2024. tavasz különszám: Mesés mítoszok és kivételes teljesítmények
ITT vásárolhatsz termékeinkből

Hajófelvonulással emlékeztek a nándorfehérvári diadalra

2012. július 23. 10:24 MTI

Hajófelvonulással, díszsortűzzel és nemzeti színű vízsugárral emlékeztek meg vasárnap délelőtt Budapesten a Dunán a nándorfehérvári diadal 556. évfordulójáról. A Magyar Tudományos Akadémia épülete előtt civil és katonai hajók sorakoztak fel, fedélzetükön az ország több pontjáról érkezett, csaknem háromszáz általános és középiskolás gyerekkel, akik a nándorfehérvári diadal emlékére négynapos kiránduláson vettek részt.

Cseh Sándorné, a Nyíregyházáról érkezett csoport vezetőtanára az MTI-nek elmondta: a diákok történelmi pályázaton nyerték az utazás lehetőségét. A csoportok csütörtökön indultak hajóval Budapestről a történelmi Nándorfehérvárra (a mai Belgrádba, Szerbia fővárosába), ahol Hunyadi János szobránál és az első világháborús emlékműnél rótták le tiszteletüket, a szombatot pedig már Kalocsán töltötték.

Érdekes és élményekben gazdag volt az elmúlt négy nap, ami alatt "közelebbről megismerhették a magyar történelem egyik meghatározó eseményének színterét és hátterét" - számolt be a történelmi kirándulásról Pethő Rebeka, a nyíregyházi Eötvös József Gyakorló Általános Iskola és Gimnázium diákja. Elmondta, a pályázat során korhű stílusban több fogalmazást, tanulmányt kellett írniuk a nándorfehérvári eseményekkel kapcsolatban.

Az akadémiai kikötőbe érkező fiatalokat korhű jelmezekbe öltözött katonák és az 1400-as éveket felelevenítő hagyományőrzők mellett, nemzeti színű vízsugárral tisztelgő tűzoltóhajó, valamint díszsortűz fogadta. Utóbbi némi riadalmat keltett a parton összegyűlt nézelődők között.

Az ünneplők és a diákcsoportok ezt követően a Honvéd Díszzászlóalj vezetésével elindultak a Lánchídon keresztül a Budai Várba Hunyadi János szobrához, ahol a déli harangszót követően katonai tiszteletadás keretében megemlékezés kezdődött. Az ünnepségen Berta Tibor ezredes, a Katolikus Tábori Püspökség általános helynöke, valamint Hende Csaba honvédelmi miniszter tartott beszédet. A jelenlévők koszorúzással és néma főhajtással emlékeztek meg a nándorfehérvári hősökről.

A Hunyadi János által vezetett keresztény magyar seregek 1456. július 22-én mértek megsemmisítő vereséget II. Mehmed török szultán hadaira. A győzelem óta a déli harangszó a nándorfehérvári diadalra emlékeztet a keresztény világban.

Július 22-ét az Országgyűlés 2011-ben a nándorfehérvári diadal emléknapjává nyilvánította.

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
9 945 ft 8 990 Ft
Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 25% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.
20 000 ft 14 990 Ft

Játsszon!

Miről híresült el I. Miklós pápa?

Történelmi adattárak

Mi történt a szülinapomon?

Adja meg e-mail címét, és hetente megküldjük Önnek a Múlt-kor legjobb írásait!

Bezár