John Booth lelövi Lincolnt
2004. május 21. 03:10
Abraham Lincoln, az Egyesült Államok 16. elnöke ellen John Wilkes Booth merényletet követ el egy színházi előadás közben. Az elnök, akire saját páholyában lő rá Booth, egy nappal később, április 15-én, 55 éves korában meghal. Az egyszerű sorból származó Lincoln, 1837-ben ügyvédként telepedett le Springsfieldben. 1834-től 1842-ig Illinois népképviseletének tagja, majd 1847-től 1849-ig Washingtonban kongresszusi képviselő. Az új Republikánus Párt egyik megalapítójaként tért vissza 1865-ben ismét a politikába, és pártja alapelvei szerint a rabszolgaság további terjedését próbálta megakadályozni Amerikában. Amikor azonban a Legfelsőbb Szövetségi Bíróság a rabszolgaság alkotmányos érvényessége mellett döntött, kérdésessé vált a Republikánus Párt jogszerűsége. Az ezután következő vitákban Lincoln a demokratákkal szemben elszántan képviselte azt a véleményét, hogy a rabszolgaság erkölcsileg igazságtalan, ezért meg kell szüntetni – ellenségévé vált tehát a déli államoknak, amelyek gazdasága a rabszolgamunkán nyugodott. Amikor Lincolnt 1860-ban relatív többséggel az Egyesült Államok elnökévé választották, eljött az alkalom, hogy a déli államok elszakadjanak az Egyesült Államoktól és megalakítsák az amerikai államok konföderációját. A déli államok kiválása és az elnöknek a rabszolgakérdésben tanúsított hajlíthatatlansága vezetett 1861-ben a polgárháborúhoz, amelyben az északi államok a kezdeti vereségek után legyőzték és megadásra kényszerítették a déliek hadseregét (1865. IV. 9.).
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
- Az első világháborúban kozákezredet vezetett az utolsó iráni sah tegnap
- Alig váltott ki sajtóvisszhangot a hajdúszoboszlói fürdő két háború közti megnyitása tegnap
- Önmaga védelmét látta el Fidel Castro a Moncada laktanya csúfosan végződő ostroma után tegnap
- Sikert sikerre halmozott a diplomáciában uralkodása idején I. József tegnap
- Interaktív technikai eszközök is segítik a geszti Tisza kastély kiállításának megismerését tegnap
- Cselszövéseivel saját magát is halálra ítélte Lope de Aguirre tegnap
- Folyamatosan lehet jelentkezni az MFB Otthonfelújítási Programjára tegnap
- Visszatér az éjszakai felvonulás a Debreceni Virágkarneválra tegnap