A Beatlesnek fontos volt a faji egyenlőség
2011. október 3. 08:44 BBC News
A Beatles szívén viselte az amerikai polgárjogi mozgalom ügyét, s nem volt hajlandó szegregált közönség előtt koncertezni - derült ki az egyik fellépésükről szóló, nemrég kalapács alá került szerződésből.
Korábban
Az 1965-ben megkötött szerződéshez a szeptember 20-án tartott árverésen jutott hozzá az egyik szerencsés gyűjtő. A Brian Epstein menedzser által aláírt dokumentum szerint a Beatles „nem játszhat szegregált közönség előtt” a kaliforniai Cow Palace-ban.
A 40 ezer fellépési díj mellett Ringo Starr egy külön helyiséget kapott a dobfelszerelésnek, az együttes pedig 150 fős rendőri biztosítást kért a show zavartalan lebonyolításához – ez azonban csak részben valósult meg.
A csapat 1965. augusztus 31-én kétszer is fellépett, egyszer délután, majd este, ekkor a 17 ezer fős közönség egy része áttörte a kordonokat és megrohamozta a színpadot. A koncert félbeszakadt, a Beatles tagjainak pedig a backstage-ben kellett várakoznia, míg a rend helyre nem állt.
A brit csapat korábban is felszólalt a polgárjogok mellett, 1964-ben ugyanis kijelentette: nem hajlandó koncertezni a jacksonwille-i Gator Bowl-ban, ha a feketéket kizárják onnan. A városvezetés akkor visszakozott, s végül az „integrált” stadionban léphetett fel a legendás együttes.
A faji egyenlőség témáját a Beatles a zenében is magáévá tette, a polgárjogok inspirálták Paul McCartney-t a Blackbird című dal megírásakor.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
- Saját magáról mintázta Árpád vezért Feszty Árpád tegnap
- Még a hóhér sem bírta a király elleni merénylő vallatásának látványát tegnap
- Egyre súlyosbodó betegsége ellenére haláláig alkotott Alphonse Daudet tegnap
- A Városliget arculatához is hozzájárult az ezeréves Magyarország megünneplése tegnap
- Főleg regényeket írt, a köztudat mégis egy musicalhez köti Sólem Áléchem nevét tegnap
- A magyar kultúrával ismerkedhettek a washingtoni magyar nagykövetség rendezvényére érkezők tegnap
- A gyilkossági kísérlet után nem sokkal megbocsátott merénylőjének II. János Pál pápa tegnap
- A világ legcsúszósabb anyagaként döntötte meg a Guinness-rekordot Plunkett találmánya 2024.05.12.