Feljelentették egy volt román kommunista munkatábor parancsnokát
2013. szeptember 18. 18:13 MTI
Az egykoron a Duna-deltában működtetett, hírhedt peripravai kommunista munkatábor volt parancsnokát jelentette fel szerdán a Kommunizmus Bűneit Vizsgáló és a Román Száműzöttek Emlékét Ápoló Intézet (IICCMER), amely szerint a táborban mintegy száz politikai fogoly halt meg.
Korábban
Az intézet vezetősége szerdán sajtótájékoztatón jelentette be Bukarestben, hogy feljelentést tett Ion Ficior ellen, és nyomozás megindítását kérik a legfőbb ügyészségtől. A most 85 éves Ficior 1958 és 1963 között volt a munkatábor parancsnokhelyettese, majd parancsnoka.
Az intézet 50 egykori, még életben lévő politikai foglyot azonosított, és 21-től vallomást gyűjtött. Az IICCMER szerint a peripravai munkatábort azzal a céllal működtették, hogy "megsemmisítsék" a fogva tartott személyeket, akiket a kommunista rendszer ellenségeinek tekintettek.
Az intézet összesen 35 olyan személyt azonosított, akik még életben vannak és a kommunista rendszer elnyomógépezetéhez tartoztak. Az intézet azt tervezi, hogy valamennyiüket feljelenti az ügyészségen. Ficior a második feljelentett személy, augusztusban Alexandru Visinescu, a Ramnicu Sarat-i börtön parancsnoka ellen kértek nyomozást. A legfőbb ügyészség szeptember elején jelentette be, hogy bűnvádi eljárást indít Visinescu ellen népirtás gyanújával.
Victor Ponta miniszterelnök a szerdai kormányülésen jelentette be, hogy a kabinet elfogadja azt a törvénytervezetet, amely szerint a bíróság által elítélt "kommunista pribékek" jövedelmének egy részét öt éven keresztül egykori áldozataik kapják meg. Az áldozatok az egykori kínzóik jövedelmének 25 százaléka és 70 százaléka közötti részére lesznek jogosultak, ha a parlament is megszavazza majd a jogszabálytervezetet. A rendszer elnyomógépezetéhez tartozó személyek nyugdíja esetenként eléri a 6 ezer lejt (400 ezer forint), miközben vannak olyan az áldozatok, akik 600 lej (40 ezer forint) öregségi járandóságból kénytelenek megélni.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
tél
Múlt-kor magazin 2014
- Elhagyott kastély a 19. századi "Chicagóban"
- Rembrandt, a titokzatos
- Híres történelmi csókok
- Ilyen volt Hitler magánélete egy hódolója szerint
- A budai zsidóság az oszmán hódoltság idején
- A Horthy-Hitler-találkozók históriája
- Meghökkentő múltbéli fogások
- A Horthy-kultusz és a magyar zsidóság
- Az életébe került a mexikói kaland Ferenc József öccsének
- Ingyen sör osztogatása miatt alakult ki tragédia II. Miklós koronázásán 12:20
- Festőként kezdte pályafutását a fényképezés egyik úttörője, Mathew Brady 10:35
- Hatásvadász bestsellereiről lett ismert a 2. világháborút is megjárt Herman Wouk tegnap
- Tiszavirág-életűnek bizonyult Norvégia első függetlensége tegnap
- A magyar történelemben Mária volt az első nő, akinek fejére került a Szent Korona tegnap
- Újabb corvinák érhetőek el az Országos Széchényi Könyvtár online felületén tegnap
- Emlékérmékkel ünnepli a független magyar pénzügyi rendszer létrehozását a Nemzeti Bank tegnap
- Nemzedéke magányát és csalódásait jelenítette meg verseiben Dsida Jenő tegnap