2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
ITT vásárolhatsz termékeinkből

Halála előtt sajtot ehetett Ötzi

2014. február 7. 17:35 MTI

Halála előtt talán sajtot ehetett Ötzi, az ötezer éves gleccsermúmia - derült ki gyomortartalmának elemzéséből.

Menekülés közben érhette nyíltalálat, perceken belül elvérzett. Előtte napokon át kóborolt az Ötz-völgyi-Alpok gleccservidékén, halála előtt nem sokkal evett is - állapította meg egy kutatás, amelynek céljaira 2010-ben Ötzit kiolvasztották, hogy tanulmányozásával újabb ismereteket nyerhessenek róla és a korabeli emberek életéről. Megvizsgálták az állatbőrből varrt ruházatán talált vérnyomokat és gyomrának tartalmát is. Egyebek közt egy zsírcsomót is felfedeztek benne, amely egyes elképzelések szerint sajt fogyasztására utal.

A müncheni Régészeti Múzeumban csütörtökön kezdődött, Ötzi 2.0 című kiállítás megnyitóján Angelika Fleckinger, a bolzanói Dél-tiroli Régészeti Múzeum igazgatója elmondta: ha igaz a feltevés, ez a lenne az emberiség történetének legrégibb sajtdarabja. Halála körülményeiről is többet megtudhatnak a tudósok, ha a ruházatán lelt vérnyomok elemzésével elkészülnek. Ha másnak a vére, az arra utalhat, hogy küzdelembe bonyolódott. Az eredmények a kutatók szerint még idén várhatók.

Ötzi múmiáját 1991. szeptember 19-én fedezték fel 3210 méter magasan, a jégbe fagyva. Az egyiptomi múmiákkal ellentétben őt belső szerveivel együtt, vegyszermentesen őrizte meg a gleccser. A 160 centiméter magas, 50 kilogramm súlyú, nagyjából 45 éves férfi kőszáli kecskét, gabonát és zöldségeket fogyasztott, háta fájt, ízületei elkoptak, erei meszesek voltak, fogai szuvasak, fogínye sorvadt. A hátán és bokája körül talált vonalak nem tetoválások: ízületi fájdalmai enyhítésére bőrét faszénnel metszették be, és növényeket dörzsöltek a sérülésbe.

Az augusztus 31-éig megtekinthető kiállítás látogatói az életnagyságú Ötzit virtuálisan maguk is "felboncolhatják": érintőképernyős berendezés segítségével ránagyíthatnak a csontokra, szövetekre, ízületekre. A valódi múmiát élő webkamerán keresztül figyelhetik meg, amelyet a testet őrző, -6 fokos, 99 százalékos nedvességtartalmú helyiségben szereltek fel.

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
9 945 ft 8 990 Ft
Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 25% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.
20 000 ft 14 990 Ft

Játsszon!

Miről híresült el I. Miklós pápa?

Történelmi adattárak

Mi történt a szülinapomon?

Adja meg e-mail címét, és hetente megküldjük Önnek a Múlt-kor legjobb írásait!

Bezár