Ismét vitázott egymással Kónya és Pető
2011. november 22. 10:22 MTI
Kónya Imre szerint "meg lehetett volna csinálni az igazságtételt" a rendszerváltást követő években, ha az Ellenzéki Kerekasztal (EKA) pártjai képesek az összefogásra, ám az SZDSZ inkább az Antall-kormány megbuktatására játszott. Pető Iván szerint viszont akkoriban fontosabb volt a demokratikus jogállam kiépítése, mint a kommunista rendszer bűneinek igazságszolgáltatási eszközökkel történő üldözése, ami az indulatok elszabadulásával is fenyegetett.
Korábban
Az MDF és az SZDSZ két évtizeddel ezelőtti frakcióvezetője az igazságtételről 1991 őszén tartott televíziós vitájuk 20. évfordulója alkalmából ült le ismét nyilvános beszélgetésre több mint százfős közönség előtt hétfőn a Nyílt Társadalom Alapítvány Archívumában Budapesten.
A két évtizeddel ezelőtti többórás vita hétfő este levetített 20 perces összefoglalója Kónyától főként azokat a gondolatokat idézte, amelyek szerint "a felelősöket meg kell nevezni", "az erkölcsi világrendet helyre kell állítani", annak érdekében, hogy a múltat lezárhassa az ország. Az emberek jogos indulatai pedig Pető félelmeivel ellentétben éppen akkor fognak elszabadulni, ha azokat nem méltányolják, nem pedig akkor, ha megkísérlik az igazságtételt.
A 20 évvel ezelőtti tévévitára többek között az adott alkalmat, hogy akkoriban fogadták el a Zétényi-Takács-féle igazságtételi törvényt a kommunista rendszer bűnöseinek felelősségre vonása érdekében. A törvény felfüggesztette az elévülést annak érdekében, hogy a főbenjáró bűnök, például hazaárulás, szándékos emberölés elkövetőit bíróság előtt felelősségre vonhassák.
Pető Iván a két évtizeddel ezelőtti felvételen azzal érvelt, hogy a soron következő feladat nem az indulatokat elszabadító, érzelmeket felkorbácsoló igazságtétel, hanem a demokratikus jogállam felépítése.
A volt SZDSZ-es politikus a hétfői esti beszélgetésen úgy vélekedett, hogy az igazságtételről szóló vitában neki volt igaza, hiszen a kommunistabarátsággal egyáltalán nem vádolható Sólyom László vezette Alkotmánybíróság megsemmisítette a Zétényi-Takács-törvényt, továbbá Pető szerint az is őt igazolja, hogy az 1994-es választásokon az SZDSZ kétszer annyi szavazatot kapott, mint az MDF, az utódpárti MSZP pedig abszolút többséget szerzett.
Kónya Imre erre úgy reagált: éppen a Pető Iván-féle mentalitás akadályozta meg a határozottabb rendszerváltást, e mögött pedig semmi más nem húzódott meg, csak az, hogy az Antall-kormányt minél hamarabb megbuktassák. Kónya Imre felhívta a figyelmet arra, hogy az EKA rendszerváltó pártjai képtelenek voltak félretenni ellentéteiket. Ma pedig ismét előkerül az igazságtétel, a parlament előtt van egy erre vonatkozó újabb törvényjavaslat.
Kónya Imre emlékeztetett arra is, hogy egy a Zétényi-Takács-törvényjavaslathoz hasonló jogszabályt a Bundestag, az egyesült Németország törvényhozása elfogadott, a Sólyom-féle Alkotmánybíróság példaképének tekinthető német alkotmánybíróság pedig "zeneszóval" jóváhagyott.
"Meg lehetett volna csinálni, ha egységesen kiállunk mögötte" - mondta a volt MDF-es politikus. Pető Iván arra hívta fel a figyelmet, hogy az igazságtételnél sokkal fontosabb lett volna az előző rendszer működésének nyilvánossá tétele, például az ügynökügyek és a titkosszolgálatok vonatkozásában.
Magyarország nem abban egyedülálló a posztkommunista országok között, hogy itt elmaradt az igazságtétel, hanem hogy máig nem zárult le az ügynökkérdés tisztázása - hangsúlyozta az egykori SZDSZ-es politikus.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
régészet
- Középkori templomrom, puskagolyók és katonák maradványai is előkerültek Visegrádnál
- Megérzései segítették a modern régészet alapjait megteremtő Dörpfeldet
- Máig számos rejtély övezi a Húsvét-sziget hatalmas szobrait
- Hosszú várfogság után vált a magyar régészet atyjává Rómer Flóris
- A trójai háború által ihletett lelet került a felszínre Pompejiben
- Végigkísérte az emberiség történelmét a trepanáció gyakorlata
- Kulturális központtá alakítják át a felújított gyalui várkastélyt
- Visszaadnák a Mikó-vár történelmi arculatát
- Bátran harcolt hazája szabadságáért Rómer Flóris, a magyar régészet úttörője
- Megkeseredett emberré vált élete végére Garibaldi, az olasz egység hőse tegnap
- Örömünnepként indult, majd tragédiába fulladt a bradfordi mérkőzés tegnap
- Először még sikerült megmenekülnie a hamis iratokkal Adolf Eichmannak tegnap
- Gyökereit kutatva vált Bob Marley azzá, akit a világ ma is ismer tegnap
- Ferenc Józsefet is elkápráztatta a Lumière testvérek mozgóképelőadása 2024.05.10.
- Manstein tábornok terve vitte sikerre a Franciaország elleni német hadjáratot 2024.05.10.
- Sokáig tagadta a maffia létét az Egyesült Államokban az FBI legendás vezére 2024.05.10.
- Együttműködésről állapodott meg a Magyar Nemzeti Levéltár és a Magyar Batthyány Alapítvány 2024.05.10.