-ben a pestis elől Pesaróba ment, s Sigismondo Malatestának dolgozott. Amikor hírét vette, hogy pályázatot hirdetnek a firenzei keresztelőkápolna második bronzkapujára, visszatért (az elsőt Andrea Pisano készítette 1330-36 között). Ábrahám áldozatát kellett ábrázolni, a hét pályamű közül csak Ghibertié és és Brunelleschié maradt fenn. 1402-ben az előbbi könnyed, lendületes kompozícióját fogadták el, a szerződést Bartolo di Michele műhelyével kötötték meg, Ghibertire 1407-ben ruházták át a megbízást.

A munka 1424-ig tartott, közben Ghiberti megtervezte a Dóm festett ablakait. 1412-ben bízta meg a bankárok Calimala céhe: készítsen szobrot védőszentjükről, Keresztelő Jánosról az Or San Michele székház (ma templom) külső fülkéjébe. Ez az első nagyméretű alkotása 1416-ban készült el, s sikere nyomán két másik megbízást kapott: a bankárok (másik) védszentjéről, Mátéról és posztóscéhéről, továbbá Istvánról rendeltek fülkeszobrot az Or San Michele falába. E munkák során versengés alakult ki közte és Donatello, valamint Nanno di Banco között, akik szintén készítettek szobrokat az épületre.

1417-ben a sienai dóm keresztelőmedencéje két bronzreliefjével bízták meg - Keresztelő János elfogatása és Jézus megkeresztelése címmel - ezeket csak tíz évvel később fejezte be. 1419-ben, V. Márton pápa firenzei látogatásakor őt kérték fel a pápai öltözékek díszeinek megalkotására - ezek elvesztek, akárcsak más kisebb ötvösmunkái. Munkáját jól megfizették, vagyonát földekbe és részvényekbe fektette. Meg is nősült, s hamarosan két fia született. Fiai később részt vettek apjuk munkájában, s Lorenzo halála után Vittorio vette át a műhelyt. Ifjan, segédként sok jeles művész dolgozott nála: Donatello, Uccello, Michelozzo, Cennini és Gozzoli. Fra Angelicónak egy keretet tervezett a festő Linaiuoli oltárához.

A Battistero második kapuját húsz év alatt fejezte be, ez az együttes a nemzetközi gótika egyik legfontosabb emléke. A 28 dombormű közül 20 Jézus történetét, 4-4 az evangélistákat és az egyházatyákat ábrázolja. Kompzíciója követi Pisano művét, de megoldásai gazdagabbak, szinte festőiek. A későbbi részeket klasszicizáló stílus jellemzi, inkább az alakok testét hangsúlyozza, mint az azt fedő drapériát. A figurák arcát ókori római minták nyomán készítette. A második kapu sikere után a Calimala céh pályázat nélkül őt bízta meg a harmadikkal, a Dómmal szemközti főbejárattal is. A politikai és anyagi helyzet csak öt év múlva tette lehetővé a munka elkezdését, Ghiberti közben a tér ábrázolásának módjait kutatta, az 1420-as évek végén egyre távolodó síkokkal már érzékeltetni tudta a tér mélységeit. Sekély domborművein is visszaadta a testek kiterjedését és térbeli helyzetét: így Leonardo Dati sienai síremlékén, és két firenzei művén: a Szent Zenobius ereklyeszekrényén és Szent Protus, Hyacinthus és Nemesius ereklyéinek edényén.

Ghiberti ekkor ismerkedett meg Leon Battista Albertivel, a humanista tudóssal és művészeti szerzővel. Nem tudni, Alberti írta-e le előbb gondolatait A festészetről című művében, vagy Ghiberti készítette el először ezek megjelenítését a harmadik kapun. A szépséget mindketten a természet idealizálásaként fogták fel, a természet és élet lényegét a mozgásban ragadták meg. A táblák az Ószövetség jeleneteit ábrázolják a teremtéstől Salamon királyig, némelyiken több eseményt is bemutat. Elmaradtak a gótikus karéjok, a háttér kialakításában az építészet mellett a táji elemek is szerepet kaptak. Egyes táblákat már korábban kiállítottak, a tíz téglalapból álló kaput 1552-ben szentelték fel. A Paradicsom kapujának Michelangelo nevezte el, Pogány Frigyes szavaival: itt triumfál a reneszánsz. Az előtér alakjai szinte elválnak a síktól, a leghátsókat épphogy felrajzolja a bronzra. Mindkét kaput virágokkal, gyümölcsökkel és állatokkal díszített keret veszi körül, a Paradicsom kapuján helyezte el saját és munkatársai portréját, köztük apjáét, Bartolóét. A neves reneszánsz művészettörténeti író, Giorgio Vasari szerint a kapu „a földkerekség legszebb és legtökéletesebb műve”.

Utolsó műve Rossellino szentségházának bronzajtaja az Atyaistennel. Ghiberti 1447-ben fejezte be Kommentárjait, első részében az antik, a másodikban a közelmúlt művészetével foglalkozik. A könyv önéletrajzot s töredékes elméleti kutatásokat is tartalmaz. Ghiberti tudta, hogy ő a kor egyik vezető művésze, s az antik múltat elemző humanista tudós is, műve az egyik első megbízható forrásmunka a reneszánszról.