Bali mesevilág

Demokrácia a semmiből

A mai Indonézia területét nem kevesebb, mint 13 677 sziget alkotja, ebből 6044-nek neve is van. Lakosságának túlnyomó többsége a 150 népcsoportra oszló maláj (indonéz) népeséghez - szundai, madurai, riau, batak, bali stb. - tartozik, de élnek itt még őslakó dajakok (Borneón), pápuák Nyugat-Iriánban, valamint kínaiak is. A maláj népesség az Kr. e. IV-III. évezredben kezdte benépesíteni a szigeteket, s alakította ki apró államait, ám az első írott emlékeik a Kr.u. 9. századból Sanur környékéről származnak. Ebből az időszakból már sok olyan nyom is található, amely a mai arculatot meghatározó termelésre (árasztásos rizstermesztés) és életmódra utal.

Hindu hullámok
Az Indiával folytatott kereskedelemmel párhuzamosan jelent meg és kapott egyre nagyobb teret a hinduizmus az Indonéz szigetvilágban. A hinduizmus és vele együtt a jávai hatás az 1019 és 1042 között uralkodó Airlangga királysága alatt erősödött fel, mikor az udvar nyelve a jávai (kawi) lett. A Tampaksiring melletti Gunung Kawi építészete ékes bizonyítéka a 11. századi Bali és Jáva kapcsolatának. Airlangga halála után Bali ismét függetlenné vált.
Két századdal később, 1284-ben a jávai Kertanegara lett a király a jávai Singasari-dinasztiából, de uralma hamarosan összeomlott. A Baliról származó Pejeng-dinasztia, mely a mai Ubud környékén rendezkedett be, szintén eléggé jelentős befolyással bírt. Az ellene fellépő Majapahit-dinasztia 1343-ban győzedelmeskedett, s így Bali visszakerült Jáva ellenőrzése alá. A kezdetben uralkodó brahmanista vallást fokozatosan kiszorította a buddhizmus. Ennek emléke Jáva szigetén Borobudur, melyet az UNESCO a világörökség részévé nyilvánított.
A XV. századtól kezdve, ahogy az iszlám fokozatosan átvette a hatalmat Jáván, a Majapahit királyság összeomlott és értelmisége Balira menekült: jávai művészek, táncosok, zenészek, színészek garmada lepte el Balit.

Európai gyarmatosítók
1292-ben, amikor Marco Polo elérte az indonéz szigeteket, tudósításában már Fűszer-szigetként emlegette Balit. Az 1500-as évek elején érkező a portugálokat - Portugália spanyol uralom alá kerülése után - az 1595 körül megjelent holland tengerészek szorították ki. (Egyedül az azóta függetlenné vált Kelet-Timor maradt birtokukban, 1976-ig.)
Az 1600-as évek elejére a hollandok kereskedelmi szerződéseket kötöttek a Jávai herceggel és megszerezték a fűszerkereskedelem ellenőrzését a portugáloktól. Cornelius Houtman holland kapitány a Holland Kelet-Indiai Társaság megalapítójaként érkezett, ám visszaindulásakor már nem elsőként tapasztalta az ideutazók közül, hogy legénységének fele nem szándékozik vele visszatérni Európába, annyira jól érzi magát Bali szigetén.
A szigetek szisztematikus gyarmatosítását az 1602-ben alakított Holland Kelet-Indiai Társaság kezdte meg: 1619-ben megszerzik a Maluku-szigeteket, majd kiterjesztik hatalmukat Celebesz, később Jáva szigetére. Batáviában alapítják meg közigazgatási központjukat, mely a hollandok őseinek tekinthető germán törzsről kapta nevét. (A mai Batávia Jakarta néven a 220 millió lakosú Indonézia 8 milliós fővárosa.)
A 17. századi németalföld virágzásának alapját éppen a saját hadsereggel és politikai előjogokkal rendelkező kereskedőtársaságok, a Holland Kelet-Indiai (1602) és Nyugat-Indiai Társaság (1621) biztosította, mely Holland-Indiából rizst, cukrot, borsot, szegfűszeget, fahéjat, nemes fafajtákat, elefántcsonot, gyémántot és ónt szállított Európába.
A 18. század elején a helyi uralom (Gelgel királyság) meggyengült Balin, a hollandok az oszd meg és uralkodj ősi techikáját alkalmazták a lomboki sasakok és a bali-i rajahok ellen saját hatalmuk fenntartására és az őslakosság módszeres kiírtására.
A 19. század során enyhült a gyarmati terror: a némi túlzással csak "etikus gyarmatosítás" néven szereplő korszak lényege az volt, hogy politikai jogokat adtak a bennszülőtteknek. Az 1918-ban összeülő holland-indiai parlament hatvan képviselőjének már fele indonéz volt, huszonöt holland és öt egyéb ázsiai mellett. A Népi Tanács pedig a törvényhozás tanácsadó szerveként működött.

