2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
ITT vásárolhatsz termékeinkből

Légvédelmi szirénákkal emlékeznek Szombathely bombázására

2015. március 3. 09:47 MTI

Légvédelmi szirénák is megszólalnak szerda délelőtt Szombathelyen, annak a megemlékezésnek a részeként, amelyet a város 1945-ös bombázásának 70. évfordulóján rendeznek a vasi megyeszékhelyen - közölte az MTI-vel a városi önkormányzat kommunikációs vezetője.

Angyal László elmondta: március 4-én szerdán 11 óra 46 perckor három helyszínen - a Fő téren, a Szent Márton utcában és a Berzsenyi téren - szólalnak meg a légvédelmi szirénák, és megkondulnak a templomok harangjai is. Hozzátette: szerdán délben a Nyugat-magyarországi Egyetem Savaria Egyetemi Központjának Berzsenyi téri épülete elé várják a megemlékezőket, ahol az épület falán elhelyezett emléktáblánál Schöpflin György történész, politológus, európai parlamenti képviselő mond emlékbeszédet.

Ezután a résztvevők átvonulnak a ferences templomhoz, ahol a megemlékezés az Assisi Szent Ferenc Kollégium falán elhelyezett domborműnél folytatódik, ökumenikus szertartással. A megemlékezés folytatásaként a Jáki úti temetőben - abban a parcellában, ahol egy tömegsír található - felavatják a bombázás áldozatainak emléktábláját, majd a Szombathelyi Székesegyházban - amely szintén súlyos találatot kapott a 70 évvel ezelőtti bombázás során - Veres András szombathelyi megyés püspök celebrál emlékező szentmisét.

A második világháborúban Szombathelyet 1944 októberétől többször is bombázták a szövetségesek, a legerősebb légitámadás 1945. március 4-én érte a várost, 303 életet oltott ki. A bombázásoknak összesen 423 halálos áldozata volt, a város 4471 lakóházából 3575 sérült meg, ebből 1028 súlyosan megrongálódott, találat érte a püspöki palotát, a megyeházát és a városházát is.

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
9 945 ft 8 990 Ft
Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 25% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.
20 000 ft 14 990 Ft

Játsszon!

Miről híresült el I. Miklós pápa?

Történelmi adattárak

Mi történt a szülinapomon?

Adja meg e-mail címét, és hetente megküldjük Önnek a Múlt-kor legjobb írásait!

Bezár