Nagy hatalommal bírhattak a nők az ősi Peruban
2013. június 28. 14:59 MTI
1300 éves királynői tömegsírt tártak fel Peruban, összesen 63 múmiát és csontvázat emeltek ki belőle - közölték csütörtökön régészek. A sírrészből zömmel ülő pózban elhelyezett, szövetbe bugyolált női múmiák kerültek elő.
Korábban
Peruban ez az első feltárt királysír, amely nem az inka, hanem még a huari birodalomból és kultúrából származik - mondta Milosz Giersz régész, a feltárás vezetője. A mauzóleum egy tengerparti piramis, amely 300 kilométerre északra van Limától, pár hónapja ásták ki. A pontos helyet nem verik nagydobra, mert sírrablóktól tartanak a régészek.
A sírrészből zömmel ülő pózban elhelyezett, szövetbe bugyolált női múmiák kerültek elő. A csontvázak közül három huari királynőé, akiket arany és ezüst ékszerekkel és gyönyörűen díszített kerámiákkal temettek el. Hat női csontvázon nem volt szövet, ők feltehetően emberáldozatul szolgáltak az elit temetésein. A kutatók szerint élve lökték be őket a sírboltba, mielőtt azt lezárták.
A leletek alapján a nők az eddig véltnél nagyobb hatalommal bírtak a huari birodalomban, amely 600 és 1100 között létezett, és feltehetőn elsőként egyesítette kifinomult hálózat révén a mai Peru andoki részének zömén akkortájt élt különböző törzseket.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
erotika
- Korántsem voltak mentesek a pajzán hajlamoktól Amerika alapító atyái
- Ez volt a kis kék pirula középkori elődje
- „Csók elején nem érdemes kapkodni!” – szex a Kádár-rendszerben
- Így próbálták pótolni a megfogyatkozott férfierőt a középkorban
- Amerika alapító atyáinak túlfűtött magánélete
- Egészséges erotika – szex a szocializmus évtizedeiben
- Pillantás a szoknya alá: a frivolan hintáztató Jean-Honoré Fragonard
- Erotikus mitológiai ábrázolások harangozzák be a tavaszt a Szépművészeti Múzeum új kamaratárlatán
- Csempészett pornó és topless strandok: egészséges erotika a szocializmusban
- Szerelmes volt egy gyáros lányába, találmánya receptjét ezért csak potom pénzért adta el Irinyi János tegnap
- Semmiségnek vélte sebét a meglőtt Habsburg trónörökös, Ferenc Ferdinánd tegnap
- Politikai ellenfele volt az amerikaiak ellen harcoló nicaraguai Robin Hood gyilkosa tegnap
- Ingyen sör osztogatása miatt alakult ki tragédia II. Miklós koronázásán tegnap
- Festőként kezdte pályafutását a fényképezés egyik úttörője, Mathew Brady tegnap
- Hatásvadász bestsellereiről lett ismert a 2. világháborút is megjárt Herman Wouk 2024.05.17.
- Tiszavirág-életűnek bizonyult Norvégia első függetlensége 2024.05.17.
- A magyar történelemben Mária volt az első nő, akinek fejére került a Szent Korona 2024.05.17.