Elkelt Napóleon és Jozefina házassági szerződése
2014. szeptember 22. 10:26 MTI
A párizsi Levelek és Kéziratok Múzeuma 437 ezer euróért (136 millió forint) megvásárolta Bonaparte Napóleon - a későbbi I. Napóleon császár - és Jozefina házassági szerződését egy Napóleon-korabeli dokumentumokból a Párizs környéki Rueil-Malmaisonban tartott vasárnapi árverésen.
Korábban
Az 1796. március 8-án keltezett egyedülálló okirat, Jozefina saját példánya - a 2. Császári Jubileum nevű aukció legbecsesebb darabja - leütési árát előzőleg 80-100 ezer euróra becsülték. Napóleon és Jozefina március 9-én kötött házasságot Párizsban, a szerződést 1796. március 18-én vették nyilvántartásba.
"A jövőbeli házastársak között nem lesz semmilyen vagyonközösség" - áll a szerződés I. cikkében. A későbbi Napóleon császár és a Joséphine de Beauharnais-ként ismert Marie Josephe Rose Tascher de La Pagerie közötti házassági szerződés kimondja, hogy a "jövőbeli házastársak nem felelnek egymás adósságaiért és jelzálogkölcsöneiért".
A várt 60-80 ezer euró helyett 118 750 euróért (37 millió forint) kelt el az Osenat aukciósház által szervezett árverés két másik kiemelkedő darabja, a Napóleon elfogását, majd elengedését elrendelő - 1794. augusztus 9-i, illetve 20-i keltezésű - parancs.
A becsült 20-30 ezer euró helyett 93 750 eurót (29 millió forint) ért meg egy licitálónak Jacques-Louis David udvari festő egy levele, amely azt firtatta, hogy a császárrá koronázási szertartásról készülő festményen szerepeljen-e Napóleon édesanyja. Az 1804-es koronázást megörökítő festmény a mai napig a Louvre egyik legismertebb képe.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
tavasz
Múlt-kor magazin 2017
- Nők a fronton – megjelent a Múlt-kor tavaszi száma
- Hét híres ember, aki nyomtalanul eltűnt
- Szinyei Merse Pál: Majális
- Szacsal, Nopcsa-kastély
- Önkéntes munkaszolgálat Magyarországon 1935–1944
- A Közel-Kelet amazonjai
- Cornelia, a Gracchusok anyja
- Az első magyar értelmi fogyatékosokat nevelő intézet története
- Trujillo, a Dominikai Köztársaság diktátora
- Elsősorban Sztálinhoz volt hűséges a rettegett Péter Gábor 09:50
- Egy párbaj miatt vált híressé Szindbád alakjának megalkotója 09:05
- Megkeseredett emberré vált élete végére Garibaldi, az olasz egység hőse tegnap
- Örömünnepként indult, majd tragédiába fulladt a bradfordi mérkőzés tegnap
- Először még sikerült megmenekülnie a hamis iratokkal Adolf Eichmannak tegnap
- Gyökereit kutatva vált Bob Marley azzá, akit a világ ma is ismer tegnap
- Ferenc Józsefet is elkápráztatta a Lumière testvérek mozgóképelőadása 2024.05.10.
- Manstein tábornok terve vitte sikerre a Franciaország elleni német hadjáratot 2024.05.10.