Szobor provokáció Pozsonyban
2011. március 29. 15:05 MTI
"A szobor provokáció" címmel Esterházy Jánosnak, a szlovákiai magyarság egykori vezetőjének eltérő magyar és szlovák megítéléséről közöl kommentárt az Új Szó című pozsonyi magyar napilap.
Korábban
Az újság szerint az, hogy a hét végén Kassán festékkel öntötték le ismeretlenek Esterházy János közelmúltban felállított szobrát, lényegében annak következménye, hogy a volt politikus megítélése közel sem egyenlő a szlovák és a magyar oldalon.
"Míg a magyarok hibás politikai döntéseit és a német birodalom iránt érzett egykori tiszteletét, csodálatát későbbi jó döntéseivel és már-már mártírsággal egyenlő kiállásával takarják el, a szlovákok csak a rossz oldalát hajlandóak kiemelni. Míg a magyar nyelven megjelent tanulmányok és elbeszélések lassan a 20. század legnagyobb hazai magyar politikusának tartják, a Szlovák Tudományos Akadémia történészeinek pár napja kiadott rövid anyaga a rossz oldalra állítja őt" - mutat rá Nagy András, a szerző.
Leszögezi: a klasszikus kérdés úgy merül fel, hogy a végső igazság két serpenyőjében mi nyom többet, az, hogy az évek során több, zsidókat diszkrimináló törvényt is megszavazott, vagy az, hogy az utolsó ellen egyedüli szlovákiai képviselőként tiltakozott. "A szlovákok komoly többsége Esterházy Jánost - ahogy nagyon sok más magyar személyt és ügyet - nagyon leegyszerűsítő prizmán keresztül nézik. Ezen a prizmán keresztül mosható könnyen egybe Orbán a Jobbikkal, a határon túl élő magyarok iránt érzett felelősség a revizionizmussal. De fordítva is igaz, Magyarország és a magyarok még mindig nagyon sok témában és ügyben nem tekintik egyenrangú partnernek Szlovákiát, és gyakran érzik úgy, szuverén joguk lépni, akár Magyarország határain kívül is" - fejti ki Nagy.
Úgy véli: Esterházy János szobrot érdemel, és valószínűleg már sokkal korábban is lépni kellett volna. De ha nem szeretnénk, hogy továbbra is megdobálják, úton-útfélen lefasisztázzák, és azokat is, akik esetleg szobrot emelnek neki, nyíltan kell róla beszélni. "Nem az a megoldás, hogy ezentúl még jobban bezárjuk magunkat és a szobrokat. Vajon hány magyar nyelvű Esterházy-könyvet sikerült lefordítani szlovákra? Hány szakmai előadás volt más, mint magyar környezetben? Ha nem próbáljuk meg elmagyarázni a szlovákoknak, miért fontos Esterházy szerepe a magyaroknak, és nem leszünk képesek megvédeni őt akár a szlovák szakma és a közvélemény előtt, soha nem lesz megnyugvás" - záródik az Új Szó kommentárja.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
tavasz
Múlt-kor magazin 2014
- Így látta a sajtó Kárpátalja visszafoglalását
- Az embermentő Jane Haining
- Mi történt Kamenyec-Podolszkijban?
- A bundázás egyidős a futballal
- A hét törpe kalandjai Auschwitzban
- A kóser konyha különlegességei
- Hogyan kampányoltak a római politikusok?
- A numerus clausustól a numerus nullusig
- Így temettük el "Kossuth apánkat"
- Hatásvadász bestsellereiről lett ismert a 2. világháborút is megjárt Herman Wouk tegnap
- Tiszavirág-életűnek bizonyult Norvégia első függetlensége tegnap
- A magyar történelemben Mária volt az első nő, akinek fejére került a Szent Korona tegnap
- Újabb corvinák érhetőek el az Országos Széchényi Könyvtár online felületén tegnap
- Emlékérmékkel ünnepli a független magyar pénzügyi rendszer létrehozását a Nemzeti Bank tegnap
- Nemzedéke magányát és csalódásait jelenítette meg verseiben Dsida Jenő tegnap
- A bécsi udvar fojtogató légköréből menekülve érte utol a végzet a magyarok királynéját, Sisit tegnap
- Csak a halál tudta megállítani a világuralomra törő Dzsingisz kánt tegnap