Kitör a Horea és Cloşca vezette felkelés
2004. május 21. 03:10
A század legnagyobb parasztfelkelése mintegy 25-30 ezer erdélyi jobbágyot mozgatott meg. A felkelés az Erdélyi-érchegység falvaiból indult. Amikor a zalatnai kincstári uradalom jobbágyainak terhei rövid időn belül többszörösükre nőttek, a parasztok először kérvényekkel próbáltak segíteni a sorsukon. Vezetőik, Horea és Cloşca, többször jártak Bécsben, Horea az egyik kihallgatáson egészen II. Józsefig eljutott panaszával. A többségükben román parasztok a kérvényező parasztvezér, Vasile Horea és Gheorghe Crişan, egy fiatal szökött jobbágy vezetésével 1784. október 31-én Gyulafehérvárra vonultak, hogy felvételüket kérjék a határőrségbe, így remélve szabadulást a terheiktől. Útközben összecsaptak a feloszlatásukra kiküldött vármegyei hajdúkkal, és ezzel kezdetét vette a felkelés. Nemesi udvarházak tucatjait dúlták fel. A felkelők 1784. november 7-én kifosztották Abrudbányát és Verespatakot, kincstári tiszteket, nemeseket, prédikátorokat öltek meg. A hatalom eleinte késlekedett. A Gubernium és a főhadparancsnokság egymással vitázott; Bécsből vártak utasítást. Közben a vármegyei nemesség megszervezte önvédelmét, Dévánál kisebb győzelmet aratott a felkelők fölött, 56 elfogott parasztot kivégeztek. Végül a császári katonaság is magához tért: 1784. december 7-én előbb Blezsénynél a Crişan vezette felkelőket, majd december 31-én a Fehér megyei Topánfalvánál Horea és Cloşca seregét verték szét. A több mint 600 elfogott felkelőből 120-at ítéltek el, 37 halálos ítéletet hoztak, de a három vezér kivételével azokat fogságra változtatta a császári kegyelem. Crişan a fogságban öngyilkos lett. A kínvallatástól meggyötört, de még élő Horeát és Cloşcát kerékbetöréssel végezték ki. Holttestüket felnégyelték, és négy város kapujára szegezték. A váratlanul támadt, hatalmas méretű parasztfelkelés további reformokra ösztönözte II. Józsefet, aki 1785. augusztus 22-én adta ki magyarországi jobbágyrendeletét.
Támogasd a
szerkesztőségét!
![2024. nyár: Hírhedt emberrablások](/ih0Ax/article_issue/.275x275/167.jpg)
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
![](https://ad.jumu.hu/www/images/a01f91ced050cecd7355bc9df458a3a2.jpg)
![III. Egyén, közösség, társadalom, munkaügyi ismeretek / 13. Rendi törekvések Magyarországon, a magyar rendek és a Habsburg udvar konfliktusai a 17–18. században](/ih0Ax/label/.cut-640x400/774.jpg)
13. Rendi törekvések Magyarországon, a magyar rendek és a Habsburg udvar konfliktusai a 17–18. században
III. Egyén, közösség, társadalom, munkaügyi ismeretek
- A legenda szerint a tokaji aszút is a szegény fiatalokat gyámolító Lorántffy Zsuzsanna találta fel
- A hadiadó-emelés kompenzálásaként hozhatta létre a Szent István-rendet Mária Terézia
- Rákóczi nem kért a békefeltételekből, beleegyezése nélkül tették le a kurucok a fegyvert
- Birtokaik és családjuk jövője is odavesztett a Wesselényi-összeesküvés halálra ítéltjeinek
- Világhírű tudóst is Magyarországra csábított Lorántffy Zsuzsanna
- A lakosság elkeseredettségére alapozta felkelését Bocskai István
- Vitáik miatt nyílt háborúba kezdett öccsével Rudolf király
- Bocskai István Habsburg-ellenes felkelése olyan sikeres lett, hogy hajdúi már Bécset fenyegették
- Valóban vadászbaleset áldozata lett Zrínyi Miklós?
- Az első világháborúban kozákezredet vezetett az utolsó iráni sah tegnap
- Alig váltott ki sajtóvisszhangot a hajdúszoboszlói fürdő két háború közti megnyitása tegnap
- Önmaga védelmét látta el Fidel Castro a Moncada laktanya csúfosan végződő ostroma után tegnap
- Sikert sikerre halmozott a diplomáciában uralkodása idején I. József tegnap
- Interaktív technikai eszközök is segítik a geszti Tisza kastély kiállításának megismerését tegnap
- Cselszövéseivel saját magát is halálra ítélte Lope de Aguirre tegnap
- Folyamatosan lehet jelentkezni az MFB Otthonfelújítási Programjára tegnap
- Visszatér az éjszakai felvonulás a Debreceni Virágkarneválra tegnap
![](https://ad.jumu.hu/www/images/062b595874e4bcb0b118980e80a294b2.jpg)