Az országalapító
1927-ben Ahmed Szukarno (1901-70) elnökletével megalapították Bandungban az indonéz államot. 1937-ben tízéves tervet készített az önkormányzat bevezetésére. A negyvenes évek elején a holland -japán tárgyalások meghiúsultak, mert a nyersanyagokban szegény, ám dinamikusan fejlődő szigetország terjeszkedni akart (Tanaka-memorandum). 1942-ben Japán megszállta Indonéziát: a japán világuralmi tervek nem kis részben Indonézia kőolaj- és gumikészletein alapultak. A hódítók rövidesen kiengedték a börtönből a hollandellenes mozgalom két vezetőjét, Szukarnót és Mohammad Hattát. Természetesen nem önzetlenül: azzal bízták meg őket, hogy a Nép Szellemi Erőinek Központja nevű szervezet irányítóiként nyújtsanak segítséget az ezernyi sziget igazgatásához, valamint a hadsereg igényeinek kielégítéséhez. Ám a japánok rövid időn belül megmutatták igazi arcukat: a férfi lakosságot kötelezték, hogy kényszermunkát végezzen a bányákban és az ültetvényeken, s hamarosan a muzulmán papsággal is ellentétbe kerültek. 1944 elején Jáván a rizsrekvirálások miatt parasztfelkelés tört ki, és a hatóságoknak fel kellett oszlatniuk saját teremtményüket, a Nép Szellemi Erőinek Központját, amely egyre ellenzékibbé vált.
A sokszor hangoztatott függetlenségről csak a háború utolsó évében, a katonai kudarcok után kezdtek tárgyalni a megszállók. Szukarno kezdetben együttműködött a japánokkal, ám a háború végén a felszabadító harcok során legendás hírnévre tett szert, és Mohammad Hatta segítségével 1945. augusztus 17-én Jakartában kikiáltotta a független indonéz köztársaságot. Független államára jellemző, hogy szeptemberben előbb angol csapatok szálltak partra, majd a hollandok jöttek, hogy helyreállítsák uralmukat, így még vagy négy évig győzködnie kellett őket, hogy vessenek véget gyarmati uralmukmak Indonézia területén. Az 1950 augusztus 17-én létrejött egységes Indonéz Köztársaság első elnöke, egészen 1967-ig Ahmed Szukarno lett.
1955 áprilisában Szukarno kezdeményezésére az egyiptomi Nasszer, az indiai Nehru, a jugoszláv Tito és további 29 ázsiai és afrikai ország vezetői vettek részt a bandungi konferencián, mely a nemzetek békés egymás mellett élését (Pancsa Sila elv) hirdette meg és létrehozta az el nem kötelezett országok mozgalmát. 1958-ban Szukarno államosítja a holland vállalatokat, 1960-ban agrártörvényt szavaznak meg.

Szuharto tábornok diktatúrája
1965. szeptember 30-án a hadsereg jobboldali tisztjei puccskísérletét Undung alezredes, a palotaőrség parancsnoka ellenpuccsal próbálja megelőzni, ám végül a hadsereg parancsnoka, Szuharto tábornok ragadja magához a hatalmat. A tábornok a Szukarno elnök elleni merényletet a kommunisták nyakába varrta és ezen felbuzdulva megsemmisítette politikai ellenfeleit: az antikommunista hevület elsőként a kínai kisebbséget sújtotta, majd az akkor 2 millió fős szigetvilág 50-100 ezer lakójának halálával végződő vérengzéssé fajult. (Egyes adatok szerint azonban több mint 3 millió embert végeztek ki!) Szuharto teljes egészében felszámolta az elnyomás megszűntetésért és a földreformért kűzdő kommunista pártot, majd félreállította Szukarno elnököt s több mint harminc évre berendezkedett az elnöki palotában. Szukarno előbb házi őrizetbe, majd emigrációba kényszerült, ám népszerűsége miatt Szuharto nem mert leszámolni vele, csupán korrupciós vádakkal igyekezett befeketíteni. Szuharto tábornok antikommunista lelkesedésének és látszat-demokratikus lépéseinek fejében jelentős nyugati támogatásra számíthatott. Suhartónak ugyan nem volt kedve hozzá, mégis több demokráciát kellett engedélyeznie, ám 1998 tavaszán a népharag egész rendszerét elsöpörte.

Folyamatos forrongás
Szuharto utóda Juszuf Habibi lett, aki a Szuharto-rendszer korrupciós ügyei felderítésének, a demokrácia újrabevezetésének ígéretével tett szert politikai tőkére. Azonban a 200 milliós országban a katonai diktatúrák bukása után jelentkező elégedetlenségi hullám ismét a más vallású közösségek ellen fordult: a nagyvárosokban kínaikat gyilkoltak, üzleteiket kifosztották, házaikat felgyújtották. Közben kitört a kelet-timori válság, s az ENSZ közbelépésének hatására az indonéz parlament október 19-én kénytelen volt elfogadni a volt "27. tartomány" függetlenné válásáról szóló rendeletet. Juszuf Habibi 17 hónapos országlásáról szóló beszámolóját, a parlament egyszerűen visszautasította, ezzel az átmeneti korszak elnöke, Juszuf Habibi kénytelen lemondani arról, hogy jelöltesse magát az elnökválasztásra. Több esélyes közül végül Megawati Sukarnoputri asszony az országalapító Szukarno elnök pszichológus-agrártudós lánya került ki győztesen. 1999. januárban Ambon szigetén azonban már muzulmán-keresztény összecsapásokra is sor került. Az első harcoknak több mint 50 halottja volt, kilenc templom, hét mecset és mintegy 200 lakóház kiégett. A 2002 október 12-én közel kétszáz halottat és háromszáz sebesültet követelő robbantásos merényletet C4-es típusú plasztikbombáit a légerő egyik volt tisztje gyártotta.