2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
ITT vásárolhatsz termékeinkből

Dühös az egyiptomi főrégész egy Kleopátráról szóló teleregény miatt

2010. augusztus 30. 17:31 MTI

Kiváltotta az egyiptomi Régészeti Főtanács elnökének, Záhi Havvásznak és egyes kritikusoknak a haragját a legendás Kleopátráról készült egyiptomi-szíriai televíziós sorozat, amely szerintük túlságosan elrugaszkodott a történelmi valóságtól.

„A teleregény nem a történelmi valóságot mutatja be. Az eseményeknek semmi közük ahhoz, ahogyan Kleopátra Egyiptom politikai színpadán megjelent” – mondta Havvász.

A Kleopátráról szóló első arab televíziós sorozatot, amelyet a muzulmán böjti hónap, a ramadán alkalmából mutattak be, nagy várakozás előzte meg. Kleopátra szerepét Szulaf Favakerdzsi szíriai színésznő alakítja. „A teleregényben bemutatott életformának semmi köze ahhoz, ahogyan a Egyiptomban éltek azután, hogy kultúrája keveredett a ptolemaioszi görög civilizációval” – hangsúlyozta Havvász, bírálva a jelmezeket és a díszletet is, amelyek szerinte egyáltalán nem korhűek.

A sorozat producere, Tárek Sziam hiába próbálta magyarázni, hogy ő nem a történelmi valóságot akarta ábrázolni, hanem Kleopátra személyiségének egyik aspektusát, a bírálatok csak egyre sokasodtak. Az egyik legismertebb egyiptomi filmkritikus, Tárik as-Sennaui magyarázatot követelt „a művészet megsértése” miatt.

Kleopátra több mint 2000 éve uralkodott Egyiptomban. Szövetségre lépett Marcus Antonius római hadvezérrel, akivel együtt lett öngyilkos, miután seregeiket Octavianus (a későbbi Augustus császár) az actiumi csatában legyőzte.

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
9 945 ft 8 990 Ft
Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 25% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.
20 000 ft 14 990 Ft

Játsszon!

Miről híresült el I. Miklós pápa?

Történelmi adattárak

Mi történt a szülinapomon?

Adja meg e-mail címét, és hetente megküldjük Önnek a Múlt-kor legjobb írásait!

Bezár