Elporladt cipőtalpak emlékeztetnek Recskre
2011. február 2. 18:23 MTI
"Recsk - kényszermunkatáborok 1950-53” címmel rendeznek kiállítást a hódmezővásárhelyi Emlékpontban. A tárlat legmegdöbbentőbb tárgyait azok az elporladt cipőtalpak jelentik, amelyek nemrég kerültek elő és szimbolizálják Recsk szörnyűségeit.
Korábban
A kiállítást a napokban rendezi Bank Barbara, a tárlat kurátora, az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltárának történésze és Blazovich Péter, az Emlékpont intézményvezetője.
Recsk a kommunista diktatúra idején az emberi szenvedés egyik szinonimájává vált. A tábor létezését hallgatás és tagadás övezte, a túlélőket, az egykori rabokat legszigorúbb titoktartásra, örök némaságra kötelezték. A szovjet minta alapján, az Államvédelmi Hatóság által létrehozott és a külvilágtól hermetikusan elzárt láger a 20. századi magyar történelem egyik legsötétebb fejezete. Az első rabok saját kezükkel építették fel a tábort; a kegyetlen ávh-s őrök már a megérkezésnél kijelentették, az oda kerültekkel nem kell elszámolni.
Az egykori munkatábort 1953-as feloszlatása után néhány esztendővel lebontották, a barakkok helyét befásították, hogy nyoma se maradjon. A kommunista rezsim alatt a magyar hatóságok mindvégig állították, hogy a recski kényszermunkatábor sohasem létezett. Ma sem tudni pontosan, hogy mennyien veszették életüket a Recskre kerültek közül.
Az Emlékpont április 10-ig megtekinthető kiállításán több mint harminc tablója mutatja be a recski tábor kegyetlen világát. A korabeli fotókkal és dokumentumokkal gazdagon illusztrált tablók mellett különösen szívszorítóak az egykori rabok elporladt cipőtalpai, valamint az a kövek megrakott talicska, melyek a recski rabok szenvedéseit jelképezik.
Az Emlékpont új időszaki kiállítását február 4-én, pénteken délután 4 órakor dr. Havasi Katalin önkormányzati képviselő és dr. Gyarmati György, az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltárának főigazgatója nyitja meg.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
28. A második világháború
VI. Nemzetközi konfliktusok és együttműködés
- Argentínában sem menekülhetett sorsa elől a „végső megoldás” végrehajtója, Adolf Eichmann
- Ciánkapszula és pisztoly vetett véget Hitler és Eva Braun másfél napos házasságának
- A bukott Duce maradványain vezette le háborús dühét az olasz nép
- A gyógyszeriparban, a közlekedésben és a számítástechnikában is óriási előrelépést hozott a II. világháború
- 1946-ban zárták be az utolsó, japán-amerikaiakat fogva tartó koncentrációs tábort
- Gránát elé vetette magát a brit katona, hogy megmentsen egy anyát és gyermekét
- Mindössze három fogolynak sikerült elmenekülnie a „nagy szökés” során
- Második világháborús tankot emeltek ki egy folyóból a Fülöp-szigeteken
- Olaszország átállása adta meg a löketet Magyarország német megszállásához
- Saját magáról mintázta Árpád vezért Feszty Árpád tegnap
- Még a hóhér sem bírta a király elleni merénylő vallatásának látványát tegnap
- Egyre súlyosbodó betegsége ellenére haláláig alkotott Alphonse Daudet tegnap
- A Városliget arculatához is hozzájárult az ezeréves Magyarország megünneplése tegnap
- Főleg regényeket írt, a köztudat mégis egy musicalhez köti Sólem Áléchem nevét tegnap
- A magyar kultúrával ismerkedhettek a washingtoni magyar nagykövetség rendezvényére érkezők tegnap
- A gyilkossági kísérlet után nem sokkal megbocsátott merénylőjének II. János Pál pápa tegnap
- A világ legcsúszósabb anyagaként döntötte meg a Guinness-rekordot Plunkett találmánya 2024.05.12.