Akár ezer kilogrammos bombát is találhatnak Magyarországon
2012. október 19. 14:09 MTI
Akár ezer kilogrammos légibombát is találhatnak Magyarországon, hiszen az amerikai hadsereg ilyeneket is ledobott a második világháborúban - mondta Horváth Csaba hadtörténész pénteken. A Nemzeti Közszolgálati Egyetem docense közölte: hivatalosan 1944 áprilisa körül kezdték az amerikaiak bombázni Magyarországot. Elsősorban olyan célpontokat támadtak, amelyek logisztikai szempontból fontosak voltak, vagyis hidakat, vasútvonalakat és utakat.
Korábban
A folyópartszakaszok jelenleg is "gyűjtőhelyei" a második világháborús légibombáknak - fűzte hozzá. Nagyrészt a XV. amerikai légi hadsereg végezte a bombázásokat ebben az időszakban B-17-es és B-24-es repülőgépekkel. A gépek átlagosan 2,5 tonnányi bombát szállítottak, amelyeket akár egyszerre is ledobhattak. Ez volt az úgynevezett "bombaszőnyeg" - fogalmazott a szakértő.
Az északi összekötő vasúti hídnál talált amerikai légibomba 1000-es típusú. A szám a szerkezet fontban meghatározott súlyára utal. A bomba nagyjából 500 kilogrammos, ebből körülbelül 270 kilogramm a robbanószer.
Az ilyen, több gyújtószerkezettel ellátott rombolóbombát, általában akkor vetették be, ha nagy pusztítást akartak elérni, viszont nem lehetett pontos támadást végrehajtani. Ebből a bombából az amerikaiak használtak kétszer ekkorát is.
Horváth Csaba szerint az északi vasúti híd nagyon fontos átkelőnek számított már a múlt század elején is; a II. világháborúban pedig többször is célpontja volt a szövetségesek támadásainak. A bombázók többször is megrongálták, 1944 decemberében viszont a németek robbantották fel.
A történész elmondta: a bombákat nagyon magasról dobták le, tehát valószínűleg a becsapódás szöge miatt nem robbantak fel azok, amelyeket eddig az északi összekötő vasúti hídnál találtak.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
11. A kiegyezéshez vezető út, a kiegyezés tartalma és értékelése
IV. Politikai berendezkedések a modern korban
- Véreskezű zsarnokból Ferenc Jóska – hét évtized „a birodalom első hivatalnokaként”
- A Magyarországgal való kiegyezés felé mozdította el Bécset a königgrätzi vereség
- Külpolitikai kudarcok kényszerítették Bécset a Kiegyezésre
- Deák Ferenc tollba mondta a húsvéti cikket, hogy kézírását se ismerjék fel
- Ferenc József is fogadta az 1849-ben jelképesen felakasztott Andrássyt
- 10 tény a dualizmus kori Magyarországról
- Egyenes út vezetett a kiegyezéstől Trianonig? – az 1867. évi alku 150 év távlatából
- Kossuth a bukás biztosítékát, mások az ország aranykorát látták a Kiegyezésben
- Megoldódott Sisi koronázási fotóinak rejtélye
- Még a hóhér sem bírta a király elleni merénylő vallatásának látványát 18:05
- Egyre súlyosbodó betegsége ellenére haláláig alkotott Alphonse Daudet 16:05
- A Városliget arculatához is hozzájárult az ezeréves Magyarország megünneplése 15:05
- Főleg regényeket írt, a köztudat mégis egy musicalhez köti Sólem Áléchem nevét 14:20
- A magyar kultúrával ismerkedhettek a washingtoni magyar nagykövetség rendezvényére érkezők 11:20
- A gyilkossági kísérlet után nem sokkal megbocsátott merénylőjének II. János Pál pápa 08:20
- A világ legcsúszósabb anyagaként döntötte meg a Guinness-rekordot Plunkett találmánya tegnap
- Elutasította a kitüntetéseket a modern betegellátás úttörője, Florence Nightingale tegnap