Műharckocsi és farepülő kellett a D-nap sikeréhez

2014. június 6. 10:34 Csernus Szilveszter

Franciaország talán legismertebb régiója, Normandia nem fordulatokban gazdag történelmének, vagy lenyűgöző kastélyainak, várainak köszönheti hírnevét, hanem egy éppen hetven éve véghezvitt brit-amerikai hadműveletnek, amely a normandiai partraszállás néven vált híressé. Az viszont már kevésbé köztudott, hogy a La Manche túloldalán látszólag közvetlen angol érdekeket szolgáló partraszállást Winston Churchill brit miniszterelnök évekig halasztotta, a Mediterráneumot fontosabb handszíntérnek tartva. Mindezek ellenére mindkét háborúzó fél biztosra vette: csak idő kérdése és megindul a szövetséges invázió Franciaország felszabadítására. Brit kommandóegységek már 1940-től szinte havi rendszerességgel „kóstolgatták” Hitler épülőben lévő Atlanti falát, de négy évbe telt, mire végre sikerült rést ütniük a Führer birodalmának hátában.

Korábban

Előkészület a második frontra

1940. június 22-én, amikor a Wehrmacht Franciaország teljes elfoglalását ünnepelte, egy kisebb brit erő már rajtaütést hajtott végre Boulogne kikötőjénél. A helyszínválasztás jelképes volt, ugyanis másfél évszázaddal azelőtt ott gyűjtötte össze Napoléon inváziós seregét, amely csak a megfelelő tengeri fölényre várt, hogy lerohanja a Brit-szigetet. Churchill 1944. nyaráig több mint száz hasonló akcióra adott parancsot, éreztetve, hogy a szövetségesek nem tettek le Franciaország felszabadításáról.

Az Egyesült Királyság ráadásul ekkor még egyedüli nagyhatalomként vívta a háborút, sőt 1940-ben még valószínűbbnek tűnt, hogy a németek szállnak partra Anglában, mintsem fordítva. A szovjet-német háború kitörésével új pártolója akadt a „második front” megnyitásának: Sztálin először 1941. július 19-én terjesztette be kérését Churchillnek, amit minden további találkozó alkalmával megismételt. Őfelsége miniszterelnöke azonban tudta: Anglia egyedül nem elég erős, hogy visszafoglaljla Franciaországot. Amikor Churchill augusztusban találkozott Franklin D. Roosevelt amerikai elnökkel (az akkor még brit domínium) Új-fundland Argentia-öböljében, már az esetleges amerikai hadbalépés kapcsán ez az ok elhárulni látszott.

Az USA végül Japán agressziója nyomán lépett be a háborúba, s mivel a Csendes-óceánon több veszély leselkedett rá, mint Európa felől, Churchillnek Washingtonba kellett utaznia két héttel a Pearl Harbort ért támadás után, hogy meggyőzze Rosseveltet az európai hadszíntér fontosságáról („Germany first-thesis”). Az 1942 januárjába átnyúló konferencián (amely az „Arcadia” fedőnevet kapta) a közös hadseregirányítást is tető alá hozták. Január 26-án már meg is érkezett az első amerikai katonai kontingens Belfast kikötőjébe.

Már tavasszal megjelent az angol fővárosban George Marshall amerikai tábornok, hogy megtervezze a partraszállás menetrendjét. Kollégáival kidolgozta a Conetin-félsziget mihamarabbi rajtaütésszerű elfoglalását, melynek „tövénél” beásva magukat a szövetségesek kitelelhettek volna, várva a megfelelő pillanatot, hogy kitörjenek kelet felé. A britek azonban ésszerű érveket hozva elvetették a Pöröly-hadműveletet („Operation Sledgehammer”).