450 éves templom bukkant elő a mexikói víztározóból
2015. október 19. 14:57 MTI
Ismét látható a dél-mexikói Chiapas állam egyik víztározójának mélyén lapuló, a gyarmatosítás korából származó templom, amely először 2002-ben bukkant elő azután, hogy a duzzasztógát 1966-os megépülésével elárasztotta a víz.
Korábban
A területet sújtó aszály miatt a Grijalva folyón található víztározó vízszintje 25 méterrel esett vissza. Ez a második alkalom, hogy a templom felfedte magát azóta, hogy a gát 1966-os befejezésekor az épületet elárasztotta a víz: 2002-ben olyan alacsony volt a vízállás, hogy a látogatók be is tudtak sétálni a templomba.
"Az emberek ünnepeltek. Idejöttek enni, pihenni, üzletelni. Szárított halat árultam nekik. Nagyokat sétáltak a templom körül" - idézte fel Leonel Mendoza helyi horgász, aki nap mint nap az erdőkkel és hegyekkel övezett víztározóhoz jár horgászni, ám az elmúlt napokban már kíváncsi utasok is csatlakoztak hozzá, hogy megnézzék a templom maradványait.
A templomot egy csapat szerzetes építette Bartolomé de las Casas spanyol származású misszionárius vezetésével, aki a 16. század közepén érkezett a területre. Az épület 61 méter hosszú, 14 méter széles, a falai tíz méter, a harangtornya 16 méter magas. "A templom az 1773-1776-os pestisjárvány idején vált elhagyatottá" - mondta Carlos Navarete építész, aki a mexikói hatóságokkal együttműködve készített jelentést az épületről.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
7. Életmód és mindennapok a Kádár-korszakban
II. Népesség, település, életmód
- A magyar-román diplomáciai kapcsolatok megszűnésével fenyegetett Ceaușescu falurombolási terve
- Lelkiismereti és erkölcsi kérdésnek tekintette az amerikai elnök a Szent Korona visszaszolgáltatását
- Mit keresett Fidel Castro 1972-ben Budapesten?
- A Népliget és a Margitsziget is szóba került, mint az Úttörővasút lehetséges helyszíne
- Ilyen az, ha csináljuk a fesztivált – koncertfotók a ‘80-as évekből
- Ledobni a vörös nyakkendőt – ilyenek voltak a szocialista úttörőtáborok
- Kilincs a túloldalon
- Az én 89-em
- Benzininjekció, néma talpak és Mengele – ártatlan volt-e Tóth Ilona?
- Ferenc Józsefet is elkápráztatta a Lumière testvérek mozgóképelőadása tegnap
- Manstein tábornok terve vitte sikerre a Franciaország elleni német hadjáratot tegnap
- Sokáig tagadta a maffia létét az Egyesült Államokban az FBI legendás vezére tegnap
- Együttműködésről állapodott meg a Magyar Nemzeti Levéltár és a Magyar Batthyány Alapítvány tegnap
- A Rubik-kocka lesz a pécsi Zsolnay Fényvesztivál versenyének fő témája tegnap
- Lázár Ervin nyakkendőgyűjteménye is megtekinthető a PIM kiállításán tegnap
- Végrendeletében tiltotta meg Fred Astaire, hogy életéről film készüljön tegnap
- Versenyt futottak a nagyhatalmak a német tudósokért a 2. világháború után tegnap