2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
ITT vásárolhatsz termékeinkből

Miért szakad ketté Kína a Jangce folyó mentén?

2014. május 13. 13:12 MTI

A "rizselmélet" magyarázhatja az Észak- és Dél-Kína közötti kulturális különbségeket, amelyek visszatükröződnek az individualistább nyugati civilizáció és a közösséget középpontba állító Kelet közötti eltérésekben - derült ki egy friss amerikai tanulmányból.

Évezredeken át rizst termeltek Kína déli részén, míg az északi térségekben búzát. Úgy tűnik, ez magyarázhatja, hogy miért függnek erősebben a közösségtől a déli országrészben, mint az északiban - mondta Thomas Talhelm, a Virginiai Egyetem kulturális pszichológiai PhD-hallgatója, a tanulmány vezető szerzője, aki rizselméletnek nevezte az összefüggést. A Science tudományos folyóiratban megjelent tanulmányról a Science Daily portál számolt be.

Talhelm és kollégái szerint a Dél-Kínában elterjedt rizstermesztés együttműködésen alapul, míg az Északon termesztett búza termesztése kevésbé. Az adatok arra utalnak, hogy a földművelés öröksége a modern világra is kihat. A kínaiak régóta tisztában vannak a Jangce-folyó által északi és déli részre osztott ország kulturális különbségeivel. Az északiakat agresszívebbnek és függetlenebbnek tartják, a délieket együttműködőbbnek és a közösségtől inkább függőnek - magyarázta Talhelm.

Hozzátette: a rizsföldek művelése az ültetéstől az aratásig körülbelül kétszer annyi munkát igényel, mint a búzáé. Mivel a rizs legtöbb fajtája öntözött földön termeszthető, a gátak és a csatornák építése és karbantartása miatt a földműveseknek állandóan együtt kell működniük. Ezzel szemben a búzát száraz mezőkön termesztik, csapadék öntözi, így ez lehetővé teszi, hogy az emberek függetlenebbek legyenek egymástól - mondta a kutató, aki többéves kínai tartózkodása idején élt Északon és Délen is. Arra lett figyelmes egyebek között, hogy a Jangce-folyó fontos kulturális választóvonal: kettéosztja a nyelvjárásokat, és nagyjából a rizs- és búzatermesztő vidékeket is.

Kínai kollégáival a gondolkodásmódot kutatta az északi és a déli országrészben. Azt találták, hogy az északiak valóban individualistábbak, gondolkodásuk elemzőbb, a déliek a közösségtől inkább függenek, holisztikusabban látják a világot, erősen lojálisak a barátaikhoz. Pszichológiai tesztek alapján ez tapasztalható a többi rizstermesztő kelet-ázsiai országban, köztük Japánban és Koreában is.

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
9 945 ft 8 990 Ft
Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 25% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.
20 000 ft 14 990 Ft

Játsszon!

Miről híresült el I. Miklós pápa?

Történelmi adattárak

Mi történt a szülinapomon?

Adja meg e-mail címét, és hetente megküldjük Önnek a Múlt-kor legjobb írásait!

Bezár