Összefogás a pusztuló kulturális örökségért
2011. március 18. 11:20 Discovery News
Egy új internetes platform indult útjára, amelynek célja, hogy megmentse a veszélyeztetett kulturális örökségeket – jelentette be a kaliforniai Global Heritage Fund non-profit szervezet.
Korábban
A Global Heritage Network az első olyan platform, amely monitorozza és figyelmeztet a veszélyben levő történelmi örökségekre a forrásszűkében levő és szakemberhiányban szenvedő fejlődő országok esetében. A Google Earth, a DigitalGlobe műholdfelvételei, a tudományos térképek és a közösségi hálózatok segítségével a fejlesztők egy korai jelző rendszert dolgoznak ki, amellyel a kormányok, a régészek, az önkéntesek és a helyi közösségek figyelmét kívánják ráirányítani a veszélyeztetett örökségekre.
„A világörökség pusztulása egy olyan ’néma krízis’, amely messze, a fejlődő országokban zajlik. A GHN műholdképekkel és helyszíni riportokkal szeretne rámutatni arra a hihetetlen veszteségre, amely az elmúlt évtizedben ért minket” – fogalmazott Jeff Morgan, a kezdeményezés vezetője. Az adatbázisban eddig ötszáz olyan helyszín található, amelyet a pusztulás fenyeget. A képeken színek jelölik a veszély mértékét, a már nem létező régészeti helyek feketével, a komoly veszélynek kitett örökségek vörössel, míg a többi narancs és a zöld színnel látható.
Több mint kétszáz helyszínt az ellenőrizetlen fejlesztések, a turizmus, a hanyagság, a rablások, a különböző fegyveres konfliktusok és háborúk veszélyeztetnek. Közöttük találjuk az iraki Ninivét, az asszírok fővárosát (i.e. 705-612), a törökországi Allianoit, ahol a Római Birodalom legnagyobb kis-ázsiai fürdői voltak, vagy éppen az albániai Durrëst, amely a legnagyobb római kori amfiteátrummal büszkélkedhetett az egész Balkánon. Vörös jelzés van a perui Pachacamac régészeti komplexumnál, a kambodzsai Preah Vihear-i khmer templomnál, a Srí Lanka-i Kandy városa, az afganisztáni jami minaret, valamint a dél-afrikai Klasies barlangok esetében.
A fejlesztők folyamatosan teszik fel a helyszínek állapotában végbemenő negatív változásokról, esetleg a sikeres fejlesztési projektekről szóló fotókat és videókat. „Azt várjuk a nemzetközi közösségtől és a nemzeti kormányoktól, hogy ezt a platformot felhasználva visszafordítsák a folyamatot és megmentsék a pusztulásnak indult kulturális örökségünket” – mondta el Morgan. Ez pedig nemcsak kulturális értelemben, hanem gazdaságilag is kifizetődő: a Saving Our Vanishing Heritage ugyanis úgy számol, hogy a történelmi helyszínek megmentése a turizmusban évi százmilliárd dollár bevételt generál, s általa több millió munkahely jöhet létre.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
4. A világgazdaság a 20. században
I. Gazdaság, gazdaságpolitika, anyagi kultúra, pénzügyi és gazdasági ismeretek
- Tizenhatszor annyi követ használtak fel az Asszuáni-gáthoz, mint a Kheopsz-piramishoz
- Saját hatalmát és a Szovjetuniót is elsöpörték Gorbacsov reformjai
- Szaddám Huszein 1991-ben úgy gondolta, megnyerte a történelem első élőben közvetített háborúját
- Gyűlölte a Sebhelyesarcú gúnynevet Al Capone
- A niagarai vízerőműhöz is szállított alkatrészeket a Škoda Művek
- A hadiipari korlátozásokból született az ikonikus olasz robogó, a Vespa
- Heves vitát váltott ki Potsdamban a háborús jóvátételek kérdése
- Keserédes „áldásként” formálta át Izlandot a második világháborús megszállás
- Kereskedelmi viszonyait fenntartva maradt semleges Svájc a második világháborúban
- Bár nem vett részt a jakobinus mozgalomban, börtönbe vetették Batsányi Jánost 19:05
- A németek által megalkotott tőrdöfés-legendával harcolta ki Sztálin a fegyverletételt 17:05
- Országos állatbarát program indult el a tiszadobi Andrássy-kastélyból 16:40
- Mindenki számára tartogat programokat a Várkert Bazár fesztiválja 16:05
- A tárgyak rejtélyes eredetét is megismerhetik a látogatók az idei Műtárgyak éjszakája fesztiválon 14:20
- Középkori templomrom, puskagolyók és katonák maradványai is előkerültek Visegrádnál 11:20
- Több legenda is elterjedt Ottlik Géza legismertebb művéről 09:50
- Mindvégig a trónra készítette fel gyermekét Zita királyné 09:05