Kerámiatöredékek mesélnek Szeged múltjáról
2010. március 18. 19:04 MTI
A többszáz évvel ezelőtt élt szegediek mindennapjairól tudhatnak meg részleteket a szakemberek annak az ásatásnak az eredményeként, melyet az egyetem központi épületénél végeztek a Kulturális Örökségvédelmi Szakszolgálat (KÖSZ) régészei.
Korábban
Az uniós támogatásból megújuló műemléképület pincéjében és a két belső udvaron végezett próba- és megelőző feltárások során elsősorban korsók, fazekak, üvegedények, illetve kályhaszemek töredékei kerültek elő. A nagy mennyiségű kerámiatöredék azzal kecsegtet, hogy a restaurátoroknak több edényt is sikerül majd összerakniuk, illetve kiegészíteniük.
A kerámiaanyag mellett a kisebbik belső udvar területén végzett próbafeltárás során jelentős mennyiségű üveg- és fémsalakra bukkantak, ami bizonyítékul szolgál arra, hogy a feltárás közvetlen környezetében a két melléktermékkel kapcsolatba hozható ipari tevékenységet űztek.
Deák Andrea ásatásvezető régész szerint az előkerült tárgyak fontos adatokat szolgáltathatnak a szegedi lakosság anyagi kultúrájának, gazdasági tevékenységének, kereskedelmi kapcsolatainak kutatásához. Nemcsak a régészek vizsgálják az előkerült leleteket: a természettudományok különböző területein tevékenykedő szakemberek segítségével fény derül arra, milyen állatokat fogyasztottak a szegediek, mely kerámiák készültek helyben, helyi agyagból, és melyek kerültek ide kereskedők útján, illetve milyen technikákat használtak a korabeli kézművesek.
Még több kép a KÖSZ beszámolójában
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
nyár
Múlt-kor magazin 2020
- Agyagból készült a legősibb és legnagyobb maja építmény
- Főszerkesztői köszöntő
- Az erotika stílusa: Josephine Baker
- A kis magyar–osztrák háború és következményei
- Beilleszkedési kényszerpályán a délvidéki magyarság
- Erdélyi életstratégiák Trianon után
- A kárpátaljai magyarság megszállás alatt
- A felvidéki vármegyék és Csehszlovákia létrejötte
- Erdélyi fatányéros orosz jazzel
- A rekordot hajszoló francia pilóták eltűnése ma is a repüléstörténet egyik legnagyobb rejtélye 17:05
- Megvakult egyik szemére a Róma előtt megtorpanó Hannibál 14:20
- A Liszt Ferenc Kamarazenekar izgalmas átiratokkal is készül a jövő évadra 13:20
- Május közepén kezdődik a Margitszigeti Szabadtéri Színház idei szezonja 11:20
- Híresebbé tette a halála, mint a politikája Teleki Lászlót 09:50
- Visszautasította a BBC főigazgatói posztját a filmezés miatt David Attenborough 09:05
- Csak késve követte amerikai hadüzenet a Lusitania elsüllyesztését tegnap
- Kevés örömet lelt a pesti társasági életben Berzsenyi Dániel tegnap