2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
ITT vásárolhatsz termékeinkből

Csoportképen Rimbaud ismeretlen arca

2010. április 19. 12:30 MTI

A felnőtt Arthur Rimbaud ismeretlen arcát mutatja meg egy most nyilvánosságra hozott fénykép, amelyre egy bolhapiacon bukkant rá két párizsi könyvkereskedő.

Eddig ez az 1880-as évek elején készült, fekete-fehér fotó az egyetlen, amelyen világosan kivehetők a 19. századi francia szimbolista költő felnőttkori arcának jellegzetes vonásai. A felvételt csütörtökön mutatták be az antik könyvek párizsi szalonján, ez a költőről készült nyolcadik ismert kép.

A felvételen A részeg hajó és a Színvázlatok költője hat másik személy társaságában ül az ádeni Univers hotel teraszán, Jemenben. A szenzációs felvételre mintegy harminc másik, Ádenben készült fotó között akadt rá Jacques Desse és Alban Caussé könyvkereskedő két éve egy zsibvásáron, "valahol Franciaországban", és nagyon csekély árat fizettek érte. Állítólag egy olyan ládából került elő, amely eredetileg Jules Suel ádeni kereskedő tulajdona volt. A különlegessége az, hogy a hiányzó láncszemet jelenti Etienne Carjatnak a 17 éves költőt ábrázoló híres fotója és négy másik "önarckép" között, amelyet Rimbaud már nagyon rossz állapotban készített magáról a halála előtt - mondta Jacques Desse.

A fotó valódiságának megállapításához a könyvkereskedők egy Rimbaud-szakértő, Jean-Jacques Lefrere segítségét kérték. Az igazoláshoz két év aprólékos munkájára volt szükség, amely alatt a felvételt összevetették számos más fényképpel, a családtól és Rimbaud ismeretségi köréből származó leveleket tanulmányoztak, öregítették a Carjat fotóján látható arcot és többek között elemezték Rimbaud hajvonalát is.

Az 1854-ben született Rimbaud kamaszként zseniális és korán érő költő volt, Victor Hugo a "gyermek Shakespeare-nek" nevezte, de 20 évesen abbahagyta az írást, hogy azután kalandorként éljen tovább Afrikában és Arábiában. "Rimbaud felnőttkori arca sem a Carjat fotóján halhatatlanná tett 17 éves költő, sem a kísértetiesen lesoványodott fegyenc, ahogyan a halála előtt készült, nagyon elmosódott kép mutatja" - mondta Lefrere. "Megjelenése szinte zavaró intenzitású. Ez az igazi Rimbaud, a személyiség a maga földi valójában, aki menekül az objektív elől és olyan, ahogyan senki sem ismerte, még Verlaine sem" - tette hozzá, a kamasz költő társára, egy másik francia poétára utalva.

A fotó hitelességét azzal is megerősítették, hogy több kutatást is végeztek arról, milyen környezetben és francia ajkú társaságban élt Rimbaud a jemeni Ádenben és az etiópiai Hararban, ahova 1880-ban érkezett, és ahol egy kereskedelmi ügynökséget vezetett, elefántcsonttal, kávéval, bőrrel és arannyal üzletelt.

A képen látható kockás ruhában Jules Suel, az Univers hotel tulajdonosa, aki 1886-ban részben finanszírozta Rimbaud útját a Vörös-tenger partján fekvő Tadzsura és a későbbi etióp császár, II. Menelik király (négus) birodalma között" - magyarázta Lefrere. "Őrült kaland volt, fegyverkaraván az akkori vadnyugatra. Az előző karavánt lemészárolták, szörnyű fizikai megpróbáltatást jelentett,(...)kimerült tőle" - toldotta meg. Rimbaud 1891-ben a dél-franciaországi Marseille-ben halt meg 37 évesen, miután a jobb térdében keletkezett daganat miatt amputálták a beteg lábát.

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
9 945 ft 8 990 Ft
Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 25% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.
20 000 ft 14 990 Ft

Játsszon!

Miről híresült el I. Miklós pápa?

Történelmi adattárak

Mi történt a szülinapomon?

Adja meg e-mail címét, és hetente megküldjük Önnek a Múlt-kor legjobb írásait!

Bezár