2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
ITT vásárolhatsz termékeinkből

Rendszerváltást kutató intézet jön létre

2013. március 22. 10:59 MTI

Kutatóintézetet és archívumot hozott létre a kormány pénteki hatállyal a rendszerváltás történetének tanulmányozására. A kabinet erről szóló rendelete a Magyar Közlöny legfrissebb, csütörtöki számában jelent meg.

A kormány a közösségi emlékezet és a "reális, jól megalapozott nemzeti történelmi tudat" kialakítását, valamint a nemzeti összetartozás erősítését várja az új intézménytől, amely Rendszerváltás Történetét Kutató Intézet és Archívum néven kezdheti meg munkáját. Az intézet a Miniszterelnökséget vezető államtitkár irányítása alatt áll majd, és önállóan működő és gazdálkodó költségvetési szervként működhet budapesti székhellyel. Az intézmény első főigazgatóját és helyettesét így Lázár János nevezheti ki öt évre.

A szervezet elsődleges feladata lesz feltárni és számba venni a rendszerváltás eszmei, politikai és történelmi előzményeit, valamint bemutatni a rendszerváltás és az azt megelőző korszak társadalmi, politikai állapotát, továbbá a a rendszerváltáshoz vezető irányzatokat és előkészületeket. Az intézet emellett elkészíti és elemzi a rendszerváltás kronológiáját, majd átfogó képet ad a szomszédos országokban végbement rendszerváltó folyamatról, az ott élő magyarság helyzetének hatásairól a hazai rendszerváltásra, valamint elemzéseket készít a rendszerváltás hatásairól. Az új intézmény a nemzetközi erőviszonyokat, így a kelet-közép-európai átmenet magyar rendszerváltásra gyakorolt következményeit is elemezheti.

A kormány rendeletével felhatalmazta az intézet főigazgatóját, hogy feladatkörében eljárva állami vagy más szervezetektől adatokat, információkat, elemzéseket kérjen, a kapcsolódó dokumentumokba - a hatályos jogszabályok szerint - betekinthessen, azokról másolatot kérjen - olvasható a kabinet határozatában.

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
9 945 ft 8 990 Ft
Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 25% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.
20 000 ft 14 990 Ft

Játsszon!

Miről híresült el I. Miklós pápa?

Történelmi adattárak

Mi történt a szülinapomon?

Adja meg e-mail címét, és hetente megküldjük Önnek a Múlt-kor legjobb írásait!

Bezár