Jégbe fagyva akadtak a Szent Annára
2010. szeptember 14. 14:55
Közel száz év múltán rábukkantak annak az orosz északi-sarki expedíciónak a nyomaira, amelynek története egy később kultikussá vált regény cselekményéül szolgált.
Korábban
Orosz kutatók szerint a Ferenc József-szigetek közelében, a Jeges-tengeren talált emberi csontok és hajónaplóoldalak Georgij Bruszilov szerencsétlenül járt expedíciójának nyomai. A csapat 1912-ben a Szent Anna nevű kétárbocoson indult útnak Szentpétervárról Vlagyivosztok irányában, hogy elsőként kísérelje meg az északi átjárón való átkelést.
Küldetésük azonban kudarccal végződött, két évi utazás után a Szent Annát végleg fogságba zárta a sarkvidéki jég. A 24 hajóst számláló legénység 11 tagja útnak indult, hogy gyalogszerrel érje el a szárazföldet, közülük ketten, beleértve Valerian Albanov navigátort, értek el Ferenc József-földre. A többiek sorsa mindmáig rejtély - mondta az expedíció történetét kutató szakemberek vezetője.
Az Oleg Prodan vezette csapat idén nyáron bukkant a Szent Anna nyomára, az első leletekre - egy emberi csontvázra, karórára, kanálra, késre, illetve rumosflaskák aljából eszkábált napszemüvegre és egy hócipőre - mindössze ötnapi kutatás után bukkantak rá. Emellett megtalálták a hajónapló néhány, 1913-as keltezésű lapját, amely bepillantást engedett a legénység életébe.
Valerian Albanov emlékiratai 1917-ben jelentek meg, ezek ihlették Venyjamin Kaverin Két kapitány című sikerregényét, amely 1946-ban Sztálin-díjat hozott a szerzőnek, és a kor kultikus szovjet regényei közé avanzsált. Az 1947-ben magyarul is megjelent mű szerzője az Északi-sark felfedezőit idézte lelkesítő példaként a szovjet ifjúság háborús nemzedék elé.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
Őskor
- Végigkísérte az emberiség történelmét a trepanáció gyakorlata
- Évezredeken keresztül osztoznia kellett a Homo sapiensnek európai hatalmán
- Jerikó őskori régészeti lelőhelye is a világörökség része lett
- Helyben élhették túl a jégkorszakot a Kárpát-medence őshonos növényfajai
- Pusztulásra ítélték volna látogatóik a lascaux-i barlangrajzokat
- Neandervölgyiek nevelhettek – vagy ehettek meg – egy Homo sapiens csecsemőt 40 ezer éve
- Huszonöt év telt el, mire elismerték Henri Dunant humanitárius munkásságát 20:20
- A rekordot hajszoló francia pilóták eltűnése ma is a repüléstörténet egyik legnagyobb rejtélye 17:05
- Megvakult egyik szemére a Róma előtt megtorpanó Hannibál 14:20
- A Liszt Ferenc Kamarazenekar izgalmas átiratokkal is készül a jövő évadra 13:20
- Május közepén kezdődik a Margitszigeti Szabadtéri Színház idei szezonja 11:20
- Híresebbé tette a halála, mint a politikája Teleki Lászlót 09:50
- Visszautasította a BBC főigazgatói posztját a filmezés miatt David Attenborough 09:05
- Csak késve követte amerikai hadüzenet a Lusitania elsüllyesztését tegnap