Parasztpolgári főkötők a békési múzeumban
2010. január 19. 14:09 MTI
Egyedülálló ünnepi parasztpolgári főkötőket mutat be a békési Jantyik Mátyás múzeum.
Korábban
A múzeum a Nemzeti Kulturális Alaptól nyert el mintegy 300 ezer forintos támogatást, amelynek segítségével Katkóné Bagi Éva szegedi textilrestaurátor rendbe hozta az 1870 és 1920 között készült ünnepi viselet jellegzetes darabjait. A helyi specialisták által készített, fekete főkötőknek három típusa létezett: a díszes "gyöngyös főkötő", a "nagy főkötő", valamint az egyszerűbb és kisebb "öregasszony főkötő".
Békés városában a nagy főkötők annak idején a nők életének fordulópontjain kaptak hangsúlyos szerepet. A 20. század fordulóján a még hagyományos fekete esküvői ruhához kapcsolódott a reprezentatív fejdísz, amelyet éjfélkor, a felkontyoláskor helyeztek a menyasszony fejére, és szokás szerint az első gyermek megszületéséig a menyecske ünnepi viseletének szerves része volt. A főkötő egyben az előre előkészített temetkezési öltözet darabja is volt.
Baligáné Szűcs Irán, a múzeum vezetője elmondta: a "gyöngyös főkötő" abban különbözött a nagy főkötőtől, hogy sokkal díszesebb volt, míg az úgynevezett "öregasszony főkötő" szalagjai rövidebbek voltak a többinél. A múzeumban már korában is restauráltak asszonyi díszeket, így napjainkra országosan is egyedülálló, 37 darabos kollekciót láthatnak az érdeklődők április 30-ig a Békési Galériában.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
Mussolini
- A világháborúban és merényletekben is majdnem odaveszett Olaszország diktátora
- Lánya kérését sem vette figyelembe Mussolini veje kivégzése során
- Bukása után a németek feltétlen kiszolgálója lett a korábbi szövetséges, Benito Mussolini
- Szörnyű bosszút állt az olasz nép Mussolini rémuralmáért
- Folytatják a holokausztmúzeum építését az egykori Mussolini-villa közelében
- Merényletek sorát élte túl hihetetlen szerencsével Mussolini
- Az életébe került Mussolini vejének, hogy szembefordult apósával
- Nem avatkozott be a nemzetközi közösség Etiópia olasz lerohanásába
- A diktátor veje
- A kisebbségek kárára képzelte el Csehszlovákiát Beneš a második világháború után 15:05
- Számos alkalommal sebesült meg, de imádta a csatazajt Sir Adrian Carton de Wiart 14:20
- József Attila egykor betiltott kötete és Apponyi Albert emlékirata is kalapács alá került 13:20
- Megtalálták a veszprémi Szentháromság-szoborcsoport eredeti szobrait 11:16
- Sérült hangszalagja ellenére is dúskált a sikerben Frank Sinatra 09:50
- A Szondi-teszt megalkotásában is jelenetős szerepe volt Kozmutza Flórának 08:20
- Saját magáról mintázta Árpád vezért Feszty Árpád tegnap
- Még a hóhér sem bírta a király elleni merénylő vallatásának látványát tegnap