2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
ITT vásárolhatsz termékeinkből

Szovjet filmklasszikusok a YouTube-on

2011. május 2. 13:01

Tucatjával teszi hozzáférhetővé az egykori szovjet filmklasszikusokat az azokat egykor gyártó moszkvai filmvállat.

A Moszfilm és a közösségi videomegosztó közötti megállapodás értelmében kezdetnek ötven legendás film kerül fel a portálra. A kezdeményezés nemcsak azért izgalmas, mert új életre kelti a porosodó filmtekercseket, hanem azért is, mert többségüket először láthatja a szélesebb külföldi közönség. A produkciók felirattal láthatók a YouTube-on, és a Moszfilm arra is ígéretet tett, hogy hetente öt újabb címmel bővíti a kínálatot, így év végére kétszáz műből álló katalógus áll a portál látogatóinak rendelkezésére.

A jelenleg már megtekinthető filmek között szerepel a Halló, itt Iván cár! című 1973-as vígjáték, valamint az 1969-es Beloje szolnce pusztyini, az első szovjet eastern, amit máig hagyományosan minden űrhajós megnéz a felszállás előtt. Az ínyencek a Volga-Volga című harmincas évekbeli zenés vígjátékot is megnézhetik, amely a fáma szerint Sztálin kedvence volt. A filmbarátok számára azonban talán ismerősebben cseng majd Andrej Tarkovszkij mozijának címe, a Tükör, ami 1975-ben készült.

Mint Karen Sahnazarov, a Moszfilm igazgatója leszögezte: a YouTube-megállapodással az volt a vállalat célja, hogy a felhasználók jó minőségű, legális videón nézhessék meg a filmeket, és elkerüljék a kalózkiadványokat.

A Moszfilm története a Szovjetunió születése után, a húszas években kezdődött. Akkoriban a filmgyártás az állami Goszkino vállat kezében összpontosult. Jelenlegi nevét a vállalat 1935-ben vette fel, produkciói elején a legendás szimbólummal, a Munkás és paraszt nő szobrával együtt fémjelzi filmjeit.

A Moszfilm alkotásai a www.youtube.com/mosfilm címen tekinthetők meg.

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
9 945 ft 8 990 Ft
Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 25% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.
20 000 ft 14 990 Ft

Játsszon!

Miről híresült el I. Miklós pápa?

Történelmi adattárak

Mi történt a szülinapomon?

Adja meg e-mail címét, és hetente megküldjük Önnek a Múlt-kor legjobb írásait!

Bezár