Tó lehetett a Szahara szívében
2010. december 3. 09:03
Műholdfelvételek elemzésekor bizonyítást nyert, hogy Egyiptomban, a Szahara közepén egykoron egy hatalmas tó terült el.
Korábban
A felvételek elemzése során kiderült, a Nílustól néhány száz kilométerrel nyugatra egykoron egy óriási állóvíz volt – olvasható a Geology decemberi számában. A tó 250 ezer évvel ezelőtt alakult ki, majd 170 ezer esztendővel később teljesen kiszáradt. A megaoázis pontos helyszínének és idejének birtokában a régészek rekonstruálhatják a Homo sapiens vándorlását Kelet-Afrikából észak felé – magyarázta Ted Maxwell, a washingtoni Smithsonian National Air and Space Museum geológusa.
A modern ember 200 ezer évvel ezelőtti megjelenése óta a sivatagi szelek és a homok komoly felszínformáló erőnek bizonyultak – mondta el Maxine Kleindienst, a torontói egyetem antropológusa. Más tanulmányok már korábban rámutattak, hogy ehhez hasonló megatavak léteztek 250 ezer évvel ezelőtt Csád, Líbia és Szudán különböző pontjain is. A mostani kutatás célkeresztjében Egyiptom áll, ahol a kutatók már a nyolcvanas években halfosszíliákra bukkantak.
Ez a felfedezés ösztönözte arra a kutatókat, hogy végiggondolják, miként kerültek a halak a Szahara kellős közepébe. 2000-ben az Endeavour űrsikló asztronautáinak már sikerült radarokkal nagy felbontású képeket készíteni a terület topográfiájáról – Maxwell és kollégái legutóbb ezeket a képeket elemezték, hogy megnézzék az elmúlt évszázadokban a tavak kiszáradásának folyamatát a Magreb térségében.
Egyiptomban, a Nílus-völgyének nyugati részében, a tushkai régióban a szakemberek egy olyan alacsonyan fekvő területet azonosítottak, ahol a víz összegyűlt, mielőtt a folyó elöntötte volna. Az állóvíz legnagyobb kiterjedésekor 350 kilométer hosszú volt, így egészen a szudáni határig húzódott.
Akkoriban a tushkai vidék még bővelkedett a csapadékban, nagy részét pedig füves terület borította – mondta el Maxwell. A hegyvidékről származó eső következtében a tó kiterjedése tovább nőtt, a szárazabb periódusokban viszont kiszáradt. Lényegében – habár jóval kisebb mértékben – ugyanez a folyamat játszódik le ma is, 1998-ben például így született öt új „szaharai tó”, de a 2003-ban beköszöntött szárazság miatt ezek szinte teljesen eltűntek.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
1. világháború
- Csak késve követte amerikai hadüzenet a Lusitania elsüllyesztését
- A központi hatalmak jól választották meg a támadás helyszínét, mikor Gorlice mellett döntöttek
- Súlyos taktikai vereségnek bizonyult az antant számára a gallipoli csata
- A húsvéti felkelés az első lépést jelentette az ír függetlenség felé
- Keserűen vette tudomásul a Szerbia elleni ultimátumot Tisza István
- Már a franciák is próbálkoztak harci gázzal az yperni támadás előtt
- Megkeseredett emberré vált élete végére Garibaldi, az olasz egység hőse 19:05
- Örömünnepként indult, majd tragédiába fulladt a bradfordi mérkőzés 15:05
- Először még sikerült megmenekülnie a hamis iratokkal Adolf Eichmannak 12:30
- Gyökereit kutatva vált Bob Marley azzá, akit a világ ma is ismer 10:35
- Ferenc Józsefet is elkápráztatta a Lumière testvérek mozgóképelőadása tegnap
- Manstein tábornok terve vitte sikerre a Franciaország elleni német hadjáratot tegnap
- Sokáig tagadta a maffia létét az Egyesült Államokban az FBI legendás vezére tegnap
- Együttműködésről állapodott meg a Magyar Nemzeti Levéltár és a Magyar Batthyány Alapítvány tegnap