Koponyakupák árulkodnak Britannia ősi kannibáljairól
2015. április 20. 14:48
A nagy-britanniai Cheddar-szurdokban található barlangban felfedezett csontokat vizsgálva brit és spanyol kutatók megállapították: egykori lakóik előszeretettel faragták az emberi koponyákat ivókupákká, s az egyéb csontokon található fognyomok arról árulkodnak, hogy a jégkorszakiak a kannibalizmust sem vetették meg.
Korábban
Tudósok 1992 óta folytatnak ásatásokat a délnyugat-angliai Gough-barlang környékén, ahol 14 700 éves emberi maradványokra bukkantak. A londoni Természettudományi Múzeum szakemberei szerint mára sikerült megfejteni az először az 1880-as években felfedezett régészeti helyszín szinte minden titkát. A több mint két évtizede zajló ásatások során többnyire emberi és állati csontok, agancsok és kőeszközök kerültek elő.
A radiokarbonos elemzések szerint a maradványok viszonylag rövid idő alatt, mindössze néhány év során halmozódtak fel. „A barlangban található csontok már számtalan elemzésen vannak túl, ám a mostani vizsgálatok kétséget kizáróan bebizonyították, hogy az emberi koponyákat szándékosan faragták ivócsészékké. Jól kivehetőek a lágyszövetek lefejtésének nyomai, sőt még emberi fogak lenyomatai is megfigyelhetők az egyes csontokon, ami valószínűleg a csontvelő kinyerésére utalhat” - magyarázta Silvia Bello, a Természettudományi Múzeum munkatársa.
A Gough-barlang belseje
A felszínre hozott három „kupa” két felnőttől és egy gyerektől származott. Az emberi fognyomok jelenléte cáfolhatatlan bizonyítéka a már korábban is felvetett elképzelésnek, miszerint a környéken az őskorban nem vetették meg a kannibalizmust. A koponyák aprólékos megmunkálása arra utal, hogy minden bizonnyal tálként használták az emberi fejcsontokat. Mindez nem számít különlegesnek, hiszen a világ számos pontján - például Tibetben, Fidzsin vagy a Csendes-óceán egyes szigetein - találhatunk párhuzamokat.
A leletek Nagy-Britanniában egyedülállók, korukat tekintve pedig a világon is. Elképzelhető azonban - hívták fel a figyelmet a kutatók -, hogy a koponyák kupává alakítása inkább valamiféle rituáléhoz, esetleg temetkezési gyakorlathoz kellett (amely alkalmakkor belőle fogyasztottak emberi húst), és nem volt elterjedt szokás.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
nyár
Múlt-kor magazin 2017
- Páratlan párok – megjelent a Múlt-kor nyári száma
- Kirakatházasság 1932-ből
- Róma mindenható matrónája
- Amerikai mámor Magyarországon
- Egy zárdából megszöktetett, boldoggá avatott Árpád-házi hercegnő
- Záray Márta és Vámosi János
- Paraguay tirannoszaurusza
- Az evezősök, művészek és bohémek gondtalan reggelije
- A tudomány és a sport kastélya Tordason
- Saját magáról mintázta Árpád vezért Feszty Árpád tegnap
- Még a hóhér sem bírta a király elleni merénylő vallatásának látványát tegnap
- Egyre súlyosbodó betegsége ellenére haláláig alkotott Alphonse Daudet tegnap
- A Városliget arculatához is hozzájárult az ezeréves Magyarország megünneplése tegnap
- Főleg regényeket írt, a köztudat mégis egy musicalhez köti Sólem Áléchem nevét tegnap
- A magyar kultúrával ismerkedhettek a washingtoni magyar nagykövetség rendezvényére érkezők tegnap
- A gyilkossági kísérlet után nem sokkal megbocsátott merénylőjének II. János Pál pápa tegnap
- A világ legcsúszósabb anyagaként döntötte meg a Guinness-rekordot Plunkett találmánya 2024.05.12.