A Hold okozhatta a Titanic vesztét
2012. március 6. 17:40 MTI
Száz éven át úgy tartották, hogy a luxusgőzös útjába került hatalmas jéghegy okozta a Titanic katasztrófáját, a Texasi Állami Egyetem kutatói szerint viszont elsősorban a Hold okolható az ezerötszáz életet követelő tragédiáért.
Korábban
A kutatásról a Sky and Telescope folyóiratban jelent meg tanulmány. A Texasi Állami Egyetem kutatói arra mutatnak rá, hogy a tragédia előzményei három hónappal korábban, 1912 januárjára vezethetők vissza, amikor a Hold közelebb került a Földhöz, mint az azt megelőző 1400 év során bármikor. Ráadásul a rekordközelség előtti napon a Föld éves körútja során került a legkisebb távolságra a Naptól - olvasható a The Daily Telegraph online kiadásával.
Mint a tudósok rámutatnak, a rekordközelség rendkívüli mértékben fokozta a közeli égitestek egymásra gyakorolt tömegvonzása által kiváltott árapályjelenséget. Ebben a jelenségben a Hold játssza a legnagyobb szerepet, de a Nap is hasonló hatással van a bolygónkra, és a Nap-Hold együttállásai generálják a legszélsőségesebb árapály jelenségeket.
A januári csillagászati események miatt bekövetkezett szélsőséges árapályjelenség Kanada partjainál hatalmas jéghegyeket szakított le, amelyek a tengeri áramlatokkal délre vándoroltak. Csaknem három hónappal később elérték a transzatlanti hajózási útvonalakat és a Titanic teljes sebességgel belerohant az egyik jéghegybe.
"A jéghegy süllyesztette el a Titanicot, a Hold közelsége azonban megmagyarázhatja, hogy miért került szokatlanul sok jéghegy a hajó útjába" - hangsúlyozta a kutatásokat irányító Donald Olson, a Texasi Állami Egyetem professzora, hozzátéve: nem tudhatjuk, hogy pontosan honnan szakadt le 1912 januárjában a Titanicot elsüllyesztő jéghegy. Ezt senki sem képes megállapítani, azonban kutatócsoportunk tudományosan megalapozott forgatókönyvet kínál.

Támogasd a
szerkesztőségét!

történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.


Ókor
- Rendkívül értékes római hadizsákmányt fedeztek fel Utrecht közelében
- Egy friss kutatás szerint az ókori görög és római szobrok pompás illatot árasztottak
- Rituálék és demokrácia: szavazások az ókori Rómában
- Rejtélyes piramis szerű építmény romja a Júdeai-sivatag mélyén
- A delphoi jósda orákulumai élet és halál urai voltak az ókori Görögországban
- Vespasianus – A birodalom újjáépítője
- Róma: hódításra ítélve
- Ősi aranyszobor a Tumaco-Tolita kultúrából
- Piramist mindenkinek!
- Jön a részleges napfogyatkozás, mi pedig jövünk az ehhez kapcsolódó mítoszokkal tegnap
- Szent Teréz teste több mint 400 év után is épségben: tudósok vizsgálják a csodát tegnap
- Átírja a múltat a nemek szerinti régészet? tegnap
- Álom és rémálom között – A Tanácsköztársaság árnyékában tegnap
- Véres billentyűk: Az elefántcsont-kereskedelem rejtett ára tegnap
- A rabszolgaság eltörléséhez hosszú út vezetett az Amerikai Egyesült Államokban tegnap
- Tudósok azt állítják, az ember jóval előbb tudott beszélni, mint azt eddig feltételezték tegnap
- A háború árnyékában sem feledkezett meg a bajbajutottakról idősebb Antall József tegnap