Japán bocsánatkérés a koreai gyarmatosításért
2010. augusztus 10. 09:38 MTI
Kan Naoto japán miniszterelnök bocsánatot kért kedden a koreaiaktól a 35 éves japán gyarmati uralom alatt okozott szenvedésekért és károkért.
Korábban
Kan bocsánatkérése a Koreai-félsziget bekebelezésének közelgő századik évfordulója alkalmából kiadott közleményben olvasható. A miniszterelnök tudatja, hogy "mély bűntudatot érez és őszinte bocsánatkérést fejez ki" a gyarmatosítás éveiben okozott szenvedésekért és károkért.
A több ezer éves állami múltra visszatekintő Korea 1905-ben lett japán protektorátus. Japán 1910-ben augusztus 29-én annektálta Koreát. A gyarmati uralom egészen a második világháború végéig, 1945-ig tartott. Később Korea lett a két új szuperhatalom, a Szovjetunió és az Egyesült Államok első közvetett összecsapásának színtere. Délen az amerikaiak, északon a szovjetek építették ki a közigazgatást.
1948-ban Szöulban kikiáltották a Koreai Köztársaságot, válaszul északon létrejött a Koreai Népi Demokratikus Köztársaság. 1950. június 25-én kitört a koreai háború. A két ország 1953-ben kötött fegyverszünetet, amely máig érvényben van.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
19. Magyarország a második világháborúban
VI. Nemzetközi konfliktusok és együttműködés
- Olaszország átállása adta meg a löketet Magyarország német megszállásához
- A pokol hajnala: 500 ezer szovjet katona zúdult az erőddé nyilvánított Budapestre
- Ma is rejtély, kik és milyen okból bombázták le Kassát
- A legjobb magyar felszerelés is kevésnek bizonyult a Don-kanyar embertelen viszonyai közt
- Szándékosan hitették el a szövetségesek Kállay Miklóssal a balkáni partraszállás gondolatát
- Sztójay Döme, a magyar Quisling
- "A népirtáshoz időnként elegendő néhány száz pokolian elszánt ember"
- Marhacsordákat is bombáztak a szövetségesek Magyarországon
- "Kétségbe esve várjuk, hogy mi lesz velünk, ha itt ér a tél"
- Lázár Ervin nyakkendőgyűjteménye is megtekinthető a PIM kiállításán 13:20
- Végrendeletében tiltotta meg Fred Astaire, hogy életéről film készüljön 11:20
- Versenyt futottak a nagyhatalmak a német tudósokért a 2. világháború után 09:05
- Bár nem vett részt a jakobinus mozgalomban, börtönbe vetették Batsányi Jánost tegnap
- A németek által megalkotott tőrdöfés-legendával harcolta ki Sztálin a fegyverletételt tegnap
- Országos állatbarát program indult el a tiszadobi Andrássy-kastélyból tegnap
- Mindenki számára tartogat programokat a Várkert Bazár fesztiválja tegnap
- A tárgyak rejtélyes eredetét is megismerhetik a látogatók az idei Műtárgyak éjszakája fesztiválon tegnap